Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1999. szeptember / 8. szám

SPORT 31 Bemutatjuk Borkowska Katit Kedves, vidám, csinos, kicsit izgul... Nemrégiben a Rákosmente Rádió vendége volt a sportműsor keretében. Itt él a XVII. kerületben, az Újlak utcai iskolába járt. Már 4. osztályos korában kézilab­dázni kezdett Sarkadi László és Wágner László tanárok irá­nyításával. Ifi edzője az FTC- ben Radványi Tibor, 17 éves korától együtt dolgozik a nagy Fradiban Németh Andrással. Ifjúsági és junior válogatott. 19 éves. Az Európa Bajnokságon ha­todik helyezést elért csapat tagja. Izlandon selejtezőt ját­szottak, elsőként „váltottak” jegyet a Junior Világbajnok­ságra Kínába, mely augusztus 1-13. között volt. Borkowska Katalin - igen, így az eredeti lengyel írás­módban, szándékosan. Ez a rokonszenves lány nyolc hó­napos volt, amikor szülei átte­lepültek Lengyelországból. Még csak négy-öt éve magyar állampolgár. Ekkor is a sport motiválta, hiszen a magyar válogatottság miatt volt erre szüksége. Nem is tudja, hogy hányszoros válogatott, de mint mosolya vallja, nem jó statisztikus, azt a Fradiban ír­ják... Már két NBI-es felnőtt ezüstérem is akad a vitrinben - mondja. Az Újlak utcában lakik, hobbija átlagos, imád görkorcsolyázni, zenét halb gatni, puzzle-val játszani. Sze­retne megtanulni gitározni. Leginkább azonban a jövőre gondol, sikeres felvételit ten­ni Zsámbékon, a tanítóképző főiskola óvoda-pedagógusi szakára, amit később megfe­jelne egy gyógytornász szak­kal. „Szállj el, kismadár...” - énekli kedvenc együttese a Republic, - s Borkowska Ka­talin július végén elrepült a Junior VB-re, a 12. junior női kézilabda világbajnokságra Kínába, ahonnan az elmúlt héten érkeztek haza. Nem is akárhogyan, mert a kitűzött 1-6. hely valamelyike közül a 4. helyet sikerült meg­csípnie a magyar válogatott­nak. Kati mosolyogva mesél­te, hogyan sikerült a csoport mérkőzésein túljutniuk: Kon­gó (27-17), Izland (28-20), Norvégia (28-26), Románia (világbajnok lett, 22-27). A középdöntőben még en­nél jobb volt a magyar gárda: Oroszország (23-20), Brazília (27-23), Kína (a házigazda, 21-15). Aztán hat győzelem és egy vereség után két feketele­ves... Az elődöntőben: Litvánia (20-24), míg a 3. helyért: Dá­nia (20-25). Kati nyolcszor ta­lált a hálóba a csoportmeccse­ken, ugyancsak nyolc góllal terhelte meg középdöntős el­lenfelei kapuját/ s a két vesz­tes meccsen is - a szokás ha­talma - nyolc gólt lőtt! A négy- három-kettő elosztásban ki­lenc meccsen 24 gól! Ráadá­sul a dánoknak hat!... Borkowska Katalin most Vácra került, kölcsön adta a Fradi a Synergonnak, ahol ott van egyébként Szőke Szilvi is, aki szintén innen, a kerületből szegődött oda. Mint ahogy a váciak meg­vették az FTC-től Rábai Edi­nát, a harmadik „lányunkat” az Újlak utcaiak közül. Beszélgetésünk végén Kati még visszafordult: „felvettek a főiskolára!”, majd dolgára sietett. Krémer József Nemzetközi judo kupa A Judo Szabadidő és Küzdő­sport Egyesület XVII. Sport­egyesület szeptember 4-én nagyszabású nemzetközi csel­gáncsversenyt rendezett, melynek a Körösi Csorna Sán­dor Általános Iskola, és Gim­názium adott otthont. Ez az első Rákosvidék Cen­tenáriumi Nemzetközi Judo Kupa, ahol vándorserleget indítottak útjára. A vándor­serleg felajánlója és a verseny fővédnöke Szilágyi Antal, az önkormányzat Sport Albizott­ságának elnöke. Közel húsz sportegyesület cselgáncsozói, köztük számos külföldi sportoló indult a ván­dorserlegért. (A részletekről következő számunkban tudósítunk.) XVII. kerület Önkormányzatának Egészségügyi és Sport Bizottsága 3.000.000 Ft összegű pályázatot hirdet a kiemelt sportlétesítmények támogatására elkülönített előirányzat felhasználására Pályázatot lehet benyújtani azon sportlétesítmények támogátá- sára, amelyekben évente legalább egy területi verseny megren­dezésre kerül; amely legalább 300 néző befogadására alkalmas lelátóval vagy nézőtérrel rendelkezik; amelynek területén megfelelő színvonalú öltözők, fürdők, WC-k, illetve büfé talál­ható; amelynek területén, illetve annak 50 m-es körzetében leg­alább 20 gépkocsi befogadására alkalmas parkolóhely található; amely a sportrendezvények idején a nézők, versenyzők és a ver­senybírók biztonságának megőrzésére alkalmas; amely által rendezett sporteseményen megjelenő sajtó megfelelő elhelye­zése biztosítható; amely alkalmas a sportesemények idején az egészségügyi ellátás biztosítására. A pályázatnak tartalmaznia kell: az igényelt támogatás össze­gét, a pályázat készítőjének nevét, telefonszámát. A pályázatot 1999. szeptember 30-ig postai úton az alábbi cím­re kell elküldeni: „Budapest Főváros XVII. kerület Önkormány­zatának Egészségügyi és Sport Bizottsága XVII. kerületi Pol­gármesteri Hivatal, 1173 Budapest, Pesti út 165. Pályázat „Ki­emelt sportlétesítmények támogatására” jeligével. Apályázatok elbírálásának határideje: 1999. október 31. Támogatókat keres Rákoshegy! A Rákoshegyi Vasutas SE női tekézői a Budapest-bajnok- ságban szerepeltek az elmúlt két évben. A mérleg két ezüstérmes helyezés! Egy éve a Rákos­hegyi Vasutas, női első csapa­ta mellett, második csapatot is indított. Ezért volt „A-csa- pat és B-csapat” megkülön­böztetésre szükség. Ha valahonnan segítséget kaphatnának a tekés lányok, szerepelhetnének az NBI-ben is, de ehhez meg kell teremte­ni a szükséges feltételeket! (Fűtés, korszerű borítás, kellő felkészültség.) Csupán az anyagiakon mú­lik...?! (krémer)

Next

/
Oldalképek
Tartalom