Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)

2000. június / 6. szám

EGÉSZSÉGÜGY ^ latok egy részét csak a Bajcsyban tudják el­végezni, s a mintákat általában már 11, fél 12 körül elszállítják tőlünk. Sokat segíthetnek a házior­vosok azzal, ha a súlyos cu­korbetegségben szenvedők vagy a nehezen mozgó idős emberek esetében, azok laká­sán veszik le a szükséges min­tákat, hiszen erre van lehető­ség. A szakrendelések nor­mális esetben egy hatórás rendelési idő alatt 25-30 bete­get képesek megfelelően el­látni. Ezzel szemben viszont olykor 40, sőt, esetenként 50 ember kéri felvételét, s ez már nagyon sok. Nehezíti a helyzetet, hogy pl. az orr-fül- gégeosztálynak még a gyer­mekek ellátásáról is gondos­kodnia kell. Mindennek elle­nére meg vagyok arról győ­ződve, hogy a betegek szíve­sen várakoznak, ha egy orvos­hoz kötődnek, ha udvariasak velük, s ha számukra megfe­lelő ellátásban részesülnek. Ennek elősegítésére a Bajcsy kórházzal karöltve igyek­szünk egy komplett járó- és fekvőbeteg ellátást biztosíta­ni. Nekünk is az a törekvé­sünk, hogy a lehető legmini­málisabbra csökkentsük a be­tegek várakozási idejét, de ez csak akkor lehetséges, ha az intézet területét bővítjük, hi­szen akkor nyílna lehetősé­günk létszámbővítésre is. Ez ügyben az egyedüli meg­nyugtató megoldást a máso­dik emelet megépítése bizto­sítaná, de a hatalmas költsé­gek miatt erre sem a kórház, sem a helyi önkormányzat nem tud önállóan vállalkozni. Amikor márciusban a főpol­gármester, Demszky Gábor látogatást tett intézményünk­ben, felvetettük a kérdést, s a segítségét kértük, mert talán a Főváros támogatásával len­ne remény a bővítésre. A hiá­nyosságok és gondok említése mellett azonban semmiképp se feledkezzünk meg elért eredményeinkről is beszélni, melyeket szerény anyagi le­hetőségeink ellenére is sike­rült megvalósíta­nunk. Soltiné Kiss Katalin egészségügyi tanácsnok sokat tett az ügyben, hogy a Fő­város és a XVII. ke­rületi önkormányzat támogatásával mintegy 15 millió fo­rintos költséggel - várhatóan augusztus végén átadásra ke­rüljön az a felvonó, mely megkönnyíti az idősek és sérültek mozgását épületünk­ben. A fővárosban el­sőként bevezetett számítógépes beteg- felvétel átesett a kez­deti gyermekbeteg­ségeken olyannyira, hogy ma már előjegyzésekre is lehető­ség nyílik, igaz egyelőre csak a heti két alkalommal rendelő ortopédiára. Az lenne a töké­letes, ha több helyen is beve­zethetnénk az előjegyzést - hiszen ezzel nagyrészt csök­kenne a zsúfoltság - de a nagyforgalmú osztályokon (pl. szemészet, orr-fül-gége) oly sok az akut ellátás, hogy ennek megvalósítása pillanat­nyilag reménytelen vállalko­zásnak bizonyulna. Az utóbbi néhány hónap eredményei kö­zül említést érdemel, hogy nő- gyógyászati osztályunk egy korszerű endoszkóppal, a sze­mészet pedig komputeres szemvizsgálóval váija a ked­ves betegeket. Higgyék el, hogy mi sem örülünk a jelen­legi áldatlan állapotnak. Ezt az óriási hiányosságot azon­ban megpróbáljuk mással fe­ledtetni. Vállalkozók bevonásával igyekszünk olyan pluszszol­gáltatást nyújtani, amivel a betegeket meg tudjuk tartani. Bár szűkös ez az épület, arra igazából még senki sem pa­naszkodott, hogy nem tiszta, barátságos és nem kulturált. Azt szeretnénk, hogy a be­tegek szívesen járjanak ide, s hogy - a személyzet munkáját is beleértve - magas színvo­nalú ellátásban részesüljenek. Ha időnként ez nem sikerül, mert a várakozási idő miatt nézeteltérések alakulnak ki munkatársaim és a betegek közt, ezúton is elnézésüket kérjük - mondta a Hírhozónak az intézményvezető. Kili Tamás A kerület tisztaságáért A helyi önkormányzat Környzetvédelmi és Mező- gazdasági Bizottságának el­nöke, Edelényi-Szabó Ákos (MDF) május végén levél­ben kereste meg a kerületi intézményvezetőket és civil szervezeteket azzal a kérés­sel, hogy a Környezetvédel­mi világnapra - június 5-re - tegyék rendbe környezetü­ket. Ezen túl, a bizottság júni­us végén szemétszedési ak­ciót is szervez, melynek ke­retében a bizottság anyagi támogatásával a közterüle­tek és közparkok megtisztí­tása lesz a cél. Az akcióban részvevőknek zsákot, kesztyűt biztosí­tanak. Egészségügyi szolgáltatások a kerületben Bemutatjuk a Medical Centert A HT Medical Center a rákoskeresztúri el­ágazás után mintegy száz méterre található, a volt szolgáltató házban, a Pesti út 177. sz. alatt. A HT Medical Center Kft. vezetője, dr. Lengyel István urológus orvos-igazgató. Tőle kérdeztük meg, milyen szolgáltatásokat vehet igénybe a lakosság náluk tb-kártyával? A főorvos lapunknak elmondta, hogy 1977. július elseje óta működik a HT Medical Cen­ter, kezdettől fogva tb-kártyával vehetők igénybe a következő szolgáltatások: reumato­lógia, ortopédia, fizikoterápia és a gyógytorna, amely kör azóta bővült az urológia, a nőgyógyászat, a bel- / gyógyászat, május 10-e óta kardiológia, szemészet és sebé­szet rendeléssel. Ezen kívül van labo­ratórium, röntgendi­agnosztika, mammográfia és ultrahangkészü­lékkel is rendelkeznek. Természetesen van­nak szolgáltatások, amelyekért fizetni kell. Ez év januárjától „oszteoporosis” centrum­ként is működnek, tehát a csontritkulás-vizs­gálatot is el tudják végezni. Gyakorlatilag be­utaló nélkül igénybe vehető szolgáltatások az urológia és a nőgyógyászat, a többi szakterü­letre beutaló szükséges. Először a háziorvos­hoz kell fordulnunk, de az is lehetséges, hogy házon belül valamelyik szakorvos irányítja egy másik területre a beteget. Természetesen vannak párhuzamosan fizetett szolgáltatások és térítésmentesek is ugyanazon a területen. Reggel 8 órától este 8-ig nyitott a recepció, ahová akár telefonon, akár személye­sen fordulni lehet, egy számítógé­pes program segítségével előjegy­zési időpontot kap mindenki, illet­ve felvilágosítással szolgálnak az fy érdeklődőknek. Krémer

Next

/
Oldalképek
Tartalom