Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. július-augusztus / 7-8. szám
TUDÓSÍTÓINKTÓL Bóbitások szülinapján ]Mint már írtuk 20. születésnapját ünnepelte a Bóbita Napközi Otthonos Óvoda. Ünnepségsorozatunkat Kátai Péter, kerületünk polgármestere nyitotta meg. aki néhány mondattal köszöntötte az ünnepeiteket akik között ott volt ifj. Nagy László alpolgármester, Dunai Mónika az oktatási bizottság tagja. Dombóvári Csaba rákosligeti képviselő. Dombóvári Csaba kedves szavakkal köszöntötte az óvoda régi és jelenlegi dolgozóit és a legfőbb szereplőket, a gyerekeket. Óvodánk első vezetője, Bari Kálmánná meghatódottan emlékezett a 20 évvel ezelőtti eseményekre, majd a jelenlegi vezető. Zacskó Istvánná köszönte meg a szülőknek az óvodáért végzett önzetlen munkájukat. Ezután a főszerepet a gyerekek vették át: évzáró műsor, 120 személyes születésnapi torta, gyermek és óvónői munkákból létrehozott kiállítás... Szorgos apukák és anyukák paprikáskrumplit készítettek, a dadusnénik profi vendéglátósként sürgölődtek a büfében. Árverésre hívogatták a vendégeket. A kerületi rendőrkapitányság munkatársai türelemmel viselték, hogy egy- egy rendőrautóba 10-15 gyerek nyomult, s kedvükre szirénázhattak és nyomogatták a herkentyűket. A kerületi tűzoltók is bekocogtak a lovakkal és a lovaskocsi parádéskocsissal. A félénkebbek a csoportszobákban agya- gozhattak, gyöngyöt fűzhettek, papírt hajtogathattak... A felnőttek szórakoztatására Füredi Nikolett és Oláh Csaba énekes vállalkozott. A Kolompos együttesnek is sikerült meglepetést szerezni: egy pünkösdi népszokást ismertettek meg. Táncházzal zárait a születésnapi buli, ahol mindenki felszabadultan ropta a táncot Palkó irányításával Rákosligeten. Belláné Markó Katalin vezetóíhelyettes ”Értől az óceánig” Rákos mezejéről í vilenc ország csaknem 200 gyermek és ifjúsági kora sakkozója találkozott és vívott kilenc fordulós nemes szellemi párbajt hét korcsoportban Visegrádon május 23-24-25-én. Kerületünket hét kisdiák képviselte. Közülük ötöt az Újlak Diákalapítvány támogatta Újlak Diáksport Egyesület Sakk-köre nevezett, a Bíró testvéreket pedig a Barcza-BEAC sakk szakosztálya. S nem vallottak szégyent! Bíró Gyöngyi a 8 éves leányok korcsoportjában harmadik 5 ponttal, Jánvári Viktor a 16 éves fiúk közt ugyancsak harmadik 5,5 ponttal. Nádasi Balázs pedig negyedik 5,0 ponttal. A nem díjazott Bíró Gergely 5,5; Gonda László 4,5; Babos Boglárka 4,0 és Kun Ákos 4,0 pontos teljesítménye is dicséretes! Különösen Nádasi Balázs és Kun Ákos eredménye az, annál is inkább, mert anyagiak hiányában - a tavalyi évhez hasonlóan! - vállalták a mindennapos oda-vissza utazást, a hajnali kelést, kései lefekvést és a hideg élelmezést. Igazolódni látszana az arab eredetű mondás: teher alatt nő a pálma? Több magyar helységből tucatszám nevezett kisdiák csapat- és szakmai vezetőjével beszélgetve kiderült: náluk már más a helyzet, jobbak a feltételeik! Másutt mintha gyorsabban haladnának az ’’erecskék” ama ’’óceán” felé, mint innen a Rákos mezejéről! Vajon miért? Babos László pedagógus sakkoktató Edzett sorok • Diákolimpia. A budapesti döntőn két harmadik helyet szereztek a Diadal úti iskola diákjai. Kislabdadobásban Völgyes Ivett, edzője: Zsupka Jónosné, 1500 m-es futásban: Tóth András, edzője: Nagy Attila szerzett bronzérmet. Az országos döntőn Géher Alexandra a Zrínyi úti iskola tanulója 522 cm-rel a 4. helyet szerezte meg. Edzője: Milassin Lóránd. • Kerületi egyesületünk alapításának 85. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi öregfiúk labdarúgótorna első mérkőzésén a Rákoskeresztúr csapata 4:3-ra verte Rákosligetet, majd a Rákoscsaba együttese 5:3-ra a Magyar Újságírók válogatottját. A mérkőzéseket követő banketten, Kátai Péter polgármester köszöntője után Tóth Csaba a Budapesti Sporthivatal vezetője OTSH-kitüntetést adott át Rákoscsaba és Rákosliget Sportegyesületének. Molnár György • Adidas Kupa. Kispályás labdarúgó Adidas kerületi kupát szerveznek a leinőit kerületi lakosság részére augusztus 20-án a Bakancsos u. 5. sporttelepen. Nevezési határidő július 27. Nevezési díj: 4.000.-Ft. Sorsolás július 29-én 18.00 órakor a Bakancsos u. 5. szám alatti irodahelyiségben. A nevezések számától függően kieséses, majd körmérkőzéses rendszerben lebonyolított selejtezőből lehet az augusztus 20-i döntőbe kerülni. Díjazásban részesülnek az 1-III-ig helyezett csapatok, valamint minden benevezett csapat 1-1 focilabdát kap. A versenyt a Pesti úti Adidas üzlet patronálja. M.Gy. • A XVII. kerületi Közterület-felügyeletet június 30-ával a képviselő-testület megszüntette, mivel a jogszabályok változása miatt a kerületi önkormányzat nem működtethet közterület-felügyeletet. A közterület-felügyelők július l-étől a polgármesteri hivatalban dolgoznak tovább. A régi felügyelők már köztisztviselőként ellenőrzik a közterület rendjét, használatát, és változatlanul jogosultak helyszíni bírság kiszabására, továbbá közreműködnek a hatósági ügyekben történő ellenőrzés lefolytatásánál. így lehetőség nyílik a hatósági ügyekben az ellenőrzés gyakoriságának növelésére. Az újonnan működésbe lépő hatósági ellenőrző, helyszínelő csoport munkájáról részletesen következő számunkban tájékoztatjuk a lakosságot. Derűs órák nyugdíjasoknak Az /. Nyugdíjas Klub tagsága és vezetősége szeretettel vár minden szórakozni vágyó nyugdíjast a Csabai u. 20. szám alatti (házasságkötőterem) kamaratermébe, amelynek programjait zenés-táncos, családias összejövetelekkel, névnapok megünneplésével, kirándulások szervezésével színesítik - tájékoztatta lapunkat Kisbalázs Arpádné a kellemes időtöltés lehetőségeiről. Rákosligeti gyermekhangok Kicsi csilingelő, kamaszodó mélyebb, lágyan szóló, harsanó erősebb, pajkosan szelíd, vagány nagyfiús és nagylányos hangok. Jólesik hallani. Először visszaidézik a falusi gyermekjátékok hangulatát, pörögnek kék, pöttyös kis szoknyácskában, fekete nadrágban, fehér blúzban, tapsolva, aranyos kéz- és testbeszéddel töltve meg a dalokat. Újra gyerekek vagyunk, ott állunk mi is köztük, az első z-ben. Azután énekesmadarak ” repülnek be” a terembe, leírva egy kört - a kicsinyek kórusa. Majd mellényes, térdnadrágos vidám társaság vetíti elénk a századforduló falusi iskoláinak hangulatát. A kamarakórus világsikerek képeit villantja fel ügyes és csinos táncoslányokkal. (Nem hagytuk őket elmenni ismétlés nélkül!) Közben zeneszerszámok sorakoznak a kifutón. Előbb fuvola versenyzik a madárhangokkal, majd zongora andalít, hegedűk szólamai egészítik ki egymást. Aztán két szelíden kacér és szerelmes macska csusszan be puha talpacskáin, duettben énekelve meg szerelmüket (Rossini: Macskaduett). Kodály, Schubert, Somorjai dallamai szólnak, a hangocskák közkinccsé teszik azt, amelyek a papíron csak apró pöttyök, tintavonalak. Hirtelen már egy talpalatnyi hely sincs a színpadon. Megjelenik előttünk egy csodálatos, sokszínű ’’Varázskréta”, beszínezi a gyermekek képzeletét, azokét is, akik az összkar tagjaiként próbáltak elférni a szűk színpadon a Dózsában. Egy egész ’’hanggyűjtemény”, a Hősök terei Ének-zene tagozatos Általános Iskola ’’zenetárából”... Szalai Éva ILEX KERTÉSZETI ÁRUDA 1173 Budapest, Bakancsos u. 7. Tel.: 258-3891 ILEX KERTÉSZBOI 1172 Budapest, Hősök tere 9., kíget-udvar • vetőmagok, virághagymák nagy fajtaválasztékban, • gyümölcsfák, örökzöldek, rózsatövp • permetezőszerek, műtrágyák, • virágföldek, zsákos szerves trágyák, tápoldatok, • virágcserepek, virágektónye • kerti szerszámok, eszkíi£ö)itf fűnyírógépek, • nádtermékek, nádáruk, • vágott és cserepes viráá, Egynyári palánták • kerti bútorok, napernyők Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-15 óráig, vasárnap 8-12 óráig (az Ilex Kertészbolt vasa^nap zárva) ILEX BORÁSZATI áZAKÜZLET fa kertészeti árudával szemb Izati kellékek, segédanyagok álackozott minőségi borok vlévre szóló tokaji borok veggravírozás a kívánt szöveggel