Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. szeptember / 9. szám

r TUDÓSÍTÓINKTÓL Könyvtárhelyzetkép A XVII. kerület kulturális tevékenysége (V. rész) Sokszor háborgunk ugyan a pénzhiányra hivatkozások miatt, de zaklatott lelkiismeretünket hamar megnyugtatjuk az évek óta sorvadó könyvtáraink állapota miatt. Minden könyvszerető állampolgárt bánt, hogy sem új könyvek (folytatás az első oldalról) beszerzésére, sem újabb könyvtárosok beállítására nincs lehetőség. Mindezek odavezettek, hogy kerületünk 12 iskolájának könyvtára, össze­hasonlítva a budapestiekével ugyancsak az utolsó helyen áll. Csak példaként kívánom megemlíteni, hogy az iskolai könyvtárakban mindössze 7 főfoglalkozású könyvtáros van. Ezt kiegészíti 3 félállású státusz. Ebből világosan kitűnik, hogy egy-egy iskolában a könyvtárba nem jut egy főállású könyvtáros. A könyvállományról már nem is lehet beszélni, hiszen annak jó részét 8-10 évvel ezelőtt vásárolt könyvek teszik ki. Sajnos, jelenleg nincs lehetőség ismeretterjesztő sorozatok, szépirodalmi művek, szótárak, lexikonok, en- ciklopédiák^negvásárlására, sőt egyes folyóiratok megrendelésére is csak igen kevés példányra lehet kiszorítani a szóra sem érdemes összeget. A könyvállomány folyamatos gyarapítására tehát gondolni sem lehet. Csupán néhány meghirdetett pályázat elnyerése útján van remény új, a tanításhoz is nélkülözhetetlen könyvek beszerzésére. Az önkormányzatok az iskolai költségvetésben nem különítik el a könyvbeszerzésre fordítható összeget. Az kizárólag az iskolaigazgatótól függ, hogy mennyi jut könyvvásárlásra. A főállású könyv­tárosok létszámának hiánya összefüggésben van a könyvtárak könyvállományának feldolgozási szintjével. Sajnos, e téren is van kívánnivaló. Nincs naprakész katalógus, hiányos a belső admi­nisztráció és a kölcsönzésre fordított idő is igen minimális. Az anyagi támogatás szűkössége miatt a könyvtári számítógépes programot csupán két iskola (a Göcsej úti és a Körösi Csorna Általános Iskola és Gimnázium) vásárolta meg. Szólni kell az iskolai könyvtárak elhelyezéséről is. Sajnos, ezzel sem dicsekedhetünk. Az iskolai könyvtárak ötven százalékában délelőtt tanítás folyik, így azok nem használhatók rendeltetésük szerint. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a tanítási idő alatt a diákok nemigen használják. Különösen rosszak a viszonyok a Napiás úti kisegítő iskolában, ahol mindössze egynegyed tanteremnyi hely jut a könyvtár számára. Helybeni olvasásra itt egyáltalán nincs lehetőség, de a többi iskolákban sincsenek meg arra a megfelelő feltételek. A könyvtárak elhelyezésének szűkössége miatt akár szabad vagy zártpolcos a könyvek tárolása, fokozatosan romlik a könyvek állaga. A könyvkölcsönzés is hagy maga • után némi kívánnivalót. A diákok számára a kölcsönzés lényegében megoldott. A felnőttek azonbap csak meghatározott időben vehetik igénybe a könyvtárak kölcsönzési szolgáltatásait. A kerületben központi könyvtár nincs. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak van ugyan négy telepített könyvtára a kerületben, azonban azok elhe­lyezésének szórtsága miatt csak korlátozottan állnak a felnőtt lakosság rendelkezésére. Jóllehet, ezek a fiókkönyvtárak a könyvkölcsönzésen kívül a video, a CD, a CD ROM és hangkazetták kölcsönzésével is szolgálják a lakosságot, mégsem rózsás a helyzet. A Szabó Ervin Fiókkönyv­táraknak a kerületi önkormányzat semmiféle támogatást nem nyújt. A fővárosi támogatásból pedig nem futja a fiókkönyvtárak igényeinek teljesítésére. Ha végiggondoljuk, hogy a mini­málisnak mondható központi ellátásból kell fedezni a bérköltségeket, a beszerzéseket és a dologi kiadásokat, ez részben érthető Nagyon sok tehát a tennivaló könyvtáraink állapotának javítása terén. Nem lehet tovább halasztani a fennálló problémák megoldatlanságát. Legelőször is ki kell elégíteni a könyvtárak anyagi igényeit, biztosítani kell a könyvállomány elhelyezésére alkalmas helyi­ségeket, a könyvtári szolgáltatások időpontjainak az állampolgárok igényeihez igazítását, akár szombati