Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1999. március / 3. szám

4 KRÓMKA T örvénymódosításban reménykednek a kerületek A XVII. kerületi polgármesteri hivatalban tartotta közgyűlését február 15-én Tóth Mihály elnökletével a Budapesti Külső' Kerületek Önkor­mányzati Szövetsége. A XVII.-ről szólt a Calypso A Calypso Rádió reggeli, fővárosi hírekről szóló műsorában február 22- én ezúttal Devánszkiné dr. Molnár Katalinnak tehették fel a hallgatók kérdéseiket. Az információs programot Kőszegi Gábor vezette. A betelő fonálók többsége az utak rossz állapotára, a fakivágásokra, egyes terüle­teken a csatornázás hiányára panaszkodott. A közérdekű kérdések meg válaszolására megkértük a hivatal munkatársait. Ezekből tallózunk. A 12 kerületet tömörítő szövetség sajnálattal vette tudomásul a Fővá­rosi Közgyűlés forrásmegosztással kapcsolatos döntését, mert utóbbi nem fogadta el a külső kerületek által szakmailag indokolt, a főváros és a kerületek érdekeit egyaránt figyelembe vevő korrekt javaslatát. A társulás álláspontja szerint ma már önmagában nem elegendő a for­rásmegosztás korszerűsítése, módosítása, hanem a tényleges feladatokat figyelembe vevő teljes körű fővárosi önkormányzati pénzügyi reformra van szükség. A külső kerületek vezetői változatlanul nem értenek egyet a fővárosi vezetés törekvésével a helyi adók központosításával, különösen a kerü­letek egyetértése és támogatása nélkül. A szövetség úgy döntött, támogatja Újpest törvénymódosítási kezde­ményezését, mely azt szeretné elérni, hogy a külső kerületek érdekeit az eddiginél megfelelőbben kifejező, a forrásmegosztás arányairól az or­szággyűlés döntsön, gátat vetve a főváros túlzó központosítási törekvése­inek. Csatlakozott továbbá a XVI. kerületi önkormányzat indítványához, amelyben javasolják az önkormányzatokról szóló törvény módosítását úgy, hogy az a fővárosi forrásmegosztási döntésnél kötelezővé tegye a kerületi képviselő-testületek többségének egyszerű szótöbbséggel elfo­gadott egyetértését. Szerk. A Csekovszky hagyaték gondozásáért A Fővárosi Bíróság nemrég nyilvántartásba vette a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítványt, mely közhasznú szervezetet az önkormány­zat tavaly alapította 750 ezer forint alaptőkével. A kuratórium elnöke Csekovszky Árpádné, a művész özvegye. Csekovszky Árpád Rákosligeten lakott, Munkácsy-díjas művész, főiskolai tanár volt. 1956-ban végzett az Iparművészeti Főiskolán. A Munkácsy-díjat 1962- ben kapta. Érdemes Művész lett 1970-ben. Munkái az Iparművészeti Múzeumban, a vallaurisi Kerámia Gyűjteményben, a pécsi Janus Panno­nius Múzeumban, valamint magángyűjteményekben találhatóak meg. A kerámiaművészt a XVII. kerületi önkormányzat díszpolgárává avatta. A közalapítvány a művész hagyatékának megőrzését, gondozását, fel­dolgozását tűzte célul, ezen kívül a kerületi művészek mecenatúrája sze­retne lenni. Dombóvári Csaba, Rákosliget önkormányzati képviselője la­punknak elmondta, hogy mindehhez ebben az évben még legalább fél millió forintos támogatásra lenne szükség. Ezért módosító indítványt nyújtott be február 25-én a költségvetés tárgyalásakor a testületnek, azonban javaslata nem kapta meg a szükséges szavazattöbbséget. A kép­viselő a forráskiegészítés érdekében a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Nemzeti Kulturális Alap segítségében bízik. Szimpózium a Merse-mocsárról A Rákoshegyi Polgári Kör, Keszthelyi Attila elnök vezetésével február 25-én „Merse-mocsár 1999” címmel önkormányzati, fővárosi, termé­szetvédelmi szakemberek részvételével szimpóziumot rendezett a társa­dalmi szervezet székházában, a Podaminczky Zsuzsanna u. 3. sz. alatt. A Merse-mocsár mai állapotáról és jövőjéről szóló eszmecserét Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester nyitotta meg. Mint ismere­tes, a Merse-mocsár a Főváros