Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)

2001. április / 4. szám

AKTUÁLIS 3 Nyilvános illemhely létesült Rákoskeresztúron Immáron, több mint két évtizede szüntette meg a Fővárosi Csatornázási Művek az illemhelyet kerületünk legforgal­masabb csomópontjában Rákoskeresztúron. Közmeghallga­tások és lakossági fórumok sora nem múlhatott el anélkül, hogy a kerület lakossága fel ne vetette volna a rendszer- váltás előtti időkből jól ismert „zöld ház” visszaállítását, még akkor is, ha ez nálunk, nem is volt akkor olyan szép zöld, csak inkább szürkés és konténeres, viszont a célnak megfelelt. Március 27-én a régi álom valóra vált, s Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgár- mester hivatalosan is átve­hette az új, Wall City Helios névre hallgató - nyugodtan |mondhatjuk, hogy a maga nemében impozáns - épüle­tet. Az átadás után a polgár- mester munkatársunknak kifejtette: - Nagyon örülök, hogy végre elkészült ez az európai színvonalú illem­hely, amely XVII. kerületi önkormányzat és a német érdekeltségű Wall Rt. között létrejött megállapodás ré­vén teljesülhetett. Tulaj­donképpen bartell üzlet­ről van szó, hiszen magá­ért az épületért nem kel­lett fizetnie az önkor­mányzatnak, mi csak a területet biztosítottuk. Cserébe a kerület több, önkormányzati tulajdon­ban lévő pontján reklám- lehetőséget adtunk a Wall cégnek. Tekintettel arra, hogy a német válla­lat nem csak illemhelye­ket állít elő, hanem ter­mékskálájukban többek között például pavilonok is szerepelnek, remélhető­leg más jellegű üzletek is születnek majd a két fél kö­zött. Tudomásom szerint a városban nem nagyon lehet olcsóbban használni az il­lemhelyeket sehol sem, ezért a fővárosi árak átlagát és a kapott szolgáltatás érté­két is figyelembe véve nem tartom különösebben ma­gasnak azt az 50 forintos használati díjat, melyben végül is az üzemeltetővel megállapodtunk. Különösen örülök annak, s nagy ered­ménynek tartom, hogy az il­lemhely a mozgássérültek számára is könnyen megkö­zelítési és használati lehető­séget biztosít. Az építtető és üzemeltető Wall Rt. nemzet­közi kapcsolatokért felelős vezetője Zeigert Dirk mun­katársunknak elmondta: - Cégünk több célú úgyneve­zett városbútor­zatot gyárt, s mi tervezzük, gyárt­juk és tartjuk karban ezeket az illemhelyeket. Ez az első ilyen komplexum Bu­dapesten, és egy­ben ez a világ egyetlen olyan il­lemhelye, melyet az egészséges emberek mellett a mozgássérül­tek is tudnak használni. Kili Tamás ÚTKÖZBEN Mi a véleménye a közterület-felügyelők munkájáról? Nagy $™safa Horváth Istvánná ny. raktáros Kiss L^jos gépkocsivezető Nagy Ede ny. pék Vankó András kézbesítő Magyar Lajos mérnök Nagy szükség volna rájuk, kár, hogy soha nem látni őket a kerü­letben. A Ferihegyi úton lakom. Arrafelé tele van minden eldo­bált papírral, csikkel. Amíg nincs, aki fi­gyelmeztetné, esetleg megbüntetné a sze- metelőket, addig nem várható javulás. Szerintem lehetnének türelmesebbek az építkezőkkel. Állan­dóan bírságolják őket. Ha valaki a saját ke­zével próbál otthont teremteni, annak iga­zán elnézhetnék, ha időnként nem egy na­pig, hanem kettőig, esetleg egy hétig áll a sóder a porta előtt. Nincs itt semmi baj. Kerületünk nem tar­tozik a belvároshoz, ide lakni, és nem dol­gozni járnak az embe­rek, nincsenek parko­lási gondok, és a zsú­foltság is elviselhető. Maradjanak csak a belvárosban a közte­rület-felügyelők, ott van rájuk szükség. Minek ide közterület­felügyelő? A belváros­ban van dolguk, a kül­ső kerületekben ke­vésbé. Legfeljebb a szabálytalanul parko­lókat kellene időnként figyelmeztetni. De először őket sem tíz­ezres bírsággal, ha­nem csak szóban. Naponta találkozom a rongálások nyomai­val. Nincs ember, aki vigyázná közös érté­keinket. Mindenkinek módjában állna érte­síteni a rendőrséget, ha valami törvényte­len dolgot, vandaliz­must tapasztal. De in­kább begubóznak az emberek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom