Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. szeptember / 8. szám

ff KRÓNIKA Rólunk írták Még júliusban jelent meg a Magyar Nemzetben az az egész oldalas interjú Devánszkiné dr. Molnár Katalinnal, mely a kerület általános problémáival foglalkozik. Talán érthető, ha az ezúttal a két hónap esemé­nyeire visszatekintő sajtófigye­lést is ezzel kezdjük. A riport­ból kiderült, hogy a kerületben jelenleg 209 kilométer földút van. Ezek felszámolása már el­kezdődött, de a Parlament által adott kétmilliárd forint mind­össze harminc kilométer útra lesz elegendő. Vitát okozott, hogy legyen-e lakossági hozzá­járulás. A polgármester el­mondta, ő azon az állásponton van, hogy minden kerületi la­kos egyenlő, és ha valaki kap bármilyen infrastrukturális fejlesztést, ugyanúgy hozzá kell járulnia neki is a költsé­gekhez, függetlenül attól, hogy az önkormányzat honnan kapta rá a pénzt. Ugyanis, ha valahol a földút helyett aszfaltút lesz, az emeli az ingatlan értékét, ezért ezeken a helyeken be kell fizetni az ötvenezer forintos hozzájárulást. Ezt a pénzt az önkormányzat visszaforgatja útépítésre. Ha folytatódik ez a program, akkor 2010-re min­den utcát aszfalt borít majd - tette hozzá. Az MO-s megépíté­se kapcsán Devánszkiné el­mondta: a körgyűrű és a Külső kerületi körút nagyon fontos lenne a kerület számára, hisz az agglomeráció lakossága is a szűk Pesti úton jár be a belvá­rosba, így az itt élők szinte megfulladnak a benzingőzben. Az elővárosi közlekedés meg­oldása szintén létkérdés. Sze­rinte - a BKV-nak és a MÁV- nak létre kellene hoznia a tari­faszövetséget. Azaz: ugyanaz­zal a bérlettel utazhassanak az emberek vonaton, mint villa­moson, buszon, metrón. Ehhez persze rengeteg pénz kell, ko­moly állami befektetés, de ez segítené a főváros működését, és enyhítené közlekedési gond­jainkat - fejtette ki a polgár- mester. A kerületi közlekedés prob­lémája mellett sok helyen a csatornázottság hiánya is gon­dot okoz a kerületben élőknek. Rákoshegy, Rákoskert és Rá­koscsaba egyharmadán ugyan­is egyáltalán nincs csatorna - tájékoztatta szintén ezt a lapot Fazekas György, a Városigaz­gatási iroda vezetője. A helyi képviselő-testület azonban nemrégiben Kiss Lajos alpol­gármesterjavaslatára úgy dön­tött, hogy 2006-ig a teljes csa­tornahálózat elkészül a kerü­letben, részben állami és fővá­rosi céltámogatásból. A rákosligeti Szőlőhegy sor­sáról augusztusban a Népsza­badságban olvashattunk. Mint ismert, az augusztus 8-án tar­tott egyeztetésen sem közeled­tek egymáshoz az álláspontok. A tervek szerint a cinkotai kis­erdő és Rákosliget közötti ré­szen a Naplás-tó felé mintegy 30 hektárnyi erdőt telepítené­nek, ezt egy hasonló nagyságú, egyelőre bizonytalan rendelte­tésű, most mezőgazdasági terü­let követné, ezután állna a 340 lakásos lakópark. A Rákosme­zeje Rt. tulajdonában lévő- me­zőgazdasági művelés alatt álló rész belterületbe vonása most van folyamatban. Ehhez az inf­rastruktúra kiépítésére van szükség, ami a beruházó köte­lessége. A területen 2x2 sávos út vezetne át. Az egyeztetésen részt vevő Védegylet rákos­menti tagozatának képviselője, Rózsahegyi Péter többek kö­zött állítja: a munkák többlet zajterheléssel járnak, megnő a forgalom és az utolsó fővárosi bortermő területként számon tartott kerületrészt érintetle­nül kell hagyni. A Védegylet tagjai ezért a szeptember végi képviselő-testületi ülés előtt aláírásgyűjtésbe kezdtek. Kiss Lajos alpolgármester ugyanak­kor úgy véli, hogy az önkor­mányzatnak és az itt élőknek egyaránt hasznos lenne a beru­házás. Ugyanis az itt kiépíten­dő, kétszer két sávos út teher­mentesítené a környező utakat, ráadásul a közművek kiépítése az önkormányzatnak egy