Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. május / 5. szám
* Búcsúzunk Csekovszky Árpádtól > _ (Folytatás az 1. oldalról) Jfc él éve sincs, hogy nagy örömmel vette át a Kerület Díszpolgára címet, 1996. október 23-án. Nemes alázattal beszélt akkor, a Dózsa Művelődési Házban összegyűlt ünneplő közönség előtt arróla szolgálatról, melyet ifjúkora óta vállalt, az alkotói- és oktatói munkáról. Hálát adott a Gondviselésnek azért, hogy még dolgozhat a maga, és talán (tette hozzá óvatosan) a mások örömére is. A munka volt számára a legfontosabb, úgy érezte addig él, amíg dolgozik. Kegyes volt hozzá a Teremtő, amikor hirtelen betegsége miatt ágyba kényszerült, nem gyötörte hosszan, magához szólította április 16-án. Nehéz tudomásul venni, hogy nem látjuk többé a kedves, szerény, higgadt "CSEKÓ”-t, aki visszahúzódó természete ellenére is meghatározó személyisége volt kerületünk közéletének. Nehéz fölfogni, milyen rövid idő alatt távozott, hiszen el sem búcsúzhattunk tőle!... Csak a közelállók tudhatják, bizony ő búcsúzott tőlünk már egy ideje. Pontosan érezte, mikor kell elmennie, minden fontos tennivalóját gondosan igyekezett befejezni. Az életmű nagy katalógusa elkészült, lediplomázott az utolsó szeretett tanítvány, készen van a Balázs fiának ígért kályha is... Még egy nagy kiállítás az Erdős Renée Házban, a díszpolgári címért, és mert úgy vágyott együtt látni a festményeit is, mint már sokszor láthatta a kerámiáit... Halálos ágyán még intézte, kérte családját a május 10-én nyíló kiállítás minden részletének pontos lebonyolítására - mindent végiggondolt, amire szükség lehet. Utolsó tudatos percéig a munka izgatta, alkotásainak a sorsa. Aztán pár nap lebegés élet-halál között... Megértettük lassan el kell mennie, nincs tovább... Nincs tovább - nem kell már bosszankodnia a szakmai maffiák gáncsoskodásain, nem kell keseregni az emberi butaság és rosszindulat okozta nehézségeken, nem kell szoron- gani azért, hogy lesz-e ép keze a munkára... Nincs tovább - az életmű lezárult... Az életmű, mely egy gazdag alkotóképesség dokumentuma, amely a magyar kultúrán belül a XX. sz. második felének egyik legjelentősebb alkotójává emeli Csekovszky Árpádot. Nincs többé az ember... Az ember, aki tisztelte-szerette családját, barátait, tanítványait, aki az egyenes úton járt. Sem e földön, sem ezen túl, nem szorul magyarázatra, nem kell átértékelnie önmagát. Egyszerű, érthető, világos emberségét fogadja be "Az égi Jóság, melyen sohse száll át irigység ármja, önmagában égve szórja az örök szépségnek sugarát. ” (Dante: Isteni színjáték VII. 64-66) Albrecht Júlia VAROSHAZA TAJA Méltán érdemelte ki a kerület díszpolgári címét is. Fotó: Szántó György Évszázadok a Rákosmentén Ibefejeződtek a millecentenáriumi ünnepi megemlékezések. Felejthetetlen élményeket nyújtó emlékein kívül maradandó kiadványok is gazdagították kerületünk állampolgárainak a hagyományok iránti fogékonyságát. A sok alkotás közül a Rákos előnevű települések életét bemutató mű, amely önkormányzatunk kezdeményezésére látott napvilágot ’’Évszázadok a Rákosmentén” címmel. E kiadványban tudományos alapossággal fogalmazták meg a szerzők településünk gazdag hagyományairól szóló ismertetésüket, amelyekből bőven meríthet a múltat tisztelő utókor. A régészek felbecsülhetetlen munkáinak eredményeként bepillantást nyerhetünk kultúránk korábbi évszázadaiba, megismerkedhetünk környezetünk élővilágával, éghajlati viszonyaink alakulásával, az építkezések stílusának formálódásával, őseink szokásaival és azokkal a híres emberekkel, akik fáradhatatlan lokálpatriótaként vettek részt a múlt feltárásában és váltak aktív részeseivé területünk mindennapi élete alakításának. A képző- és iparművészet, valamint az építészet alkotásaiban napjainkban is gyönyörködhetünk és az örökségként ránk hagyott műtárgyak, épületek őrzik értékeinket. Templomaink hívő állampolgárainknak lettek meghitt otthonai. Nem halványulnak hát lokálpatriótáinknak a jövő számára is maradandó alkotásai. A szerzők nagy helyet szenteltek a kiadványban a természet- és környezetvédelemnek is. Fontosnak tartják a lakosság igényeinek megfelelő szép környezet - pénzt sem igénylő - kialakítását. A zajártalom kiküszöbölése, a hulladékkezelés korszerűsítése, a táj és az élővilág védelme már ma is égető feladat, amire szinte egyemberként hívják fel a figyelmet. Reménykednek abban a nagy változásban, amelynek mindnyájunk vágyaként kell megvalósulniok környezetünkben és világunkban egyaránt. Jó ez a kiadvány, amely igényes szerkesztésével magára vonja az olvasó figyelmét és olyan ismeretek birtokosává teszi, amelyeket külön-külön csak nagy utánajárással szerezhetne meg. Akik kézbe veszik ezt a szerintem nagy értékű kötetet, nem fognak csalódni. Dr. Bánk Endre Amiről beszélni sem lehetett Sokan nyilatkoznak úgy, hogy ne beszéljünk a háborúról, felejtsük el, minek emlékoszlopot állítani, amikor lassan nincs mit enni. Ilyenkor a háborúban érintetteknek elszorul a szívük és könny szökik a szemükbe. A rákoskeresztúri német származásúaknak az 1945. januári hónap újabb tragikus eseményekkel kezdődött. A december 28-tól bezárva tartott csoportot vízkereszt napján, január 6-án nyitott teherautón indították útnak - "málenkij robotra” - a Szovjetunióba. A bűnük a származásuk és a nevük volt. Akadt 4-5 olyan személy, akik az ú.n. egész német falut teljes egészében kiszolgáltatták a felszabadítóknak. Fiatal fiúk és lányok is áldozatul estek... A második csoportot január 28-án, a harmadikat február 6-án indították el. Ebbe a csoportba már olyan emberek is kerültek, akiket az oroszok az utcán fogtak el pl. munkából jöttek haza. Az elhurcoltak a Szovjetunióban különböző helyekre és munkatáborokba kerültek. A fogságból többen nem tértek vissza. Csak becsülni lehet a veszteséget, nyilvántartásbavétel csak a hazatérés után volt a fogadóhelyeken. Minderről 45 évig beszélni sem lehetett. Amikor már szabad volt, a háború befejezésének 50. évfordulójára Mayer Mihály megpróbálta a lehetetlent: statisztikát csinálni a háború veszteségeiről. A következő adatokig jutott el: málenkij robotra elvittek 75 főt, 12-en nem tértek vissza. A katonákkal együtt a veszteség 44 ember. A teljes veszteséget lehet, hogy soha nem tudjuk felmérni. Az 1848-as Szabadságharcnak és az I. világháború áldozatainak is van emlékműve kerületünkben. Bízom benne, hogy a Polgármesteri Hivatal képviselő-testületének illetékes bizottsága, a II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére felállíttat egy maradandó emlékoszlopot kerületünkben. Az élő hozzátartozók leróhatják kegyeletüket végre, ha már a végtisztességet nem adhatták meg. így illene lezárni a félévszázados lemaradást és kerületünk II. világháborús történelmét is, ahogy azt elődeink tették méltó módon. Altziebler Károly 3