egyetlen olyan vizes élőhelye, mely párat­lan természeti szépségével, csendjével és nyugalmával, értékes flórájával és faunájával a kerület büszkesége. A találkozón a szakemberek az aktuális feladatokról, a természetvé­delmi terület kiterjesztéséről folytattak párbeszédet. Útfelújítás. Kerületünkben kb. 230 km, száraz időben poros-kátyús, esős időben nehezen járható földút van. Megoldást a szilárd burkolat építése jelentene, ami igen költséges beruházás. Az elkövetkező évek­ben a fejlesztésre fordítható forráskeretet túlnyomórészt a kerület teljes szennyvízcsatorna-programja köti le. Egyszerű szerkezetű, ún. lakóterü­leti utak építésére abban az esetben van lehetőség, ha az építés költsé­geit részben az érintett lakók építőközösségi formában vállalják. A nem túl nagy keretösszegű pályázatról lapunkban is olvashatnak majd. Zajos építkezés Rákoscsabán. A Magyar Aszfalt Kft. a kivitelezője a Zrínyi úton, az Oszlop utcában és a Pesti úton épülő csatorna gerincve­zetéknek. Az elkövetkező években a fejlesztésre fordítható forrásokat túlnyomórészt a kerület szennyvízcsatorna-programja köti le. A munka várhatóan júliusban fejeződik be. A hivatal addig is a lakók szíves türel­mét kéri, egyben felszólította az építésvezetőt arra, hogy az Almafa ut­cai felvonulás terület használata során legyenek tekintettel a polgárok nyugalmára. Fakivágás. Sok kerületi lakos tiltakozik a fakivágások ellen, de van olyan, akinek a fák beárnyékolják a házát, továbbá például a nyárfák „re­pítő szőrei” zavarhatják. A hivatal csak betegség és életveszély esetében vág ki fát, hiszen egy közel 30 éves fa nagyon sok oxigént termel. A fák környezetünkre gyakorolt jótékony hatását senki sem vitatja. Az enge­dély nélküli fakivágást a hivatal szigorúan ellenőrzi! Elhanyagolt földterület. A XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal Váro­sigazgatási Irodája a tavaszi vegetáció beindulásától kezdődően rendsze­resen ellenőrzi a területeket és ahol indokolt, a gaztalanításra és a kár­tevő elleni védekezésre felszólító határozattal él. A bírság 100 ezer forint Gyermekrajzpályázat A kerületi Családsegítő Köz­pont „Itthon vagyunk” cím­mel rajzpályázatot hirdet. Pályázni lehet I. óvodások, II. alsó tagozatos általános iskolások, III. felső tagozatos általános iskolások, IV. óvodás és iskolás csoportok, szakkörök kategóriában. A tetsző­leges technikával, de meghatáro­zott méretben (óvodásoknak: 21x29,7 cm, A/4, vagy nagyobb; al­sósoknak 21x29,7 cm, A/4; felső­söknek és csoportoknak 42x59,4, A/3) benyújtandó pályamunkák té­mája az I. és II. kategóriában „Az én családom”, a III. és IV. kategóri­ában „Az én kerületem”. A pálya­munkák hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, címét, csoportok esetén minden résztvevő nevét, il­letve a felkészítő pedagógus nevét, az intézmény nevét és címét. Be­küldési cím: Családsegítő' Központ, 1173 Bp., Újlak u. 106. Beérkezési határidő: 1999. március 31. A pályaműveket egy többtagú, művészekből álló zsűri bírálja el. Az eredményről májusban lesz döntés. Játék, játék hátán Február végén a tankönyvek, fü­zetek mellett kedvenc játékaikat is elvihették a táskában az Újlak utcai általános iskola diákjai. Per­sze volt, akinek jókora macit kel­lett becipelnie az osztályba. A kedvenceket kiállították, majd a tárlat elrendezését zsűri értékelte. Összesen kétezer játék gyűlt így össze fíada István, a Gyűjtők Szö­vetségének elnöke rendezésében. A „versenyben” I. helyen a IV b, II. helyen holtversenyben az I. c, I. b lett a győztes osztály. „Barangolás a Rákos-patak mentén” E címmel fotópályázatot hirdet ifjúsági, felnőtt, amatőr és pro­fi kategóriában a Rákoscsabai Közösségi Ház. A pályamunká­kat jeligével ellátott boríték­ban, kategória megjelöléssel várják. Fotóméret: 14,6x20,6 (A/5). Határidő: május 27!

Next

/
Oldalképek
Tartalom