Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. május / 5. szám

VÁLLALKOZÓ VILÁG Vállalkozói klubok A szolgáltató iroda kínálata bővül Immáron szolgáltató irodája is van a helyi vállalkozóknak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, annak XVII. kerületi szervezete és az önkor­mányzat jóvoltából. A kamarai kiadványokon szereplő szolgáltatásain kívül nyújt-e valamilyen többletet az Egészségház utca 3. sz. alatti iroda. Vezetőjét, Marschalkó Tamásnét erről kérdeztük.- Természetesen többre törekszünk. Vállalkozóink régi igénye, hogy legalább havonta egyszer találkozhassanak, beszélgethessenek egymással (üzleti ügyeik­ről is). Erre kitűnő hely az iroda, szabadidőmből felajánlottam, hogy a hónap egyik péntekén (ahogy a többség dönt) délután 4-től este hétig nyitva tartjuk az irodát e célra. Már szervezzük, hogy településrészenként művelődési házakban vagy a polgári körökben úgyszintén beinduljon egy vállalkozói klub a szolgáltató iroda együttműködésével. A kerületi kamarai tagcsoport tagjai tanácsadással segítenék a helyi vállalkozókat a hét különböző napjain két-két órában. Ter­mészetesen az Egészségház utcai irodánkban. Eleddig banki, adó- és tb-ügyek, kereskedelem, vendéglátás, kereskedelmi eljárás, élet- és egészségjavítás, jogi tanácsadás témaköreiben ajánlották fel segítségüket a vállalkozók. Persze ez a kör bővíthető. Minden olyan kezdeményezést támogat a kerületi szolgáltató iroda, ami az itt élő vállalkozókat segíti. Jó hír, hogy a banki tanácsadást minden hétfőn 14-16-ig Kálecz János, a Budapest Bank fiókjának vezetője már tartja. Feltétlenül fontos az őket érintő információk gyors és pontos áramlása! Ebben segít a Hírhozó, amelynek 9. oldala minden tekintetben "Vállalkozói Világ". Remélem, a Hírhozó következő számában - a szervezés befejezése után - már a tanácsadás időpontját is közölhetjük. De addig is (s azután) várok minden vál­lalkozótársat a kerületi szolgáltató irodánkba. O. Lánszky Margit Kézművesek irodája A Budapesti Kézműves Kamara kerületi irodája az Ipartestület szék­házában a Péceli út 93. sz. alatt található. Ügyfélfogadás: H: 8-18 h, K-SZ-CS: 8-16 h, P: 8-12 h-ig várjuk Önöket taná­csadással és Kamarai információval. Egyéni vállalkozások, gazdasági tár­saságok, szövetkezetek, vállalatok regisztrálása. Adatlapok leadása, valamint a cégbíróság felé igazolás kiadása, kérelmek elbírálása. Tagdíjbefizetés és tag­díjszámítás helyben. Ugyanitt az Ipartestület, mint a vállalkozók és iparosok érdekképviselete tagjai­nak széleskörű tájékoztatást nyújt vállálkozásindítás, könyvvezetés, TB, adózás, szakképzés, munka és tűzvédelmi oktatás szervezése, munka kiajánlás, stb. Irodánk szeretettel vár minden régi és leendő új tagot. Telefon: 257-6541 KERT-ÉSZ Tavaszi télben "Látlak-e még fecskemadár, lesz-e tavasz, lesz-e még nyár?" Pestiesen szólva, jó a kérdés, hiszen a legmodortalanabb arroganciájával újra és újra ránktörő tél lassan a kikelet reményét is kiűzi belőlünk. Pedig nagyon várjuk már a tavaszt. De: ne várjuk, nem várhatjuk ölhetett kézzel! A legtöbben biztosan elvetettük már a korai zöldségféléket (gyökérzöldségek, hagymák, borsó, retek). Ami ebből meg- vagy kifagyott, vagy éppen ritkán kelt, azt bátran pótoljuk, vagy vessük az egész ágyást újra: az utánvetés utoléri az eredetit, amely mindez ideig nem sokat fejlődött. Az idő bizony sürget ben­nünket, és könnyen lehet, hogy ugyanúgy a körmünkre ég a munka, mint tavaly, ennek ellenére azt javaslom, hogy a melegigényes magokat (tökfélék, uborka, napraforgó, kukorica, bab) ne vessük el addig, amíg a talajhőmérséklet nem érte el a 10-12 Celsius fokot. Ekkor várható ugyanis az, hogy a csirázás hamar elkezdődik, és már nem valószínű sem tartós, sem erős fagy. Ez vonatkozik a burgonyára is, ami egyébként valamivel előbb elültethető, de ajánlom, hogy a sorokat bakhátaljuk fel, így késleltetve a kelést. Ugyanis a burgonya is a kelés után a legérzékenyebb a hidegre. A kajszinak szinte 100 %-a, a cseresznye nagy része (főként a koraiak), a koráb­ban virágzó ringló és őszibarack is jelentős fagykárokat szenvedett. Fontos, hogy ezeket a fákat ugyanúgy ápoljuk-gondozzuk (permetezzük), mintha termést várnánk tőlük, mi több, lehetünk még egy kicsit gondosabbak is. Megmaradt ter­mésűnkre és a fákra ügyeljünk még jobban, mint máskor. Szántóföldjeinken nem okozott jelentősebb kárt a hideg, a fagyos tavasz. Azért nem, mert az áttelelő kultúrák (őszi búza, árpa, rozs, tritikále, lucerna és gyepek), a tavaszi gabonák még nem kelnek, a melegigényesebbeket pedig még nem vetettük el (napraforgó, kukorica). Az elmúlt évben is ajánlottam, a takarékosság okán újra megteszem: a napra­forgó, kukorica, burgonya vegyszeres gyomirtását próbáljuk meg egy jól eltalált posztemergens (a kultúrnövény kelése utáni) kezeléssel megoldani, a műtrágyázás helyett pedig javaslom megpróbálni a Phylazonit-M, vagy MC környezetkímélő baktériumkészítményeket. És ahogy mindig szoktam, elköszönés helyett készséggel várom Önöket fogadóórámon, a Polgármesteri Hivatalban, hétfőn 16-18 óra között. Üdvözlettel: Szíta András agrármérnök-szaktanácsadó Veszélyes üzem! A kéményseprők együttműködést kérnek A kéményseprőhöz fűződő szerencsemítosz változatlan, ám a kéményseprő­ipar alaposan megváltozott mára. A széles körű gázfelhasználás következtében fokozottan előtérbe került ez a szolgáltatás, az új égéstermékek szintúgy nagyobb veszélyt jelent(het)nek. Romos belső kéményfalazat, jég- és más dugók, a tető feletti kéményszakasz "betegségei"... E veszélyeket, végzetessé válható eseteket kiküszöbölendő, a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. - az efféle cégekkel, intézményekkel ellentétben - szerfölött udvarias, csöppnyi szakmatörténettel spékelt tájékoztatókat postázott szét Budapesten, így kerületünkben is. E megértő együttműködést kérő levélből megtudhatjuk, hogy minden (még a tartalék) kéményt is évente ellenőrizni és tisztítani kell, négyévenként pedig műszaki állapotvizsgálatnak muszáj alávetni. E szükséges szolgáltatások elvégzése előtt nyolc nappal jelzik a kéményseprők, majd az ellenőrzés után egy könyvecskében igazolják a munka elvégzését. Rop­pant figyelmes, előzékeny eljárás. Mellesleg, a levélben elhelyezett másolat arról is tájékoztatja a kéménytulaj­donosokat, hogy törvényileg, rendeletileg pontosan szabályozott á szóban forgó kontroll, miként az is, hogy akihez másodízben sem tudnak bejutni a kéményseprők, az "időarányos díjat” kénytelen fizetni, mert az ellenőrzést és tisztítást a tulajdonos és a szomszédok, tehát a közösség érdekében mindenkép­pen el kell végezni! APEH - közlemény Tájékoztatjuk Tisztelt Adózóinkat, hogy az 1997. évben havi, illetve negyedéves bevallás benyújtására kötelezett adózók 9723-as (APEH/250. r. sz.) negyedéves környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség bevallására szolgáló formanyomtatványa kapható országos kereskedelmi forgalomban. A bizonylat benyújtásának határideje első alkalommal április 20., azt követően július 20., valamint október 20. Az éves környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettségről mind a havi, mind a negyedéves, mind az évente egyszer bevalló adózóknak 1998. február 15-ig kell számot adniuk majd az e célra készülő éves szintű bizonylaton. TERC-K KERESKEDELMI és SZOLG. KFT. 1077 Budapest, Almássy tér 15. Központi Iroda és levélcím: BUDA PLAZA irodaház 1117 Budapest, Budafoki út 107-113. Tel./Fax: 204-5359, 204-5358, 203-0088/121 Tisztelt Leendő Partnerünk! Engedje meg, hogy megelőlegezzük ezt a megszólítást. A TERC-K Kereskedelmi Kft. 1990. áprilisában alakult magánvállalkozás, mely elsősorban az alábbi termékek nagykereskedelmi forgalmazásával foglalkozik: Épületgépészeti szerelvények, szaniter és burkoló anyagok, lakásfelszerelések • MOFÉM Rt. teljes termékválasztéka • KLUDI Kft. Magyarországi termékei • ALFÖLDI PORCELÁNGYÁR termékei • TÉKA Hungary Kft. termékei (rozsdamentes mosogatók, háztartási gépek) • WHIRLPOOL termékei (háztartási gépek) Bútorok Világítástechnikai felszerelések A TERC-K Kereskedelmi Kft. is érzékeli a beruházások számának emelkedését és ezzel összefüggésben a piac mozdulását. A TERC-K Kereskedelmi Kft. határozott célkitűzése, hogy növelje része­sedését a forgalmazott termékeinek piacán és ehhez megújítja marketing és belső tevékenységét. Felkészülünk arra, hogy az új beruházások során beszerelendő belső épület- gépészeti anyagok teljes palettájával álljunk a beruházók rendelkezésére és ez­zel megteremtsük annak a lehetőségét, hogy a beruházó egy beszállítótól rendelhesse meg a szükséges anyagokat. A szolgáltatás kiterjed az elkészült beruházások belső bútor és világítási beren­dezéseinek szállítására is. Egy beruházás a tervezés fázisában kezdődik. A kivitelezés nagy mértékben igazodik a tervező előírásaihoz és ez kihat a beruházás során beépített anya­gokra. A TERC-K Kft. szeretne együttműködni már egy beruházás tervezési és anyag kiválasztási szakaszában annak érdekében, hogy a fenti szolgáltatásaival rendelkezésre állhasson. Törekszünk arra, hogy kialakuljon a tervező és a TERC-K Kft. közötti szakmai és érdekeltségi együttműködés. Megítélésünk szerint segíti á tervezőt a besze­rezhető gyártmányok pontos megismerésében, másrészt a TERC-K Kft. is értesül a piac igényeinek változásáról. Az érdekeltség pedig az eredményes piaci fellépésből származtatható mindkét fél számára. Érdeklődő visszajelzése esetén egyeztetett időpontban várjuk telep­helyünkön, ahol bemutatjuk termékválasztékunkat, és megbeszéljük az együttműködésre vonatkozó elképzeléseket. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom