Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. szeptember / 8. szám
TÁJÉKOZTATÓ 13 Mit kell tudni a közterület-felügyeletről ? 2000. januárjától hatályos a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény, amely felváltja az e területre vonatkozó korábbi szabályozást. A XVII. kerületben még nem döntött a képviselő-testület arról, hogy önállóan, vagy a fővárossal közös üzemeltetésben működtessen közterület-felügyeletet. A közterületi rend és tisztaság védelméről a települési önkormányzat közterület-felügyelet, illetőleg közterületÍ elügyelő útján gondoskodtál. Közterület-felügyeletet települési önkormányzat hozhat létre a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeként vagy önálló költségvetési szervként. Több önkormányzat társulásos formában is működtethet közterületfelügyeletet. A közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése; a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása; közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében; a közrend, a közbiztonság; az önkormányzati vagyon védelmében? közreműködés a köz- tisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében; állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. A fenti keretek között az önkormányzat rendeletben állapíthat meg feladatot a felügyeletnek, illetőleg a felügyelet részéről eljáró felügyelőnek. A közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése, a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása során eljáró felügyelő jogosult és köteles ellenőrizni, eljárást kezdeményezni vagy - kivételes esetben - intézkedni. A felügyelő a feladatait az önkormányzat illetékességi területén közterületen látja el, ahol feladatainak ellátása érdekében rendszeres, illetőleg folyamatos hatósági ellenőrzést végez. A feladatkörében eljáró felügyelő hivatalos személy, feladatát járőrszolgálat vagy őrszolgálat keretében országosan egységes egyenruhában teljesíti. A felügyelő szolgálata teljesítésekor egyenruhájára kitűzve viseli az országosan egységes, egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt. A felügyelő - intézkedés előtt - köteles felügyelői minőségét szóban közölni, igazolnia magát. A felügyelő feljelentés megtétele vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából - személyazonosságának megállapítása érdekében - igazoltathatja az érintettet. A szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt a felügyelő az eljárás azonnali lefolytatása érdekében előállíthatja az elkövetés helye szerint illetékes szabálysértési hatósághoz. Az elkövető ellenszegülése esetén a rendőrség segítségét kell kérnie. A felügyelő a szabálysértés elkövetőjét - a cselekmény súlyától függően - jogosult a jogszabályban meghatározott esetekben helyszíni bírsággal sújtani. A felügyelő eljárására - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az ügy jellegétől függően az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, illetőleg a szabálysértésekről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Sz. VENDÉGLÁTÓHELYEINK (V.) Zrínyi étterem és söröző A Zrínyi étterem és söröző kerületünk keleti csomópontjában, a Pesti út - Zrínyi utca kereszteződése mellett található, kb. 15 percnyi autóútra a Ferihegyi repülőtérről. A komplexumot - mivel az étterem és söröző mellett 15 szobás panzió található - hat éve Gábor István vezeti. A munkában természetesen családtagjai is segítik, leányai (vendéglátós végzettségűek, jelenleg informatikusoknak készülnek) hatására néhány hónapja megjelentek az Interneten is. Az étterem berendezése és kialakítása teljes mértékben saját tervezésű. A dohányzás tilos az étteremben, de a vendégek kifogás nélkül elfogadják ezt az intézkedést, - mondta el nekünk Gábor István. Jó idő esetén a vendégek a kerthelyiségben is elfogyaszthatják kedvenc ételüket, italukat. Étlapukon változatos ételek találhatók, természetesen külföldi vendégek részére német, angol, francia vagy orosz étlappal kedveskednek. Az étlapon, a Zrínyi címeren kívül rövid leírást találhatunk a „Zrí- nyis” szolgáltatásokról. A legkedveltebb ételek a francia hagymaleves, a görög gyümölcsleves, a különböző pörköltek, a 2 személyes Zrínyi fatál, a Neszményi pecsenye, a Zrínyi kehely és a Kucorgó menti palacsinta. Egy családi borpince-gazdaság- ból 7 fajta bort forgalmaznak, természetesen a megszokott üdítők és szeszes italok mellett. Menüt is készítenek gyermek csoportoktól kezdve felnőttekig bárkinek és 10 fős rendeléstől kezdve ki is szállítják. Régebben előadóművészek léptek fel az étteremben (pl. Bajor Imre, Koós János, Payer András stb.), jelenlegi érdeklődés alapján esküvőket, osztálytalálkozókat, banketteket tartanak a 100 férőhelyes étteremben vagy az 50 férőhelyes sörözőben. Élőzenével szórakoztatják a vendégeket esténként, vasárnap és hétfő kivételével. A sörözőben biliárdozni is lehet, valamint zenegép is szolgálja a szórakozást. Az étterem vezetői elártuk lapunknak, hogy ők várják az MO-ás mielőbbi megépülését, addig is mindenkit szívesen látnak a Zrínyi „fogadóban”. Katona Csaba 0 t 4