fillér­jébe sem kerülne, merthogy olyan megállapodást kötnének a leendő beruházóval, hogy az átvállalná a kerületi kötelezett­ségeket is. Több mint ezer levelet adtak postára a rákoshegyiek a Feri­hegyi repülőtér egyik kifutó­pályájának törvénysértő hasz­nálata miatt a közlekedési ügyekkel is' foglalkozó gazda­sági miniszter és a Budapest Airport Rt. vezérigazgatója ré­szére - adta hírül a Magyar Nemzet. A házak felett alacso­nyan repülő gépek lehetetlen­né teszik a közelben lakók éle­tét. Ezért a XVII. kerületi ön- kormányzat képviselő-testüle- te ez év februárjában úgy dön­tött, hogy pert indít a lakosság érdekeinek védelmében a Pol­gári Légiközlekedési Hatóság ellen. Dr. Bényi Zsolt XVII. Mm rületi képviselőnek meggyőző­dése, hogy a levelek címzettje­inek módjukban áll kivizsgálni és határozott intézkedéssel ha­ladéktalanul megszüntetni a jelenlegi jogsértő állapotot. A képviselő egyébként később örömmel értesült arról az ígé­retről, amely szerint ezentúl csupán negyedévente egyszer tartanak tesztrepülést a prob­lémás kifutópályán. Amennyi­ben erről az önkormányzat hi­vatalos/írásbeli értesítést kap, akkor peren kívüli egyezség születhet - tette hozzá. Cs. G. Kerületi matematikai sikerek A Kortárs Segítő Műhely Közhasznú Alapítvány és az ÁNTSZ Fővárosi XI. kerületi Intézete 2002. október elejé­vel 130 órás díjtalan, a hétfő esti órákat igénybevevő egészségfejlesztő - kortárs­segítő képző tanfolyamot in­dít 16-21 éves fiatalok részé­re. A programon a pszicholó­gia, a devianciák, a szenve­délybetegségek, a kábító­szer-fogyasztás kérdéseivel, jogi és etikai vonatkozások­kal, a személyiségközpontú segítő kapcsolat elméletével és gyakorlatával ismerked­hetnek meg a fiatalok, vala­mint kommunikációs - önis­mereti - problémamegoldó készségfejlesztés is szerepel a tematikában. Jelentkezni levélben lehet 2002. szeptember 20-ig az alapítvány levelezési címén: 1392 Bp. Pf. 272. Közlemény Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 50. § (2) bekezdés f, pontjában előírtak szerint a Budapest Főváros XVII. kerület Ön- kormányzatának pénzügyi helyzetéről és a választási ciklusban keletkezett, ké­sőbbi éveket terhelő pénz­ügyi kötelezettségeiről a ke­rület Jegyzőjének jelentést kell közzétennie. A jelentés a 2002. szep­tember 20-tól a polgármes­teri hivatal Ügyfélszolgálati és Okmányirodáján a nyit­vatartási időben megtekint­hető. Dr. Nagy István Budapest Főváros XVII. kerület jegyzője Az országból 2187, a határon túlról pedig 422 iskola ment az idei Zrínyi Ilona Matematika- versenyre. Budapest III. kör­zetében (ahova kerületünk is tartozik) 51 iskolából 2238 ta­nuló vett részt (egy csapatot 3 fő alkotott). Az évfolyamonkénti országos 100-as lista élmezőnyébe a kö­vetkező kerületi iskolák csapa­tai kerültek: 4. oszt., 8. helye­zés, Hősök terei isk., 6. oszt. 10. helyezés, Kossuth isk., 8. oszt. 10. helyezés, Balassi gim­názium. Az országos döntőbe jutott: Kis Dénes (3. oszt.), Ka­tona Márton (4. oszt.), Pócs Dávid (4. oszt.), Kis Ágnes (5. oszt. Hősök), Eisenberger And­rás (6. oszt. Körösi) Woju- teczky Péter (6. oszt. Kossuth), Homonnay Lívia (8. oszt.), Mé­száros Anikó (8. oszt. Balas^^fc A legeredményesebben sz^^ replő diákok felkészítő tanárai is jutalomban részesültek, a kerületi matematika tanárok közül jutalmat kapott: Deme Éva (Hősök), Ferenczi Éva (Balassi), Ligeti Magdolna (Hősök), Szauter Mária (Kos­suth). K. Cs. Piknik Szeptember 14-én, a RTK te­niszpályáira várják az érdeklő­dőket. Neves sportolók is jelen lesznek: Hajtás Bertalan, Lip­csei Péter, Szűcs Lajos, Zavadszky Gábor, Kovács Ist­ván. A délutáni programban szerepel szalonnasütés, bogrács-party.

Next

/
Oldalképek
Tartalom