Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. július-augusztus / 7-8. szám

Közlekedési Fórum Június 16-án a Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Műszaki Bizottság Közlekedési Fórumot hívott ö§sze a képviselők részére, felszólította őket arra, hogy előzetesen közöljék területük, kerületünk közlekedési problémáit. A fórumra a Bizottság vezetője, Bukta Mihály tanácsnok meghívta Arató Balázst, a Fővárosi Önkormányzat ügyosztályvezetőjét, valamint Bősze Sándort, a BKV főosztályvezetőjét. Előzetesen 99 képviselő és egy polgári kör válaszolt a fenti fel­hívásra. A problémák 8 buszjárat üzemeltetésével (megállóhelylétesítés, útvonalmódosítás), közlekedés- biztonsággal (vasúti átjáróknál, forgalmas útvona­lakon), útállapotokról, a MÁV és a Volán járatok helyi közlekedésbe való bevonásáról (tarifa egyezmény) szóltak. A vita során kiderült, hogy- bármilyen igény kielégítésére sem a fővárosnak, sem a BKV-nak, sem a kerületnek pénzügyi forrás nem áll a rendelkezésére;' megoldásra csak átcsoportosítással (járatritkítással, másszóval ’’szolgáltatás lezüllesztéssel”) lehetne lehetőség,- gyakorlati okokból (más kerületeknél szerzett ta­pasztalatok alapján) célszerű előbb a kerületi képviselők közös (egymásnak nem ellentmondó, kom­promisszumos) álláspontjának kialakítása,- ezek után a változtatási szándékok (azok változatainak) kivitelezhetőségéről vizsgálatot, számításokat végezni, me­lyekre a Főváros és a BKV képviselői konstruktívan ígéretet tettek, továbbá arra, hogy erről a képviselőtestületünket tájékoztatják, azaz arról, hogy mely kéréseknek (mely vál­tozatoknak) vannak, megvalósítási lehetőségei,- e lehetőségek közül választhat, kérheti a képviselő-testület azok megvalósítását. \ VÁLLALKOZÓ VILÁG Ilymódon a Főváros nemcsak időszerű, nemcsak indu­lat levezető, hanem az érintettek együttműködési szándékán alapulva eredményekkel kecsegtetett. Ter­mészetesen ehhez szükséges - valamennyi - képviselőn kívül a társadalmi szervezetek, intézmények - ezeken keresztül a lakosság mind szélesebb rétegei véleményének megismerése, mérlegelése, ütköztetése, majd az ellentmondásmentes, kompromisszumon alapuló ’’egységes” problémakör összeállítása. Erre vállalkozott Bizottságunk. Érdemes még az olvasó Figyelmét felhívni a Fórumon elhangzott tájékoztatásra, mely szerint- a fővárosi illetékesek - méltányolva a kerület lég- szennyezettségi problémáit, annak csökkentésére - másodikként a fővárosi kerületek között itt kezdték el üzemeltetni a környezetkímélő motorokkal működő autóbuszokat. A kerületben közlekedő autóbuszok 2/3-a ilyen;- a BKV este 20 óra után az Elágazásról úgy indítja járatait, hogy azok bevárják a városból jövő autóbuszokat, ezzel rövidítve a lakosság hazatéréssel kapcsolatos utazási idejét;- a tarifaközösség három résztvevője a Főváros, a BKV kt. és a MÁV Rt. aláírta a messzire mutató, előzetes megállapodást jelentő okmányokat;- a BKV felvetésünkre megfontolja (szolgálati járatai menetrendjének közlését (fenntartva a változtatás jogát). A Bizottság reméli, hogy kezdeményezése az érintettek aktív közreműködésével - az anyagi nehézségek el­lenére - javítani tudnak kerületünk lakóinak tömegközlekedési helyzetén Quitt András képviselő, a Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Műszaki Bizottság tagja Meghívó 1 1997. július 7-én, 18 órakor a XVII. kerület Házasságkötő termében . (1173 Bp. Csabai út 20.) tartandó Vállalkozói Fórumra I Témánk: Az 1998. évi adók befolyásolásának lehetőségei. Vendegeink: Virágné Dr. Nagy Erika, a MKIK 8 jogtanácsosa. Szigeti Lajosné adószakértő. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk! Tisztelt Vállalkozó! I A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a XVII. kér. I Egészségház u. 3. sz. alatt megnyitotta a XVII. , kerületi Szolgáltató Irodáját. Telefon: 258-6948. Nyitvatartás: Hétfő: 8-18-ig Kedd - Csiit.: 8-16-ig Péntek: 8-13.30-ig ■ Vállalkozásaikkal kapcsolatos kérdéseikkel keressék I fel irodánkat, ahol a B.K.I.K. legfrissebb információi­hoz is hozzájuthatnak. Minden kerületi vállalkozót tisztelettel várok! Marschalkó Tamásné Irodavezető I I I I I I I I Menetrendi összehangolás A Budapesti Közlekedési Részvénytársaság az utazóközönség színvonalasabb kiszolgálása érdekében - Rákoskeresztúr Központjában is - összehangoltan közlekedteti autóbusz-járatait. Elsősorban a hazautazókat érinti kedvezően, hogy a városközpont felől érkező 61, 61E, 62-es járatoktól néhány perces át­szállási várakozás után lehet tovább utazni a csatlakozó irányokba. Ahol lehetséges volt, természetesen a BKV az Örs vezér tere, illetve Kőbánya felé is biztosítja az átszállást. BUSZMENETREND * Autóbuszjárat indul Érkezések Indulások Örs vezér Kőbánya Rákoskeresztúr Rákoskeresztúr városközpont teréről vkp.-ból városközpontba autóbusz végállomásról 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom