Hírhozó, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998. július / 7. szám

♦ Rákosvölgyi főgyűjtő. Megfelelő ütemben halad az 5 km hosszú rákosvölgyi észa­ki főgyűjtőcsatorna kivitelezése, amelyre már több mint negyven éve várnak a XV, a XVI. és a XVII. kerület lakói - állapították meg egy közelmúltbéli helyszíni szemlén. A tavaly márciusban kezdődött építkezés folyamán eddig 1700 métert meghaladó csővezetéket fektettek le. A jövőre év végi befejezésre tervezett csaknem 2 milliárd forintos beruházás forrásait állami, fővárosi és az érintett kerületek teremtették elő. Az új főgyűjtővel a csővezetékek áteresztő képessége megnő, így a szennyvíz nem folyik majd a Rákos-patakba. ♦ Locsolási kedvezmény. Az idén is átadja a XVII. kerületi képviselő-testület a fővárosi önkormányzatnak a locsolási kedvezményről hozott döntését - tájékoztatta a Budapest mellékletet Edelényi-Szabó Ákos alpolgármester. Eszerint a - Gyöngyössy Márton képviselő által benyújtott javaslat alapján - nyári hónapokra 15 %-os ked­vezményt biztosítanak, mivel - mint ismeretes - a kerületben nagyrészt családi házak találhatók. A lakók nyáron sok vizet használnak locsolásra. Egyébiránt már a Külső Kerületek szövetsége is kezdeményezte az indokolt kedvezmények fővárosi támo­gatását. Kerületünk a sportpályákra is szeretné kiterjeszteni az olcsóbb tarifát. ♦ Szent László-napok. Művészeti szomszédolással, a XVII. kerületi képzőművészek bemutatkozásával kezdődött június 11-én az évek óta sikerrel zajló Szent László-napok rendezvénysorozat a Pataky Művelődési Központban. Kábeltévés fejlesztés Sokak számára jelenthet jó hírt - például azoknak is, akik azon gondolkod­nak, hogy hogyan és mennyiért juthatnak hozzá továbbra is az MTV2 műholdra költöző adásához -, hogy eredményt hoztak a Matáv és az Önkor­mányzat együttműködési tárgyalásai a kerület kábeltelevíziós fejlesztéséről. A Dél-pesti régió kábeltelevíziós rendszerének megvalósításáról készült műszaki-gazdasági tanulmány alapján a Matáv vezetése döntött arról, hogy két ütemben, 1999 végéig megépül az egész kerületet lefedő kábeltelevíziós rendszer. A rendszert az EPT fogja megépíteni és üzemeltetni. A tervezés és előkészítés folyamata már most megindul, de a rendszer építésének első látható jeleit csak a téli időszakot követően lehet majd érzékelni. A csatlakozás díja a tervek szerint 12.500 Ft lesz. Ennek érdekében a még nem véglegesített feltételek lehetővé teszik majd, hogy a csatlakozás díját részletekben lehessen kifizetni: a jelentkezéskor 5.000 Ft-t, a fennmaradó részt a bekötést követően néhány hónapos részletekben. A külső, családi­házas területeken akkor kerül sor jövőre a hálózat megépítésére, ha a tervek által kijelölt fejlesztési részterületeken a jelentkezők száma eléri a háztartá­sok 40 %-át. Azokon a területeken, ahol az igény ennél kisebb lesz, ott a kábeltelevízió kiépítésére a rákövetkező évben, 1999-ben kerül sor. A kábeltelevízió 35 csatorna kapacitással indul. Ezt követően a kábel- televíziós rendszer építése folyamatosan halad előre. A hálózatépítés és a bekapcsolások a kerület belső és külső területein egyszerre több helyen foly­nak majd. Az újonnan épülő kábeltelevíziós hálózat korszerű, úgynevezett csillagpon­tos rendszerű lesz, amely lehetőséget ad arra, hogy 3 programcsomag közül lehessen választani. Az egyes csomagokhoz az elfogadott tervek szerint külön megrendelhető lesz a magyarnyelvű mozicsatoma is. A Matáv olyan kábeltelevíziós rendszert alakít ki, amely biztosítja azt, hogy az elő­fizetőknek ne kelljen