Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)

2000. július-augusztus / 7. szám

TÁJÉKOZTATÓ- Az előző válasz­tási ciklusban megállapodás szü­letett a Pest me­gyei települések­kel, így a XVII. ke­rülettel szomszé­dos Pécellel is az MO várható nyom­vonaláról. Van-e ehhez képest vál­tozás?- Valóban, a főváros képvi­selői és a megyei települések polgármesterei 1993-ban megállapodtak Gyálon, hogy hol menjen az MO-ás. Az elfo­gadott, oly sokszor vitatott va­riáció az ún. „C” változat, mely Gyált és Vecsést kívül­ről kerüli meg, Maglód és Ecser között, Pécel és a fővá­ros között megy tovább Gö­döllő irányába. Ezt a nyomvo­nalat azonban többen támad­ták. Északi irányban van pél­dául egy nagyon problémás terület, Csömör és Árpádföld között vita van a nyomvonal­ról. Állítólag 30 árpádföldi családot kellene kárpótolni.- A XVII. kerületből a RÁ­MEGY elsősorban környezet- védelmi szempontok miatt til­takozik...- Igen és a péceliek éppen ezzel kapcsolatban emelnek kifogást. Azt nyilatkozták, 1993-ban megegyezés szüle­tett a Pécelig megépülő M0- ásról és néhány hete egy kon­ferencián tudták meg, hogy kerületünk említett társadal­mi szervezete tiltakozik. A péceliek úgy vélekednek, az egyesület kezdeményezése miatt késhet a megvalósítás, hiszen ők úgy tudják, a RÁ­MEGY az MO-ást Gyömrő és Mende között elvezetve, Pécelt kívülről érintve szeret­né elvinni. Ezzel kapcsolat­ban egyébként Garádi István, a Pest Megyei Önkormányzat közlekedési tanácsnoka egy közelmúltban megjelent új­ságcikkben na­gyon határozottan fogalmaz, idézem: „A minisztérium­nak az álláspontja az, hogy amennyi­ben a XVI. és a XVII. kerület köz­beszól, nem is fog­lalkoznak az egésszel, csak a 4- es útig. Nem hoz­zák fel a 31-esig, mint azt ter­vezték. Ez igen nagy problé­mákat fog jelenteni Pécelen és az említett kerületekben is a megnövekvő forgalom mi­att. Én ilyen módon üzennék a XVII. kerületieknek, kérem őket, hogy gondolják meg ezt az akciójukat. Az MO-ás soha nem fog Gyömrő és Mende között megépülni. Ekkora ke­rülőt soha nem fog tenni. Az akciójuk esetleg arra lesz jó, hogy az MO-ás csak a 4-es útig fog megépülni és minden for­galom rázúdul majd részben a XVII. kerületre, részben pe­dig Pécelre. Ezt meg kell aka­dályozni, össze kell fognunk pécelieknek, XVII. és XVI. kerületieknek, illetve csömö­rieknek azért, hogy az MO-ás minél hamarabb megépülhes­sen.” Eddig az idézet, amit azt gondolom, nekem nem szabad külön véleményeznem, azzal megsérteném egy település önálló véleményalkotási jo­gát.- Mégis, vajon a péceliek miért ilyen pesszimisták a RÁMEGY javaslatával kap­csolatban?- Úgy vélik, a szakma indo­kolatlannak tartja ezt a javas­latot, mivel minden kerülő milliárdokat, plusz kiadást je­lentene. A péceliek szerint minél távolabb vezetjük el az MO-ást, annál nagyobb ívet kell megtenni az autósoknak. Ha túl nagy ez az ív, inkább választják a jelenlegi buda­pesti átvezetéseket.- Van arra esély, hogy a ci­vil szervezetek egyáltalán megváltoztassák az eredeti terveket?