Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1999. július-augusztus / 7. szám

KRÓNIKA 3 Háromnapos zenei fesztivál volt Rákosmentén (Folytatás a címoldalról) A fesztivál június 11-én délután Rákoske­resztúr központjában nyitó parádéval in­dult, ahol fúvószenekarok, mazsorett cso­portok, itáliai zászlós együttes és népi együttesek vonultak fel. A hivatalos köszöntőre az Újlak utcai Általános Iskola előtt felállított óriássátor előtt került sor, itt előbb Defy Csaba feszti­váligazgató (fenti fotónkon), majd Devártszkiné dt: Molnár Katalin polgármes­ter, a rendezvény fővédnöke üdvözölte a jelenlévő vendégeket, s közönséget. A jó zene, a vidám hangulat mellett az ínycsik­landozó nemzetközi ételspecialitások illata is odacsalogatta a ven­dégeket. Másnap délelőtt ze­nés matinén a fiatalo­ké volt a főszerep, dél­után pedig fővárosi és külföldi zenekarok léptek fel. A fesztivált a vasár­nap délutáni záró­koncert zárta a Dózsa Művelődési Házban. Ezen a Bartók Béla Zeneiskola tanárai, növen­dékei és együttesei mellett szintén élvezhették az érdeklődők a fesz­tiválra érkezett vendég együttesek hangversenyét. Szerk. A Rákosmenti Zenebarátok Egye­sületének tagjai zenebarátok, a Bar­tók Béla Zeneiskola volt tanítvá­nyai, akik nagy örömmel muzsikál­nak együtt, szereznek újabb híveket kiváló hazai és nemzetközi zeneszer­zők alkotásainak. A zeneiskola vég­zős tanítványaiból alakult egyesület célja az volt, hogy a tanulmányok befejezése után lehetőséget és alkal­mat teremtsen azoknak a tehetséges diákoknak, akik nem választották a hivatásos zenei pályát, ugyanakkor nem akarták feladni az együtt zené­lés örömét, a közös zenei élménye­ket. A Rázene zenei hatása, nevelő ereje túlmutat az évenként hagyo­mányosan megrendezett fesztivá­lon. Szól a barátságról, elkötelezett­ségről, az egymásért gondolkodás­ról. Ugyanakkor vitathatatlanul a kerület zenei életének meghatározó­jává vált. Mára már az egyesületi csoportok bemutatkozásán kívül alkalmat te­remt külföldi együttesek vendégsze­replésére, más országok zenei kultú­rájának megismerésére is. DR, BÉKÉSY GYÖRGY 1899 - 1972 Centenáriumi megemlékezés A Nobel-díjas fizikus, dr. Békésy György születésének századik évfordulójára emlékeztek június 4-én, a kerületben róla elnevezett posta- és távközlésforgal­mi középiskolában. Az eseményen beszédet mondott dr. Szolnoki Andrea fó'pol- gármester-helyettes is. Táborozok közérdekű forrásból A helyi önkormányzat 285 ezer fo­rintos anyagi támogatást nyújt több kerületi gyermek nyári tábo­roztatásához. Ebből az összegből 50-50 ezer Ft-ot kap a Laborcz F. Általános Iskola 18 tanulója zánkai, a Kép utcai Általános Isko­la 10 hallgatója káptalanfüredi és 185 ezer forintos támogatáshoz jut a Szent Erzsébet Egyházközség, akik 72 gyermek veszprémi hittani táborát szervezik az idén. Szociális tanulmányi ösztöndíj A XVII. kendet Önkormányzata szociális tanulmányi ösztöndíj felhívást hirdet. 1999. szeptember l-jétől 10 hónapon keresztül ösztöndíjat kaphatnak azok, akik: - az általános vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulnak, - a XVII. kerületben bejelentett lakcímmel rendelkeznek, itt élnek, - akiknek tanulmányi eredményük az 1998/99-es tanévben elérte vagy meghaladta a 3,75-ös, illetve 4,5-es átlagot, - továbbá családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 15.350 Ft-ot, és a csa­ládnak - lakásukon kívül, - nincs jelentősebb ingó- és ingatlan vagyona. A kérelmeket 1999. július 31-ig lehet benyújtani a XVII. kér. Polgár- mesteri Hivatal Pesti úti Ügyfélszolgálati Irodáján. A határidő elmulasz­tása jogvesztő. További információkért az Egészségügyi és Szociális Iro­da Családvédelmi Csoportjához lehet fordulni személyesen, vagy telefo­non a 253-3300-as számon. /» Uj tornaterem Rákoscsabán (Folytatás az 1. oldalról) Az új létesítmény átadására a nyolc éve hagyományosan meg­rendezendő gyermeknapi vigassá­gok, vagy ahogyan a helyiek hív­ják, a „SUGÁRNAP” keretében került sor. Az ünnepség után kira­kodóvásárral, sportbemutatóval és kulturális gálaműsorral várták az érdeklődőket. Az 1910-ben két osztállyal in­dult elemi iskola oktatói és fenn­tartói szinte az indulás pillanatá­tól kérték és tervezték a tornate­remmel való bővítést. A több évtizedes harc eredmé­nyeként végre a kerület átadhatta a gyermekeknek az új sportlétesít­ményt. A mára 9 tantermes iskola falai között 361 gyermek tanul. Von­záskörzete igen nagy, a kerületen belüli közlekedési nehézségek mi­att az iskola hosszú távon fenn kell, hogy maradjon. Rákoscsaba családi házas telke­ire ma is folyamatosan költöznek ki a főváros belső kerületeiből. Az iskola tanulói eddig a két ki­lométernyire lévő Rákoscsabai Testedző Körtől bérelt tornater­met használták. A szülők többszöri kezdemé­nyezésére és felajánlásai hatására a képviselő-testület 1993-ban ho­zott először támogató határozatot a tornaterem megépítésére. Még ebben az évben az önkor­mányzat az iskolával szemközti 3 telek (kb. 700-800 négyszögöl) megvásárlásával megteremtette a lehetőséget a beruházáshoz. A tornaterem ügye azonban pénz hiányában egészen a múlt évig állt. 1997-ben az önkormány­zati költségvetésből 148 millió Ft- ot biztosítottak a tornaterem megépítésére. Az épületegyüttes tantermi ré­sze szerkezetkész, szeptemberre két tanterme fogadja majd a kisdi­ákokat. Az épület a Mérték Stúdió ter­vei alapján a Zala Megyei Építő­ipari Rt. kivitelezésében készült. Az iskolát Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész napórája díszíti majd. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom