Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. július-augusztus / 7. szám
6 KRÓNIKA Városban, a kocsim nélkül Irtsuk a parlagfüvet! Az 1997-ben Franciaországban elindított autómentes nap 2000-ben már európai méretekben, több mint 850 város részvételével került megrendezésre. Az önkéntes autómentes nap része az EU városi rehabilitációs programjának. Olyan akciókból áll, amelyek felhívják a figyelmet a motorizáció által okozott környezeti problémákra, és egyúttal olyan viselkedési mintákat mutatnak, melyek környezetkímélő módon, a természeti értékeket megőrizve elégítik ki a mobilitási igényeket. A nap célja nem az autók kivonása a forgalomból, vagy az emberek megbélyegzése növekvő utazási igényeikért, hanem a városi közlekedés újragondolása, az utcák, terek méltányosabb elosztása, figyelembe véve a gyalogosok, kerékpárosok és a tömegközlekedés igényeit. (A rendezvényről további széles körű információ érhető el az alábbi európai honlapról: www.22september.org.) Az európai nap sikere jelentősen függ a városok lakóinak elkötelezettségétől, ezért minden kommunikációs eszközt fel kell használni megnyerésükre és tájékoztatásukra. Korábbi híradások alapján bizonyára ismert, hogy a szolgáltatások végzésének átruházásáról szóló többször módosított 10/1998. (I. 23.) számú önkormányzati rendelet megalkotásával a klasszikus városgazdálkodási feladatokat (utak, járdák, parkok, közterületek karbantartása, felújítása) az önkormányzati tulajdonú Lakás 17 Vagyonkezelő Kft. (1173 Gyökér u. 20., tel.: 253-0775) vállalkozói szervezete végzi. Ez a cikk is ezt hivatott szolgálni. A önkéntes autómentes nap programjához ebben az évben a XVII. kerület is csatlakozott. A képviselő-testület kinyilvánította azon szándékát, hogy részt kíván venni a 2001. szeptember 22-én (szombat) megrendezésre kerülő ,A városban a kocsim nélkül” elnevezésű rendezvényen és felvállalja az Európai Charta által megfogalmazott feladatok teljesítését. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium koordinálása mellett ezen a napon az önkormányzat működési területének egy részén a gépkocsiközlekedés korlátozására és ezzel egy időben a gyalogos, kerékpárforgalom, valamint a tömeg- közlekedés előnyeinek hang- súlyozására kerül sor. Nagyon fontos az akcióba az iskolák tanulóinak a bevonása, mivel ez az a réteg, amely befolyásolható, illetve összekötőkapocs lehet a szervezők és a felnőtt lakosság között. Az iskolások számára, „Közelítsd meg az iskoládat gyalog!” verseny kiírására, sportversenyek szervezésére, tömegközlekedéssel kapcsolatos felvilágosításokra kerülhet sor. Szerk. A gyors intézkedés érdekében tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az út- és járdahibákra, eldugult átereszekre, illetve egyéb közterületi rendellenességre figyelemfelhívó bejelentéseiket a fenti címre, illetve telefonszámon tehetik meg. Az igazgatási (hatósági) feladatokat továbbra is a polgármesteri hivatal Város- igazgatási Irodája látja el (1173 Pesti 165. III. em. 307. Tel.: 253-3407 és 253-3408). Kerületünkben megkezdődött a közterületek gyom- és parlagfű-mentesítése. Amennyiben észrevételük van az elvégzett munkával kapcsolatban, azt a kaszálást koordináló Lakás 17 Vagyonkezelő Kft. (1173 Gyökér u. 20., tel. 253-0775) munkatársainál tehetik meg. Amennyiben észrevételük nem önkormányzati tulajdonú területre (közterületre) vonatkozik, panaszukat a XVII. kerületi polgármesteri hivatal Város- igazgatási Irodáján (1173 Pesti 165. III. em. 309. tel: 253-3410) jelezhetik. A Főváros Önkormányzata idén is működteti az ingyenes Főváros Parlagfű Telefont a 327- 1686 számon, ahol információt lehet kapni, és be lehet jelenteni a gazdátlan, gyomos területeket. Ügyfélszolgálati irodájukon (V. kér., Károly körút 28.) plakátok, szórólapok szerezhetők be. A Környezetvédelmi Ügyosztály pedig a tudomásukra hozott Főváros Közgyűlése 23/1999. (V. 21.) sz. rendeletével módosított 38/1998. (VII. 16.) sz. rendelete értelmében a Főváros területén csak az e rendelet alapján kiírt pályázat nyertesei végezhetnek folyékony hulladékgyűjtést (szennyvízszállítást). Budapest területére 1998-ban 10 évre szóló jogot nyertek e szolgáltatás végzésére az alábbiakban felsoroltak: Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., 1051 Bp., Hercegprímás u. 11. Ingyen hívható zöldszám: 06-80-550-055. Városkút Szolgáltató Kft., 1211 Bp., Gyepsor u. 1. Tel.: 420-4527. Dimer Kft., 1188 Bp., Lőrinci u. 17/a. Tel.: 291-8448. Szívó Kft. 1164 Bp., Magtár u. 54/a. Tel.: 400-1116. Szilágyi és Társa Kft. 1211 Bp., Gyepsor u. 1. Tel.: 425- 2933. helyi akciókról ad információt. Tájékoztatjuk Olvasóinkat továbbá arról, hogy a Főváros Közgyűlésének „a főváros köztisztaságáról szóló 48/1994. (VIII. 1.) sz. rendelete” előírja, hogy az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) köteles az ingatlanán és az ingatlan előtti járdán a gyommentesítést elvégezni. Ennek elmulasztója szabály- sértést követ el és bírságolható. A „növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény” szintén előírja a termelő és földhasználó részére a káÉp sítók (pl. gyomok esetén meg a virágzás előtti) védekezést és ennek elmulasztása 1 millió Ft-ig terjedő bírsággal sújtható. Kérünk mindenkit, hogy saját érdekében is végezze el a gyomok elleni védekezést. Ezzel csökkenthetjük az allergiával küszködök gondjait, valamint egy lépést tehetünk a kulturált környezet kialakítása felé. Jager Kft., 1029 Bp., Ördögárok u. 3. Tel.: 06-26-389- 477, 06-26-389-816. Pónus Bt., 1101 Bp., Sala^ tarjáni u. 47/b. Tel.: 2ffl^ 0553. Holecska Bt., 2141 Csömör, József A. u. 2. Tel: 222-7521. Faragó Pál, 2366 Kakucs, Fecske u. 13. Tel.: 06-29-376- 084, 06-30-950-8690. Rákoskerti Szolgáltató Bt., 1171 Bp., Tiszafüred u. 15. Tel: 256-2972. Szipka-Potyka Kft., 1239 Bp., Kleibl M. u. Alsótelep 21. Tel.: 287-2371. Czigány Ernő, 1162 Bp., Szent Imre u. 119. Tel.: 405- 2418. A szolgáltatás díját 2001. január 1-jétől Budapest Főváros Közgyűlése az alábbiak szerint határozta meg: lakossági szolgáltatás esetén: 742 Ft/m3+áfa, közületi szolgáltatás esetén: 831 Ft/m3+áfa. A közterületek karbantartásáról a Lakás 17 gondoskodik A szennyvízszállításról