nyitvatartással is, valamint a könyvtárak kulturális tevékenységének beágyazását a kerület kulturális életébe. Ezeken kívül szorgalmazni kell a hasznos tapasztalatcserék kialakítását, valamint az irodalmi versenyek és vetélkedők kerületi, fővárosi és országos szintű szervezését. Vég nélkül lehetne sorolni tennivalóinkat, én azonban csak a legszükségesebbekre utaltam. Az idő rettenetesen sürget bennünket. Tegye hát mindenki sürgősen a dolgát! Dr. Bánk Endre Szent György Gyógyszertár 1171 Pesti út 368. Nyitva tartás: (Kucorgó tér) hétfő-péntek 8-20-ig, T.: 258-2146,258-2833 szombat: 8-13-ig Törzsvásárlói kedvezmény, állat gyógyászati szerek Számítógéphez is értő admi­nisztrátort keresünk 6 órás munkára 405-40-07 Egyházam és hazám Jubileumi zarándoklat Remetére Szeptember 13-án reggel nyolckor indul az az engesztelő gyalogos zarándoklat a Város­majorból Máriaremetére, amelyet 50 évvel ezelőtt Mindszenty József bíboros, herceg- prímás hirdetett meg „Boldogasszony Éve” címmel,és százezer férfi zarándokot vezetett a 11. kerületi máriarcrrtetei bazilikához. Akkor azt ígérték a hívek Mindszenty szavaival: „Hűek leszünk a Nagyasszonyhoz, Egyházhoz, in­tézményeihez.,' hazánkhoz, az ősök hitéhez és erkölcseihez" ■ A katolikus Egyház megváltásunk 2000. évfordulójának megünneplésére készülvén 1997-et Jézus Krisztusnak szenteli. Ezzel együtt több kerek évfordulóra emlékezvén szerveznek a katolikusok várva mindenkit, köztük főleg az Esztergom-Budapest Főegyházmegye híveit, plébánia közösségeit, iskoláit, családjait, szerzeteseit. „Hogy ne boruljon reánk az Olajfák hegyének és a Golgotának sötét gyásza, hogy ne töltődjék csordultig a keserűség kelyhe s hogy ne a bűn uralkodjék Krisztus Király helyett... Fel buzgó, közös nagy erőfeszítésre! S e szándék a sebekből kiépülést és fele­melkedést hozó lépés lesz...” A jubileumi zarándoklatot a Jézus Szíve Plébániától Bíró László püspök vezeti. Má- riaremetén 11 órakor dr. Paskai László bíboros mutat be szentmisét. Nyáresti hangverseny E sorokat azért írom, hogy az esőtől nem megriadt mintegy ötven főnyi közönség felemelő élményéről számoljak be mint zenét kedvelő helyi lakos. A CORELLI TRIO J.S. Bachtól John Lennonig című hangversenye családi hangulatú zeneélményt jelentett számunkra. Csonka Gábor, Hargitai Géza és Mokány Gábor zenészek, Rajk Judit ven- dégénekes hosszantartó tapssal jutalmazott szereplése bemutatta a klasszikus zene és a mo­dern zene interpretálásában való jártasságukat, utóbbiban a hangszerelési ismereteiket,és köszönet illeti ezért a kerületi önkormányzatot, hogy e hangversenyre felkérte a művészeket. Remélem, hogy mielőbb viszonthallhatjuk a triót, műsorukat a tisztelt olvasó figyelmébe ajánlom, nem utolsó szempontként az ingyenességet és az Erdős Renée Ház kiállítótermének szép parkját. Quitt András I----------------------------------------------1 KÖL CSÖNZÉS Ütvefúró-, véső-, csiszoló-, döngölő-, szőnyegtisztító-, áramfejlesztő-, fűnyíró-, hőlégfúvó (PB gázos), ké­zifűrész- és gyalugépek napi és tartós bérbeadása! Nyitvatartás: H-P: 7-16h Szó: 7-12h Budapest, XVII. kér. Péceli út 93. Tel.:06-30484695 Gyulai Bt.. «^DAEWOO HIVATALOS MÁRKASZERVIZ XVII., Pesti út 5. T.:258-1888/17 06-30 503809 XVI., Veres Péter u. 13. alatti telephelyünkön különböző típusú és értékű HASZNÁLT AUTÓK RÉSZLETRE IS. 1:06-30 405173, 06-30 487000, ____________06-30 401013.____________ D UGULÁSELHÁRÍTÁS! Keresztúr Gyorsszolgálat Falbontás nélkül, azonnal, garanci­ával . WC-k, csatornák, mosogatók, fürdőszobák zsírtalanítása korszerű gépekkel, évtizedes gyakorlattal. 2277-210,06-30-400748 DÍSZÁLLAT ÉS HORGÁSZ SZAKÜZLET Horgászcikksk: orsók, botok, élő- és műcsalik, etetőanyagok. Valamint a Nagybudapesti Horgász Egyesület tagfelvétele, éves és napi jegyek árusítása. Madarak, díszhalak, kisemlősök. Ezek tartásához: felszerelések, eleségek, vitaminok. Várjuk kedves vásárlóinkat! Üzlet: Budapest XVII., Pesti út 39. Telefon: 257-3642 Nyitva: hétfő-péntek 10-18 óráig, szombaton 8-13 óráig. 1 _______ 2 ____i

Next

/
Oldalképek
Tartalom