Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)
2002. október / 9. szám
as KÖZMŰVELŐDÉS zott, akik rendszeresen a közösségi házban tartják próbáikat. A nagy érdeklődésre való tekintettel elindult a Rákoscsabái Női Kar működése, ahová a továbbiakban is szeretettel várják a jelentkező lányokat, aszszonyokat. Latin Showtánc? Ez nem ugyanaz, melyet társastáncként tanítanak. Itt nem kell partner, akár egyedül is eltáncolható. S folytatódnak a házban a már elindított körök, klubok, társaságok és programok, melyeket már az elmúlt évadban is szívesen látogattak. Sz. Az ötödik évad Rákoscsabán Öt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Rákoscsabai Közösségi Ház, becenevén Csigaház. Az ünneplés már az év elején elindult az ötfordulós családi vetélkedővel, melynek döntőjére a Csabai Juniálison került sor. Az ötödik évad a rákoscsabai képző- és iparművészek kiállításával indult, csak úgy mint a ház megnyitásakor. Az örömteli eseményre szeptember 6-án került sor. Idén már 21 művész alkotásait tekinthették meg a látogatók. A megnyitó hangulatát fokozta a Bohém Asztaltársaság és a ZenePRÉS műsora. Másnap a közösségi ház átalakult Csigabirodalommá, ahol nagyon sokféle csigasággal szórakozhattak el az idelátogatók. Sőt, aki tiszteletét tette a Csigatündér előtt, s részt vett a beavatáson, az tiszteletbeli tagja lett a Csigabirodalomnak. Az ősz folyamán két részből álló komolyzenei előadáson vehetnek részt mindazok a felnőttek és diákok, akik vonzódnak a régi hangszerek és a kórusmuzsika iránt. Az első előadást szeptember 27-én hallhatták az érdeklődők, a második előadásra október 11-én kerül sor „A barokktól a romantikáig” címmel. Az előadás azért érdekes a maga nemében, mert nemcsak hallhatják a régi hangszereket, hanem meg is tapogathatják, ki is próbálhatják a hallgatók. A korabeli kórusmuzsika bemutatására az idén 10 esztendős Rotunda Ének- együttes vállalkoKosztüm-Képek Egy kellemes szeptemberi délután rendkívüli kiállítás megnyitójára várták a látogatókat a Csekovszky Árpád Művelődési Házba. Zsigár Cecília stílus- és divattervező Kosztüm- Képek című kiállítását Vámos Magda Eötvös-djjas iparművész méltatta, mgjd egy kis beszélgetés keretében némi útmutatót kaptunk a kerületi kiállító munkásságából. Zsigár Cecília 1999-től tervez, részt vett több divatbemutatón és kiállításon, készített fellépő ruhát táncosoknak, énekeseknek. Tervezett és kivitelezett esküvői ruhákat, színházi jelmezeket. Ebben az évben helyezést ért el a „Versenyek versenye” című évadzáró design-versenyen. Ezt a kiállítást Káka Ferenc 1934- 1977) Munkácsy-díjas festőművész képei ihlették. A képek természetesen szintén láthatók voltak a kiállításon. Rákoskerti Őszi Fesztivál Szeptember 11. és 15. között először rendezte meg a Rákoskerti Művelődési Klub az őszi fesztivált. A program négy színházi produkciót kínált a kultusztárca, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, többek között: Szilágyi Domokos - Szalóky B. Dániel Napforduló című előadását, P.O. Enquist Tribádok éjszakája, Tennessee Williams: A vágy villamosa és Tasnádi István Bábelna című művét. A közel egy hét alatt volt még pó- diumműsor ifj. Mucsi ^2] Sándor színművész előadásában középis- %, M kolások részére, majd a vasárnapi matinén a O Figurina Bábszínház játszott a kicsiknek. A fesztivál keretében rendezték meg Bedey Gábor Idők fokán című verseskötet- ------a ének bemutatóját és öt rákoskerti művész: Bedey Gábor, Ferenczi Zsuzsa, Lipták György, Orosz Károly és Salamon György közös tárlatának megnyitóját. Az őszi fesztiválon adták át a Rákoskertért Díjat is. Sz. Indonéz hetek Titokzatos szigetek címmel indonéz kulturális heteket rendezett szeptember első felében a Dózsa Művelődési Ház. A programsorozatot a budapesti indonéz nagykövetség ügyvivője, Arái Hermavan nyitotta meg. A távoli országról adtak keresztmetszetet a fórumteremben és a Mini Galériában lévő kiállításokon. Igazi ritkaságként megtekinthetőek voltak az ősi eposzokat megjelenítő árnybábjátékok bivalybőrből és szaruból készült szereplői is. A gálaesten fellépett a Topong Bang gamerlán- (ütős) együttes. Az Indonéziát megjárt magyar diákokból és tanárokból két éve alakult csapat kultikus zenét játszott. Tradicionális jávai táncokat adott elő a Kirana tánccsoport. Először vendégszerepeit hazánkban a Báli szigetéről érkezett Bapak Gede táncművész. A műsor után indonéz ételkülönlegességet is megízlelhettek a vendégek. Szeptember 4-én és 11-én között diavetítéssel, illetve videóval illusztrált ismeretterjesztő előadásokon Indonézia mindennapi életéről hallhattak az érdeklődők. Sz.