Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)
2000. november / 10. szám
30 KÖZMŰVELŐDÉS Könyvtári hetek voltak a kerületben Október hónapban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár két kerületi fiók- jaia Fővárosi Könyvtári Napok keretében különféle rendezvényekkel kedveskedtek nekünk. • Az Újlak utcai könyvtárban október 5-én író-olvasó találkozóval indult a rendezvénysorozat, Jókai Anna írónővel beszélgethettek az érdeklődők. Kötetlenség és a jó hangulat jellemezte a találkozót, melynek végén de- dikációra is sor került. A következő nap a kerületi Pál Apostol iskola 4. osztályos tanulói emlékeztek meg az aradi vértanúkról. A 14 gyermek egy emlékműsorral tisztelgett az 1848-as forradalom és szabadságharc vértanú hősei előtt. A megemlékezés gyertyagyújtással fejeződött be. Megható látvány volt a 13 + 1 kegyeleti gyertya fénye! A +i gyertya gróf Batthyány Lajos emlékére égett. Október 10-én Pacs- kovszky Zsolt író, műfordító beszélgetett á fiatalokkal, akiket a műfordítás rejtelmei mellett az író irodalmi munkássága is érdekelt. Az író örömmel válaszolt a kérdésekre. Október 12-én Engel Pál történész volt a vendég, aki a millenium kapcsán a kerületi középiskolásoknak tartott előadást „Beilleszkedés Európába a kezdetektől” címmel. Az előadó érdekes és izgalmas történelmi okfejtése és nyomozása annyira felkeltette az ifjúság érdeklődését, hogy az egyórásra tervezett programból bő két óra lett. Másnap „István király és kora”-beli vetélkedővel ösz- szekötött játszóház volt az ötödik osztályosok számára. A vetélkedő során a nyertesek könyvjutalomban részesültek. A Péceli úti könyvtár október 12-én millenniumi drámafoglalkozásnak adott helyet. Szent Istvánról, az államalapítóról emlékeztek meg a közreműködők: Körömi Gábor drámapedagógus, Sándor Ildikó néprajzkutató és Kerényi Róbert zenész. A múltidézés osztatlan sikert aratott a hallgatóság sorai között. A könyvtári napok programja október 26-án zárult Bánkúti István kerületi szobrászművész kiállításának megtekintésével az Erdős Renée Házban. A kerületi könyvtári napok rendezvénysorozatot a Nemzeti Kulturális Alapprogram is támogatta. Akik jelen voltak valamelyik könyvtári rendezvényen, azok sok új ismerettel gazdagodva térhettek haza. Jó lenne, ha több ilyen és ehhez hasonló rendezvény lenne a könyvtárakban. Laczkó Gábor Kiállítás a szülőfaluban Bemula Ilona festő műveiből nyílt kiállítás a Pest megyei Kóka község Művelődési Házában október 23-án, melyet Bicskei Zsolt festőművész nyitott meg. A Rákoskerten élő alkotó a XVII. kerületi önkormányzat Szabálysértési Csoportjának munkatársa, s csak hobbiból fest. Két évvel ezelőtt autodidakta módon kezdett el foglalkozni ezzel a művészeti ággal, majd beiratkozott a rákoshegyi Czimra Gyula Képző- művészeti Szabadiskolára, ahol Tóth Tibor festőművésztől tanulta a színes festékbe mártott ecsetvonások titokzatos tudományát. A kókai tárlat 19 festményén nagyrészt a szülőfaluban töltött szép emlékekkel teli gyermekkort igyekezett felidézni, feldolgozni és megörökíteni, főképp a Kutya hegyi pincesort, a szeretett nagyszülőket és a község katolikus templomát. A téli, vagy épp a nyári díszbe öltözött falut ábrázoló, úgynevezett naiv képek mellett lazább ecsetvonással készült, végtelen nyugalmat sugárzó tájképeket is láthattunk a Bemula Ilona képző- művészeti alkotásaiból rendezett kiállításon. Kili Tamás Beszélgetések a Rákosmentén élőkkel Krémer Józsefnek a Riportalanyaim a Rákosmente Rádióban című könyvének bemutatója október 20-án volt a Dózsa Művelődési Házban. A könyv többnyire olyan művészeket, tudósokat, politikusokat, vállalkozókat mutat be, akikkel a Rákos- mente Rádióban 1998. és 2000. között Krémer József interjúkat készített. A bemutató közönségét a kiadványban szereplő Maksa Zoltán humorista, Mar- tonosi György zenész szórakoztatta, a háziasszonyi teendőket Auth Magda előadóművész, rádióbemondó látta el. A könyvet elsősorban a Dózsa Művelődési Házban, a Rákoshegyi Közösségi Házban, és az Erdős Renée Házban kereshetik. Erdős Renée Ház Báthori u. 31. Tel: 256-6062 Bánkúti István kerületi szobrászművész kiállítása a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság rendezésében nov. 15-ig látható Kotász Károly festőművész emlékkiállítása november 18-án 18 órakor nyílik. A kiállítást Boros Judit művészettörténész nyitja meg. A tárlat december 13-ig látogatható. ^rákűshegyT' KÖZÖSSÉGI H • k l Rákoshegyi Közösségi Ház Podmaniczky u. 3. Tel: 258-3394 RENDEZVÉNYEK Dobai Tivadar fotókiállítását november 22-ig láthatják. Katalin-bál november 18-án 18 órától Kertész József irodalmi estje nov. 19-én 17 órától KLUBOK Hétfő: nyugdíjas klub 15-17-ig, nótakör 17-19-ig (páros héten) Kedd: nyugdíjas torna 9-10-ig, baba-mama torna 10-11-ig, kártya klub 14-21-ig Szerda: kertbarát klub (minden második és utolsó szerdán) 17-20-ig Csütörtök: a polgári kör klubnapjai 16-20-ig Péntek: baba-mama klub (páratlan héten) 10-13-ig. Minden szerdán 18-19-ig ingyenes jogsegélyszolgálat. Minden pénteken este 19-21 óráig rock and roll táncklub indul Kalapos József vezetésével. Belépő: 350 Ft/alkalom. Minden hónap utolsó hetében csütörtökön: okos-ügyes vetélkedő a Kép utcai diákok részére 15-17 óráig. Ketrec Galéria 1174 Budapest, Baross utca 3. Tel./fax: 253-0380, 253-0381. Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 9-17 óráig, péntek: 9-13 óráig. FILM- ÉS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS november 13-tól 22-éig. Bíróné Németh Hona díszüveg-ter- vező kiállítás-megnyitója november 24-én 18 órakor lesz. A kiállítást december 7-ig nézhetik meg. A Rákosi Szidi Színház évadnyitó előadásai (Thuróczi Katalin: Cselédklozet) Rákosligeten, a XV. u. 23. sz. alatt november 24., 27., 28-án 19.30-kor kezdődnek. Jegyek válthatók a Ketrec Galériában.