Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. január / 1. szám
AKTUÁLIS 9 Idősek karácsonya a kerületben Jótékonysági nap Az étteremlánc Pesti úti egysége ebben az évben, december 2-án rendezte meg a McHappy Day elnevezésű jótékonysági napot. A bevétel egy részét a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnak utalták át. December 19-én a Dózsa Művelődési Házban rendeztek idősek karácsonyi ösz- szejövetelét. Bár az idősebb korosztály számára szeretet hiányában általában a karácsony csak egy olyan ünnep, melyen jobb minél előbb túl lenni, a Dózsában, heti rendszerességgel találkozó nyugdíjas klub 110 tagja ezt nem így gondolta. A közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából a ház igazgatója Orosz Márta a Fórum teremben köszöntötte az időseket. A talpalávaló zenéről, mint minden héten, most is Cselényi László zenész gondoskodott, s a jó hangulatban nem is volt hiány. A madárdombi idősek házába szintén beköltözött a szeretet. Délelőtt az ősszel megnyílt intézmény vezetője, Komád Gáborné fogadta a „vendégművészeket”, a Hófehérke óvpda apróságait, akik Koszorúsné Tóth Katalin óvodavezető, két óvó néni és néhány lelkes szülő kíséretében jöttek, s hoztak egy kis karácsonyi hangulatot. A kiscsoportosok énekes, jelmezes előadásban mutatták be, mi is történt valamikor kétezer évvel ezelőtt Betlehemben. Ezt követően ráadásképpen még elénekeltek néhány karácsonyi dalt, majd apró ajándékkal lepték meg a hálás, elérzékenyült közönséget, de az óvodások sem távoztak ajándék nélkül, a ház csokoládéval köszönte meg nekik a hangulatos előadást. Kili Tamás Aznap az ország bármely McDonald’s éttermében vásárolt Big Mac szendvics után 200 forintot ajánlottak fel leukémiás gyerekek kórházi kezelésére és a Ronald McDonald Ház javára. A létesítmény az Apáthy István utca 14-ben, a VIII. kerületi ön- kormányzat által ajándékozott telken áll, s olyan vidéki családoknak nyújt ingyenesen átmeneti otthont, melyek súlyosan beteg gyermeke a közelben lévő kórházak egyikében fekszik. Ahhoz, hogy ez a felajánlott összeg minél magasabb legyen, a Pesti úti étterem ismert személyiségeket kért fel arra, hogy a betérő vendégeket meggyőzzék a jó cél érdekében. A XVII. kerületi önkormányzatot dr. Nagy István jegyző (fotónkon jobbra) és Kuruczné Marton Katalin, a Szociális Iroda vezetője képviselte. Varga Ingrid étteremvezető munkatársunknak elmondta, hogy van eredménye a kezdeményezésnek, hiszen másfélszer annyi Big Mac fogyott el, mint az előző hét szombatján. Kozári Dóra Az első lakók már beköltöztek Mint arról már korábban hírt adtunk, lakópark épül a XVII. kerületben, a Pesti úton. Az első lakók már be is költöztek. Az első ütemben 3 sorházi blokkot építettek fel. Júniusban adták át a kívülről teljesen kész sorházakat. Valamennyi épület kétszintes, blokkonként 8 sorház készült el, tehát összesen 24 épületről van szó. A lakások 130 és 150 négyzetméternyi szintterülettel rendelkeznek. Vannak mediterrán jellegű, tetőteraszosak, amit állítólag sokan be fognak majd üvegezni és télikertként fognak használni. Az első blokkban értékesített házaknál a telekhányadot nem tartalmazó négyzetméterár 6975.000 forint között mozgott. A második blokkban, amelynek az építése jelenleg folyamatban van és december közepén volt kulcsrakész, összesen 20 sorházi ingatlan készült el. Ezek kétszintesek, illetve egyszintes beépítésűek. Ám az egyszintesek tetőtere is beépíthető lesz a későbbiekben és hálószobával, fürdőszobával tovább bővíthetők. A második ütemnél a négyzetméterár 110 és 130 ezer forint között mozog. A Pesti úti lakóparkban széles a választék. Összesen 74 társasházi lakást építenek meg. A lakások 39 nm-tól 100 nm-esek és különböző nagyságúak: kétszobásak, két és fél, háromszobásak, sőt lesznek négyszobásak is, áruk 195-205.000 forint között van. A lakások kulcsrakészek, parkettásak lesznek. Összesen 400-420 lakás lesz a lakóparkban. Az építő cég által építettek száma meghaladja a 110-et, a többiek önerőből épülnek, ezek nagyobb méretű családi házak. A lakóparkhoz tartozik intézményi terület is. Itt várhatóan személygépkocsi szalon, 1200 nm-es élelmiszer áruház, posta, bankfiók, vendéglátóegység, egy 12.000 nm-es építőanyagcentrum kap helyet. (Forrás: Rákosmente Rádió) 1 t 1