Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1999. július-augusztus / 7. szám

A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Elkelt a Podmaniczky-kastély Pedagógusköszöntő A XVII. kerületi önkormányzat júniusban döntött arról, hogy 60 millió forintért egy építőipari cég birtokába adja a ma már romos Podinaniczky-Vigyázó kastélyt. Műemléki szakemberek számításai szerint a felújítás egymilliárd forintra rúghat. A vevő kötelezettséget vállalt arra, hogy három éven belül a kultuszminiszter jóváhagyását követően, a műemléki hatóság terveit figyelembe véve helyreállítja eredeti állapotában az épületet. A kerület 500 mFt-os teljesítési bankgaranciát is kért a rekonstrukcióra. A magyar tulajdonú KÉSZ Kft. irodai, oktatási és konferenciaközpontú, szálláshely, szabadidős célú helyiség kialakítás funkciójával tervezi a hasznosítást. Az önkormányzat a-Pesti úti kastélyban igényt tart majd rendszeres, térítésmentes kulturális célú rendezvények megtartására, ha mód nyílik rá, évenkénti két hetes szálláslehetőségre, például a testvérvárosok delegációja számára. (71 döntés részleteiről a 8. oldalon íwnk.) Háromnapos zenei fesztivál volt Rákosmentén A Kákosmenti Zenebarátok Egyesülete június 11-13. között rendezte meg az immár X. Jubileumi Rázene Fesztivált. A tíz évvel ezelőtt, 30 fő­vel alakult egyesület mára 200 tagot számlál. Az évenként megrendezen­dő, különleges zenei csemegét kínáló seregszemle jelentős zenei esemé­nye volt a településnek. (A részletekről a 3. oldalon tudósítunk.) A helyi önkor­mányzat vezetése ünnepélyes kere­tek között köszön­tötte a kerület pe­dagógusait június 2-án, a Dózsa Mű­velődési Házban. Centenáriumi Emlékérem! A polgármester várja a rákosligeti polgárok Rákosligeti Centenáriu­mi Emlékérem adományozására vonatkozó javaslatait 1999. július 31-ig, melyeket a XVII. kér. Pol­gármesteri Hivatal Művelődési és Tájékoztatási Csoportjához (1173 Pesti út 165. II. 209. szoba) juttat­hatnak el. (Az emlékérem adományozásá­nak részleteit 2. oldalon találják.) (Az ünnepségről a 4. oldalon olvashatnak.) Uj tornaterem Rákoscsabán Új tornatermet kapott a rákos­csabai Szabadság sugárúti Általá­nos Iskola. A 288 nm-es, több- funkciós, kis átrendezéssel szín­házteremként is működő torna­termet ünnepélyes keretek között Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester adta át Jurecz Emil iskolaigazgatónakjúnius 11-én. A környezetbe illeszkedő, harmoni­kus épületegyüttes az utóbbi öt év egyetlen jelentős beruházása a XVII. kerületnek. (Bővebben a 3. oldalon.) Tudja-e. -hogyRá­kosligeten ma a Gózon Gyula utca meg a villalakás emlékez­tet arra, hogy nem is olyan ré­gen itt élt a Kossuth-díjas kivá­ló művész, a közönség kedven­ce és felesége, Berky Lili? Qoll- J. ®.

Next

/
Oldalképek
Tartalom