Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)
2002. szeptember / 8. szám
TÁJÉKOZTATÓ 31 XVII. kerület Önkormányzata 2003. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. Pályázati kiírás (A típus) A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a felsőoktatásról szóló 1990. III. évi LXXX. Tv.-ben meghatározott képzési időn belül állami felsőoktatási intézményben (kivéve a katonai és rendészeti felsőoktatási intézményeket), illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevők nem részesülhetnek Bursa ösztöndíjban, mivel ők tanulói jogviszonyban vesznek részt a képzésben, így utánuk a képző intézmény tanulói normatívában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásul szolgáló hallgatói normatívában részesülnek. Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2002 szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Az ő esetükben, amennyiben 2003 nyarán befejezik tanulmányaikat, 10 hónap helyett csak egy félévre, azaz 5 hónapra folyósítható a támogatás. Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézmény« :n a pályázás időpontjában szünetel (pl. tanulmányaik halasztása mi- t). Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2002/2003. tanév II. félévére már beiratkozzon a felsőoktatási intézménybe. Amennyiben a pályázni kívánó hallgatónak több felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonya van, pályázatában csak azt az intézményt(kart) szakot jelölje meg, ahol államilag finanszírozott nappali tagozatos képzésben vesz részt. Ez ugyanis az ösztöndíj folyósításának alapfeltétele. Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő félév. Az ösztöndíj újrapályázható. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2002/2003. tanév II. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. XVII. kerület Önkormányzata 2003. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. Pályázati kiírás (B típus) A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos helyzetű fiatalok (a 2002/2003. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek) jelentkezhetnek, akik a 2003/2004. tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik felsőoktatási intézménybe felvételt nyernek és tanulmányaikat a 2003/2004. tanévben megkezdik. A középiskolai akkreditált iskolarendszerűfelsőfokú szakképzésben résztvevők számára nem folyósítható Bursa ösztöndíj, mivel utánuk a képző intézmény tanulói normatívában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásul szolgáló hallgatói normatívában részesülnek. A 12/2001. (IV. 28.) OM rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa - támogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói. Az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2003/2004. tanév I. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. A pályázatokat a XVII. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati és Okmányirodáján (az ott beszerezhető űrlapon, mellékletekkel) a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. A pályázat beérkezési határideje: 2002. október 11. A pályázat önkormányzat általi elbírálásának határideje: 2002. november 15. Pályázatok Családi, illetve sorház építésére megfelelő, teljes közművel ellátott ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÓK Sződliget Lakóparkban Duna mellett gyönyörű környezetben Telefon: 06-30-922-8128 Fax: 77-429-625 A SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGÉNEK XVII. KERÜLETI CSOPORTJA 2002. JÚNIUS 21-ÉN ÚJJÁSZERVEZŐDÖTT. A kerületi szervezetet háromtagú ügyvivő testület irányítja, melynek tagjai: ár. Péczely Terézia, iß. Lépés Imre és Pap László. Néhány napilapban tévesen jelent meg a hír, mely szerint a XVII. kerületi SZDSZ Szervezet perli a Szabad Demokraták Szövetséget. A XVII. kerületi SZDSZ Szervezete egységes és önkormányzati képviselőjelöltjei felkészültek a választásokra. A Magyar Vöröskereszt 5. Régiója (X., XVI., XVII. kér.) Gyermekeink elsősegély- nyújtása címmel 16 órás tanfolyamot indít kismamák és nagymamák részére. A tanfolyam kiterjed a csecsemő újraélesztés technikájára is. Érdeklődni lehet a X. kerületi szervezetünknél: 1107 Budapest, Bihari u. 15. Tel.: 263-2744 vagy 433-3421. Villanyszerelő szakmunGépész-, épületgépész-, kást keresünk komfort és villamosmérnököt berendezések szervizeiékeresünk projektvezető sére, készenléti hibaelhá(tervező-i rány ítástech nirításra. kai) munkakörre. Fizetés megegyezés szerint. Fizetés megegyezés szerint. A jelentkezést önéletrajzzal a A jelentkezést önéletrajzzal a GREX Rt., GREX Rt., 1625 Budapest, 1625 Budapest, Pf.: 100 címre kérjük. Pf.: 100 címre kérjük. FELVILÁGOSÍTÁS: FELVILÁGOSÍTÁS: Venczel Tímea Venczel Tímea Tel.: 405-4401, 405-5894 Tel.: 405-4401, 405-5894