eldobniuk meglévő műholdvevő készülékeiket vagy az AM-Mikro vevőt. A tervezett műsorválaszték 10-11 magyar nyelvű TV programot (köztük a közeljövőben induló két új kereskedelmi programot is), emellett az ismer­tebb kódolatlan és számos kódolt műholdas programot tartalmaz majd. Lehetőség lesz arra is, hogy a jelenleg működő kábelhálózatok és közösségi rendszerek is csatlakozzanak a Matáv épülő rendszeréhez. Littvay István ERDŐS RÉMÉÉ HÁZ Kiállítóterem Állandó kiállítások: Helytörténeti gyűjtemény, Epress gyűjtemény, Néprajzi szoba, Merzse-mocsár diaráma, Erdős Renée-emlékszoba. Időszaki kiállítás: Márk Tivadar, Kossuth-díjas jelmeztervező, Érdemes és Kiváló Művész kiállítása július 22-ig. Hétfő kivételével) naponta 15-18 óráig. (A Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság és a kerületi önkormányzat közös rendezésében. Tízéves a Postaforgalmi Ki gondolná, hogy immár évtizedes múltra tekinthet vissza kerületünk különleges középiskolája, a Békésy György Posta- és Távközlésforgalmi Szakközépiskola! Pedig így van. Remekbe sikeredett jubileumi ünnepség keretében emlékeztek hajdani és mostani diákok, tanárok a 10. születésnapra. Dr. Heczeg Sándomé igaz­gatónő köszöntőjét követően Bor Sándorné, a Magyar Posta Vezérigazgatóság Önálló Oktatási Csoport vezetője nyitotta meg az ünnepséget, majd ünnepi műsorral örvendeztették meg az egybe­gyűlteket. A diákokon kívül szerepet vállalt a jeles megemlékezésen két hivatásos színművész is, Xantus Barbara és Csonka András. Nagy sikert aratott a Rázene Fúvószenekar, amelyet Dely Csaba vezényelt. Helyesíró bajnokunk Szabó Réka, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola V osztályos tanulója ismét elismerésre méltó sikert ért el a budapesti diákok helyesírási versenyén: az idén a kerületünkben rendezett fővárosi erőpróba képzeletbeli lécét magasan ívelte át az ötödikesek kategóriájában. Ezután pedig az országos versenyen állt a rajthoz. Ezen a nemes versen­gésen az 5. helyen végzett. Gratulálunk, Réka! Ortopéd orvosok által ajánlott - alvássegítő - lécrugóbetétes fenyő ágyak ágyneműtartóval, BlO-kókuszrost-latex antiallergén matracok rendelhetők. (ORKI. eng. sz. 616/96.) ><Á Tölgylépcsők készítése. Asztalos munkák. Fa kerti garnitúrák. Bemutatóterem: 1174 Rákoshegy, Bél Mátyás u. 39. Tel./Fax: 258-3516 Nyitva: H-P: 9-18-ig szombat - vasárnap is! 3 Nagy választékban kaphatók: HORGÁSZCIKKEK: orsók, botok, élő- és műcsalik, etetőanyagok Valamint a Nagybudapesti Horgász Egyesület tagfelvétele, éves és napijegyek árusítása. Madarak, díszhalak, kisemlősök. Ezek tartásához: felszerelések, eleségek, vitaminok. Várjuk kedves vásárlóinkat! Üzlet: Budapest XVII., Pesti út 39. Telefon: 257-3642 Nyitva: hétfő-péntek 10-18 óráig, szombaton 8-13 óráig. SZERKESZTŐSÉGI ÓRÁK Kedd. csütörtök: 10-16.30-ig Lapzarta: minden hónap 25-én Hirdetésfelvétel: a szerkesztősegben es'ä 257-958» (fax is), 06/30 220-889 telefonon. HÍRHOZÓ A XVII. kerületi Önkormányzat lapja Példány.szám: 30.000 Felelős kiadó: Kátai Péter polgármester Felelős szerkesztő: Tamás Tibor. Médiaasszisztens: Tatár Ferencné A szerkesztőség címe: 1172 Egészségház u. 3. Telefon: 257-9589 Internet címe: http:// ourworld.compuserve.com/homepages/pohi_XVII Készült: DATUS Bt. nyomdája Terjeszti: MAIL BOX 2000 Bt. Felelős vezető: Takács László Felelős vezető: Borbás Ferenc Telefoni: 405-4007 Telefon: 256-8060 Szerkesztőbizottság: Gyöngyössy Márton (elnök); Bakos Péter, dr. Bánk Endre, Koltai Ildikó, Reuter Lajos 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom