Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)

2000. október / 9. szám

Átadták a városrészi díjakat Áldozás után a bíboros ünne­pélyesen elhe­lyezte az oltári- szentséget és meggyújtotta az örökmécsest. A templom­szentelő cere­mónia a záró könyörgés és áldás után a pá­pai, majd a ma­gyar Himnusz eléneklésével fejeződött be. Kili Tamás XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete Rákosligetért, Rákoscsaba-íytelepért, Rákoshegyért, Rákoskertért, Rákoskeresztúrért és Rákoscsabáért dy ala­pításáról és adományozásáról döntött, amellyel kifejezi elis­merését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, ma­radandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentős mérték­ben hozzájárultak a városrészek anyagi gyarapodásához. Rákoskert kivételével, mindenhol sor került az ünnepi díj­átadásra. a Rákoshegyért díjat szep­tember 29-én dr. Reif Már­ton gyermekorvosnak (fo­tónkon) adták át a rákos­hegyi Baptista Imaházban. Rákoskertért díjat ebben az évben nem adományozott a képviselő-testület. (Folytatás a 3. oldalon.) Új katolikus templom Rákoskeresztúron Első ízben 2000-ben a Rá­koscsabáért díjat Szánthó Géza remormátus lelkész (posztumusz) kapta, a díjat unokája, Matus Katalin vet­te át március 14-én az egy­kori községházban, a mai Rákoscsabai Közösségi Ház­ban. A Rákoskeresztúrért díjat dr. Kosa Pál evangéli­kus lelkésznek (posztumusz) ítélték, melyet fia, Kosa László vett át június 17- én a Dózsa Műve­lődési Házban. Rákosligeten, a Csekovszky Mű­velődési Házban szeptember 18­án Princz Egonná zeneta­nárnak adták át a díjat, Rákoscsaba-Újtelepen, a Di­adal utcai Általános Iskolá­ban szeptember 22-én gróf Bolza Mariette Paulina Jozefine grófnő fordító, fes­tőművész (posztumusz) díját Katskovits Imréné, született Zichy Katalin vette át, majd A millennium évének immáron második templomszentelő- jére került sor a kerületben, szeptember 16-án a madár­dombi Szent Pál templom ünnepélyes megnyitásával. Elsőként Snell György plébános köszöntötte a nagy számban megjelent híve­ket, majd dr. Paskai László bí­boros, prímást, Esztergom - Bu­dapest vármegye érsekét.' A fő­pásztor megál­dotta a híveket, majd felszentelte a templomot, amelynek során két szentelő püs­pök 12 helyen krizmával kente meg a falakat. Tudja-e?, hogy 55 éve, 1945. szeptember 26-án hunyt el Bartók Bé­la, a magyar zenetörténet egyik legnagyobb egyéni­sége és akinek a XVII. ke­rületi Hunyadi utcában áll egykori lakóháza?

Next

/
Oldalképek
Tartalom