Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. július-augusztus / 7-8. szám
)===(^~ NEMCSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER ^ I. Renée Művészeti Napok A Renée Művészeti Társaság által rendezett I. Renée Művészeti Napok keretében Országos Millecentenáriumi képzőművészeti kiállítás, Képzőművészet és városkép című, elsősorban szoborterveket bemutató kiállítás, valamint a kiállításokhoz kapcsolódó szimpóziumot is rendeztek. A rendezvény részét képező szimpózium témái is a millecentenáriumi megemlékezéshez kapcsolódtak: a magyar képzőművészet sajátosságai történelmi körülményeiből eredő jellegzetes problémái a művészeti tevékenységet és az értékek társadalmi hasznosulását meghatározó tényezők. Dr. Losonci Miklós művészettörténész felhívta a figyelmet, hogy a múlt értékeinek a felfedezése, értékelése és hasznosulása sohasem lezárt dolog. Állandó feladataink egyike - a magyar művészet még nem ismert, vagy kellőképpen nem ismert remekműveinek feltárása és közkincsé tétele. Az előadó pár ilyen általa feltárt műre hívta fel a figyelmet köztük Laborcz Ferenc Mátrai Vénuszát. A kisebbségi sorban élő művészek problémáit taglalta Gazda József erdélyi író. A kisebbségi lét tele van az ember természetes kibontakozását gátló fékekkel. A kisebbségi sorban élő művész számára a hagyományőrzés nagyobb szerepet kap az átlagosnál, a megmaradás feltétele is. Sajátos értékeket hoz létre. Ezek az összmagyar értékeken belül sajátos nemzeti értékek, integrálásuk nem közömbös az össznemzeti értékek számára. Gazda József, olyan nemzeti bien- nálékat lát lelki szemei előtt, melyeket Budapesten, Kolozsvárott, Marosvásárhelyt, Kassán, Újvidéken vagy New Yorkban rendeznek. A magyar képzőművészet nemzetközi kapcsolat- rendszeréről, a magyar képzőművészet sajátos problémáiról és hogy azok, hogyan illeszthetők az európai integráció problémakörébe, szólt Szurcsik József. A társadalmi gazdasági átrendeződés az európai egyesülés törekvéseivel új helyzet, semmiféle mintát nem lehet követni. .A szinte teljesen pénzügyi alapon működő tár- ‘ sadalom világában a művészek munkája leértékelődött, a normálisan működő piacviszonyok kialakulásának hiányában a közízlés kiszolgálására szorítkozik, nem adván teret a valódi művészeti értékeknek. Hogyan küzdjenek a művészek jogaikért, hogyan értethessék meg a nemzeti kultúra, a művészet fontosságát a politikusokkal. A műalkotások nyilvánosságra jutásának és a közönségszolgálatnak egy új formáját ismertette Csáji Attila. A strukturális archiválás nevet viselő módszer segítségével a bemutatásra kerülő anyag kiválogatása nem szubjektív szempontok, hanem egy létrehozott rendszer (galériahálózat) .segítségével történik. A galériák kiállításai időszakosan videofelvételeken rögzítődnek és egy videohálózat a rendszerben résztvevő galériákban való működtetésével mutatják be a rögzített anyagot. E módszer segítségével összetettebb szempontok alapján történik a műalkotások nyilvánosságra jutása és jobb az információáramlás. Benedek József Műalkotás és közönség kapcsolata című előadásában szó volt többek közt arról, hogy a műalkotások stílusukat, kifejezési formáikat tekintve szerteágazóak és változóak, az érdeklődő közönség nem egységes értékrenddel és igénnyel rendelkezik. A mű és a közönség kapcsolatát változó társadalmi - szemléletbeli, gazdasági, környezeti - tényezők befolyásolják. Ennek megfelelően - az értékek megőrzése mellett - követni és figyelembe kell venni a változások törvényszerűségeit, a lehetőségeket állandóan újraértékelve kell kialakítani a kapcsolattartás megfelelő formáit a minőség érdekében. A ház boltíves pincéjében (mely a kiállítások egyik színtere is volt) Bicsár Vendel vetített képes előadást tartott, archív történelmi távlatból már szinte ironikus-hősi korszak hivatalos tömegjeleneteiről, melyhez kísérő gondolatai felvételeinek hangulati aláfestésül szolgáltak. A II. Renée Művészeti Napokra 1997 októberében kerül sor az Erdős Renée Házban. (A szimpóziumról részletes kiadvány készül.) Benedek József képzó'művész Renée Művészeti Társaság Az RMT gazdag éve Rádió-műsoron A Renée Művészeti Társaság alkotói június 12-14-i találkozóikon értékelték a társaság elmúlt évi tevékenységét. Az RMT az elmúlt évben tavaly egy egyéni és négy csoportos tárlatot rendezett. Az idén egy csoportos kiállítást szervezett. Kiemelkedő jelentőségű volt a rákoshegyi Erdős Renée Házban megrendezett I. Renée Művészeti Napok és az ennek keretében rendezett Országos Millecentenáriumi Kiállítás és Szimpózium. Mindamellett megtárgyalták a még - elsősorban helyi viszonylatban - létező, megoldásra váró feladatokat annak érdekében, hogy a társaság kedvezőbb körülmények közt valósíthassa meg célkitűzéseit. Véglegesítették az idei programot is. Ez évben Rákoshegyen még négy kiállítást rendez a társaság. 1997 legjelentősebb eseménye lesz a II. Renée Művészeti Napok, országos kiállítással és tanácskozással. Kijelölték és véglegesítették ezek témáit: a Polgári világ Relikviái és Fény - Tér, Érték és az értékelők válsága. A Rákosligeti Közöss Hősök tere 9.) 20 i 1997. augusztus 1K1M-TABOR Helyszín: egy kis kulcsosház Pécs és Orfű között az erdőben. Időtartam: aug. 2., szombat reggeltől aug. 9.. szombat estig. Részvételi díj: 600Ö.-Ft (utazás, szállás, teljes ellátás, múzeumbelépő). Program: Pécs, városnézés, kirándulás, strandolás Orfűn, abaligeti csepkőbar- lang; Jelentkezési határidő: július 29. 18 óra, tábormegbeszélés. Jelentkezni lehet: az összekötődnél (ha már kaptál tőle jelentkezési lapot, azt elküldheted a szerkesztőség címére is). Várunk mindenkit! MKK TÁBOR Helyszín: Bugac puszta Időtartam: aug. 26 - aug. 31. Jelentkezni lehet: 1519 Bp. Pf. 273. ín (1172 Budapest, éfonos irodahelyiség sszútávra bérelhető. 5445, 258-0518. OKÉT Helyszín: Julianna Major Időtartam: aug. 2-6. Jelentkezni lehet: KEFE, 6720 Szeged, Dóm tér 15. EGERSZALÓKI LELKIGYAKORLAT A lelkigyakorlat ideje: július 16-án. szerdán du. 5-től július 20-a vasárnap délig. Hely: Egerszalók. Egertől 5 km busszal vagy gyalog. Sátrat, hálózsákot hozz magaddal. Aki nem tud sátrat hozni, az iskolák egyikében lakhat. Élelemről ki-ki maga gondoskodjon, de ebédfizetés is lehetséges. Lesznek kiscsoportos beszélgetések. Részvételi díj: 500.-Ft/fő, melyet a helyszínen fizethetsz be. (Hozzájárulás a szervezési költségekhez.) Vezeti: I)r. Kerényi Lajos atya Elvileg eldőlt: legyen kerületünknek saját rádiója, sőt az is körvonalazódott, hogy közhasznú társaság működtesse a stúdiót. A helyi tájékoztatást, a ”mi”-tudatot erősítő jelentős lépést a képviselők egyik része támogatta, másik része nem. Erről kérdeztük ifjabb Nagy László alpolgármestert.- Frakciónk nevében kezdettől fogva azt mondtam: a rádióra szükség van, információs és regionális szempontok miatt egyaránt. De ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy a stúdió közvetlen önkormányzati befolyástól mentes, függetlensége minden oldalról garantált. Vagyis: ne kerülhessen az éppen aktuális önkormányzati vezetés befolyása alá.- Ezért szavazott korábban nemmel?- Igen, ugyanis a májusi döntéskor a befolyásolás veszélyét véltem fölfedezni. A rádió közvetlen költségvetési szervként való üzemeltetése esetén, s a KHT formát sem tartottam megnyugtatónak - bár a képviselőtársaimnak azt szorgalmaztam, ha már mindenáron rádiót alapítunk, az KHT formájában történjen. Az elvi döntés májusban megszületett, így ha képviselőtársaim elfogadják többünk javaslatát, hogy pályázati úton válasszuk ki a vezetőt, akkor a műsorszolgáltatás megindításának részemről nem lesz akadálya. Rákoskerti Művelődési Klub (1171 Budapest, Rákoskert sgt. 66. Tel/fax: 257-4498) INDIÁNTÁBOR JÚLIUS 7-11-IG ÉS 14-18-IG NAPONTA 7.30-16.30-IG A MŰVELŐDÉSI KLUBBAN. A gyerekek megismerkedhetnek az indián hagyományokkal, szokásokkal, elsajátíthatják a kézművességüket, megismerhetik öltözködési kultúrájukat. További programok: strand, lovaglás, kirándulás. JÚLIUS 28-TÓL AUGUSZTUS 3-IG A BÜKKBEN Elhelyezés: Szilvásváradon egy komfortos kisvonatban Programok: Szalajka-völgy, kocsimúzeum, Eger vára, ismerkedés a környék növény- és állatvilágával. KÉZMŰVES ALKOTÓTÁBOR JÚLIUS 21-26-IG Kisszálláson (Bács-Kiskun megye), a Holló-tanyán Elhelyezés: 4 személyes sátrakban, teljes ellátással. Foglalkozások: agyagozás, gyöngyözés, szövés, fonás, bőrözés. A felsoroltakon kívül még lehetőség nyílik batikolásra, nemezelésre, ékszerkészítésre, textilmunkákra. 11