Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)
2002. december / 11. szám
SPORT 31 Bajnoki csúccsal sem nyert a Rákoshegy!... Sem a fantasztikus csapat pályacsúcs, 2638 fával, sem pedig Urbán László egyéni bajnoki csúcsával nem tudott győzni a Rákoshegyi VSE férfi teke csapata. A legutóbbi ezüstérmes gárda 4:4-es döntetlent ért el otthonában, mert a hat játékosból csak Urbán László 475 fával, amely csak héttel kevesebb az abszolút egyéni férfi pályacsúcsnál, illetve Kis Horváth István 454 fás eredménye volt személyi pont!... A négy személyi ponttal az Ecseri KSK döntetlent ért el, hiszen a több döntött csapatfáért iáró két, illetve a két személyi § t összesítve sem több mint a dégeké! Pedig 113 fával ért el többet a rákoshegyi gárda. Ilyen a játék. A Rákoskerti TBK a hetedik fordulóig pontveszteség nélkül játszott ugyanebben az osztályban. Az NB Ill-ban jelenleg egyébként a Sárisápi Bányász áll elől, de csak „gólaránnyal”, tehát belső ponttal, mert 14-14 pontja van mindkét csapatnak. Örvendetes, hogy az előbb említett pontvesztés ellenére is a harmadik a Rákoshegyi VSE 11 bajnoki ponttal. Eredmények a második fordulótól kezdve a nyolcadik körig: Rákoshegy-Rákoskert 2:6, Rákoskert-Tüker 6:2, Tétényi Lombik-Rákoshegy 2:6, Rá- koshegy-Dorog 6:2, Aritmetika- Rákoskert 3:5, Rákoskert-Olajos TK 7:1, Pénzügyőr SE-Rákoshegy 7:1, Rákoshegy-Szent- endre 6:2, Rákos- kert-Sárisápi Bányász 5:3, ARSE Profon-Rákoshegy 2:6, Tétényi Lombik-Rákoskert 6:2, Rákoshegy- Ecser 4:4, Rákos- kert-Dorog 7:1. Az elmúlt hat mérkőzésen remekelt és a kerületen kívül is legjobb egyéni eredményt ért el Zorics István, aki az eddigi valamennyi mérkőzésen benne volt a hat legjobb egyéni eredményt elérő játékos között, vagyis személyi pontot szerzett! A rákoskerti játékoséhoz csaknem teljesen hasonlít a rákoshegyi Urbán László teljesítménye, aki csak egyszer nem szerzett személyi pontot a hat bajnoki meccsén. Zorics 424-es átlagot, Urbán László 419 fás mérkőzésenként teljesítményt vallhat magáénak. Utóbbi sportoló egyben minden idők legjobb kerületi pályán elért egyéni csapatbajnoki pályacsúcsát, 475 fát vallhat magáénak! Fotónkon korábbi kupasikerei - egyéni és csapat - trófeáival látható Urbán László, a Rákoshegyi VSE tekézője. K. J. Rákoshegyi boxbajnok A Magyar Köztársaság 2002. évi országos junior bajnoka kisváltó súlyban (63,5 kg) a Rákoshegyen élő Szendrő Szabolcs lett. 2002. november 14-17. között megrendezett verseny Kis- kunmajsán volt. Huszonhárom meccsen csak három vereség! Rákosligeti falmászó sikerek A Budapest-bajnokság I. és II. osztályában szereplő négy kerületi labdarúgó csapatunk közül a Rákoscsabai KSK hatból három találkozót nyert meg, a másik hármon pedig döntetlen lett az eredmény. A kilencedik és tizennegyedik forduló között az I. osz- ■fcan a következő találkozókat jsKzották a csabaiak: Gól Palota ellen otthon 1:1, Multi Rocco idegenben 2:2, III. kerület TUE otthon 1:1, és Mátyásföldi LTC 2:0, Bp. Erőmű SE 2:1 idegenben, Közterület SK 3:1, szintén hazai környezetben, a Sport téren. A gólokon Csuka és Sulyok osztoznak. A rákoscsabaiak pillanatnyilag a hatodikok a táblázaton 22 bajnoki pontjukkal. A II. osztály második csoportjában a két Tekeverseny A XVII. kerület Önkormányzata és a Rákoshegyi Vasutas SE 60 dobásos csapat és egyéni tekeversenyt rendez december 28-29-én 9 órától Rákoshegyen a MÁV-állomásnál lévő tekepályán. Nevezni a helyszínen december 28-án 9 óráig lehet. (Molnár György) mérkőzéssel kevesebbet játszó Rákosliget AC nemrég még éllovas csapata kétszer is kikapott az ötből, ám a vesztett pontjai alapján még most is az első lehet, csak pótolnia kell a meccseit. A fantasztikus teljesítményt egy hatos győzelem-sorozattal a Rákosmenti TK állította fel. Hat győzelmét 25:3 arányú gólkülönbséggel fejelte meg. Eredmények a kilencedik fordulótól a tizennegyedik körig: RTK- Törökbálint 4:1, Gamma LSE- RAC 0:2, Rákoshegy-MAFC 1:4, Pestszentimre-RTK 0:5, RAC-FC Hungaro ’98 0:2, Rákoshegy-Tö- rökbálint 2:1, RTK-Gamma LSE 8.0, Union FC-Rákoshegy 0:2, MFC-RAC elmaradt, Kispesti Rendőr SK-RTK 1:3, Rákoshegy- Lágymányosi TC 3:0, RAC-Union FC 2:1, RTK-Pasarét 2:0, Istenhegy-Rákoshegy 1:2, Lágymányosi TC-RAC 5:2, Buda- tétény-RTK 1:3 (az éllovas otthonában!), Rákoshegy-Róna SC 4:0, RAC-Istenhegy 5:1. A tabellán a Rákosmenti TK harmadik 29 ponttal 14 mérkőzésből, a Rákosligeti AC negyedik 27 ponttal 12 mérkőzésből, a Rákoshegy ötödik 26 bajnoki ponttal 13 mérkőzésből. Krémer József Az Magyar Sportmászó Verseny- sorozat első fordulójára egyben a 10. Rákosliget Kupa falmászó versenyre november 9-10-én került sor a Hősök téri Általános Iskolában a Rákosliget SE szervezésében. A kétnapos verseny első napján a 16 év alattiak versenyében 33-an vettek részt. Gál Bence első lett a 12-14 éves fiúk között. Korcsoportjában Vágássy Balázs ötödik, Hódi Levente hatodik, Gál Máté hetedik, Lovas Zoltán a tizedik lett. Burucs Bálint második, Kalacsi Ádám pedig ötödik lett korcsoportjában. A leányok versenyében Bíró Nikolett harmadik, míg Szalai Sára negyedik helyezést ért el. A második napon 38-an indultak a nyílt versenyen, amikor a felnőttek és az ifjúsági falmászók együtt versenyeztek. A női mezőnyben Szalai Sára megint negyedik lett. A férfiak mezőnyében Rákossy László második, Scharnitzky Ádám nyolcadik, Burucs Bálint a 12., Szalai Dávid a 13. helyezést ért el. A gyorsasági versenyben Gál Bence hatodik lett. November 16-án a 4. Excelsior boulder kupán a következő eredmények születtek: 14 és alatti korcsoport, fiúk: Gál Bence II. helyezett, lányok: Bíró Nikolett II. helyezett, felnőtt, férfi B kategória: Burucs Bálint I. helyezett lett. November 17-én Szegeden a Diákolimpián a Rákosligeti SE falmászói jól szerepeltek: korcsoportjában Racskó Kamilla második, Gál Máté első, Gál Bence megosztott első hely, Burucs Bálint első, Kalacsi Ádám második, Cseh Zoltán második helyezést ért el. Katona Csaba