- Azt gondolom, hogy a civil szervezetek véleményét igen­is meg kell hallgatni, a XVII. kerületben a RÁMEGY kez­deményezésére készül füg­getlen szakértői vizsgálat, s a lehetőségekhez mérten úgy kell kialakítani a terveket, hogy azok a kerület összlakos­sága szempontjából a legjobb variációban készüljenek el. Ha 30-40 km-rel többet kell autózni, azt lehet, hogy tény­leg nem fogja támogatni a szaktárca. Kompromisszumra van szükség, hiszen a RÁMEGY-gyel egyetértve, az autópályáknak a rengeteg elő­nyei mellett vannak hátrányai is, nő a zajártalom, a lég- szennyezés a környéken. E feladat megoldására vannak azonban jó környezetvédelmi szakszakemberek, az ő javas­lataikat feltétlenül figyelem­be kell venni. Remélem, nem járulnak hozzá olyan engedé­lyek kiadásához olyan terület­re, ahol különösen komoly természeti értékek vannak, vagy az ott élők életkörülmé­nyeit veszélyeztetné az autó­pálya-építés. Mind a péceliek, mind a RÁMEGY véleményét mindenesetre megfontolandó­nak tartom. v pte Baráti összejövetelt tartottak Rákoskerten Május 28-án a Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány, a régi Rákoskertiek Baráti Köre és ifj. Lépés Imre rákoskerti képviselő baráti összejövetelre hívta a településrész lakóit Rákoskert vasút­állomásra. A találkozó célja a II. világháború áldozatainak éppen egy évvel ezelőtt állított emléktábla megkoszorúzása, millenniumi emlékfaültetés, baráti beszélgetés volt. Az összejövetelen megemlékeztek Rákoskert hősi áldozatairól: Csemus Pálnéról, Juhász Jánosról, Kálmán István és családjáról, Mészáros Jánosról, Szoboszlai Lászlóról, id. Varga Sándorról és Veres Jánosról. Az MO-ról, kicsit másképp Pécel nem támogatja a kerülőt Lapunk úgy értesült, hogy a péceliek nemrégiben eljuttatták az MO-ás gyűrű építésével kapcsolatos álláspontjukat a helyi önkormányzathoz. Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármes­tert a részletekről kérdeztük. 1 1 Pályázat helyiségbérlet megszerzésére XVII. kerület Önkormányzata pályázatot hirdet önkormányzati tulajdonú, nem lakás célú helyiségek bérletének elnyerésére. A pályázaton részt vehetnek, akik a gyakorolni kívánt tevé­kenységhez megfelelő jogosít­vánnyal vagy legalább a ható­sági engedély megadását kilá­tásba helyező nyilatkozattal rendelkeznek. A részvételre való jogosult­ságot a helyiségbérlet elnye­résére folytatott licit alkalmá­val igazolni kell. A pályázatra meghirdetett helyiségek hatá­rozott időtartamra, legfeljebb 5 évre bérelhetők. A pályázatokat XVII. kerü­let Önkormányzatának Pol­gármesteri Hivatala Ügyfél- szolgálati Irodáján lehet lead­ni július 10-én 8 órától július 24-én 18 óráig. Az írásban benyújtott pá­lyázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, lakcímét és tevékenységének megjelölé­sét, a helyiség tervezett fel- használásának megjelölését. A helyiségbérietek elnyerése növekvő bérleti díjra történő licitálással történik. A licit időpontja és bővebb információ a polgármesteri hivatal főbejáratánál, vala­mint az Ügyfélszolgálati Iro­dán elhelyezett hirdetőtáblán található. Személyes felvilá­gosítás a lakásügyi ügyintéző­nél kérhető. Pályázható helyiségek: XVII., Ferihegyi út 78. Alapterülete: 19 nm, felsze­reltsége: víz, villany, távfűtés, bérelhető: iroda céljára, alap­bérleti díj: 7000 Ft/nm/év+áfa, pályázati díj: 13.854 Ft (áfával).; XVII., Pesti út 27. Alapte­rülete: 13 nm pincehelyiség, bérelhető: raktározás céljára (kizárólag nedvességre nem érzékeny anyag tárolható az állandó vizesedés miatt), alapbérleti díj: 2000 Ft/nm/év+áfa, pályázati díj. 2708 Ft (áfával).

Next

/
Oldalképek
Tartalom