Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. december / 12. szám

MAKOSMENTI TOTAGAS Borsikák A testületi üléseken gyakorta zendülnek meg örökbecsű gondolatok, mondatok.- Higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, innen fentről többet látni, de csak gombostűfejnyi méretekben.- Inkább beszédes számokat szeretnénk hal­lani, mint szárítós beszédet.- Nincs fennakadás kerületünk fejlődésében. Legfeljebb lennakadásról beszélhetünk.- Frakciónk úgy véli, hogy a Fővárosi Ön- kormányzat eszelte ki azt a mondást, mi­szerint a közpénz nem boldogít.- Az a terület tele van időzített bambákkal.- Nem állunk túl jól. Már a plafon is padlón van.- Hát ez a költségvetés nem úgy működik, hogy működik.- Akkor most térjünk át a szociális izgatás területére!- Ha így folytatjuk, eljuthatunk odáig, hogy nem kell se veréb, se túzok.- Indítványozom, hogy a javaslatot fogadjuk el, de T. képviselőtársaim, előbb utasítsák vissza ezt az indítványomat. Lényegképek avagy sajtó mortále Ahhoz, hogy hatalmasabbnak, nagyobbnak tűnjön, sokkal kisebb székekre kellene ülnie. "Főnök, hány órára parancsolja a napkeltét?" Honatyát megrója képviselőnő társa:-Maga nem ismeri a női nemet!- Való igaz. Én csak a női igent ismerem. A főnök leghumánusabb tulajdonsága, hogy nélküle ismeretlen lenne az az öröm, amelyet a távollétével szerez. ^ífcífcjfíífcífíjicífísfíífc W képviselő közismert feltaláló - minden helyzetben feltalálja magát W képviselő bölcsessége: " A nő olyan mint a gyufaszál, ha gyengén nyomom, nem gyul­lad meg, ha erősen, akkor megégetem az ujjam..." Két ügyfél elragadtatva bámulja a hivatal folyosóján tovaviharzó titkárnőt.- Megfoghatatlan! -Sajnos.- Hallom, képviselőtársam, oroszul tanul. Hogy mondják azt, hogy ajándék lónak ne nézd fogát?- Szuvenír nyihaha ne kukucski protkó! Kampányízű beszólás egy mákosmenti lakossági fórumon: "... mert nézzenek csak körbe, T. egybegyűltek! Mi van más kerületekben! Milliárdos közbeszerzési kor­rupciók, szegényeket irritáló fényes fogadá­sok, bálok, és gazdagokat bosszantó tün­tetések, környezetet károsító beruházások, bevásárló-központok, választó polgárokra vadászó prezstizsépítkezések, maffiák, bankbotrányok, szemetelő turisták, zsúfolt­ság Stb. És nálunk? Nálunk viszont semmi sincs, na!" XIV Mákosmenti Lajos király a tükör előtt: -Hm, a szemem atyámé, az orrom anyámé, de az állam én vagyok! Képviselői fokozat: Tapéta Béla okleveles aranykoszorús mérföldkőműves. "Ez a támogatás-elosztás, mint amikor egy anyának hat gyermeke van és tíz almája. Ha ezeket egyenlően akarja elosztani mit csinál? Almapürét." Családi állapota? - Elviselhetetlen. Kis- Jugoszláviában páni félelem lett úrrá a nemzeti válogatott tagjain, ugyanis az újvidéki Kucorgó korösmában hírül vették: a következő mérkőzésen a rákosmenti ver­hetetlen 11-gyei nézhetnek farkasszemet. A tippelhető eredmény Európa-Ház szerte közismert: ismét 7:1, de Rákosmente javára. Nyomozási sikereire való tekintettel az önkormányzat felkérte Úri Gellert, nyomozná ki, hogy lehet Kamatozó befek­tetéseket, beruházásokat végrehajtani kerületünkben. A parafenomén elé tettek egy térképet a POHI 301-es termében, de miután ujjal bökés helyett két ököllel verni kezdte az asztalt, a testület sürgősségi indoklással le­vette a napirendről Úri urat, aki -a jelek szerint- Gellert kapott. Kerületi kebel/tv/hálózat fejlesztéséhez befektetőket keresünk. Jelige: "fő a tőkeerő!" Életerős, tapasztalt asszonvka mellékállás­ban házasságtörést vállal. Nagy tételben ked­vezmény! Kövér, kopasz, buta, szegény, részeges, dohányzó, kleptomániás hajléktalan férfi keresi megbízható szexpartnerét hosszú combú, karcsú, 96/49/96 méretű, ápolja nem •dohányzó, nem ivó, böcsületes milltoíhos szőke ciklon személyében. "A pénz nem boldogít, ellenzékiek kíméljenek!" Kollégafúró üzemet avattak tegnap a Kaszálón. Az új létesítménybe fő termékként napi tíz kilométer hosszúságban közalkalma­zottakat és szabadúszókat fúrnak környezetkímélő eljárással, EU-szabványok szerint. Műkedvelő régészként is közismert képviselőnk ásója nagyot koppant a minap a Népkertben. Vaskos koporsó körvonalai bontakoztak ki. Felfeszítette a vaskoporsót, az ezüstöt, végül az aranyat. Gyöngyözött a homloka, megtörölte, sóhajtván az égre te­kintett, majd feszített. Bévül egy csupán egy cédulát talált: "Császár hétfő van, elmentem bevásárolni. Isten ostora." Immár nem zörög a haraszt Ferihegyen. Se hely, se Feri, se haraszt -csak a zajbaj.- közölte lapunkkal a kerület környezetvédel­mi terminátora hírében álló honatyai kiválóság. A határtalan és kömyezetbarát- ságtalan ügyet szakértő terminátorunk a saját halottjának tekinti. A képviselő-testület év végi utolsó ülésén a szakbizottságok begyűjtötték az összes 1997 során elhintett hantát. Az elkövetkezendő hónapokban a hóhányás terén várható eset­leg névi gond, ezért a polgármester úr három tárca nélküli helyi miniszter kinevezését javasolta. Az egyik, elvben létrehozott városrészi részönkormányzat nagy szótöbbséggel határozatot hozott az ún. első éjszaka jogá­nak visszaállításáról. Mint a Hírhozónak adott exkluzív interjújában Nyájas Huba részpolgármester elmondta, tudják, hogy határozatuk jogellenes -viszont életszerű. Az pedig teljesen de jure, de facto, hogy ezt a lépést valakinek meg kellett tennie végre. A helyi polgári kör jeles tagja, Strigula Hajnalka azt nyilatkozta: a helyi szüzek álláspontját az újév első dekádjában teszik közzé. Mákosmenti receptek Falrahányt borsó A falat kellőképen megtisztítjuk, miközben a borsót megmossuk, megfőzzük, ízlés szerint ízesítjük - székfoglaló beszéddel, napirend előtti felszólalással, kampányprogrammal, költségvetési /sz/ámítás- sal vagy átírt önéletrajzzal. Mikrofonpróbával indítjuk, halk hortyogással borítjuk. /Fogyókúrás étel./ Ropogós disznó vadőrlány módra A rákoskerti vagy a ligeti kiserdőben a vadőr háza .tövében gondosan, folyamatosan ropogtatunk. Ha a vadőr lánya otthon tartózkodik, s meghallván a ropogtatást, kinyitja az ablakot, legott beugrunk, legkevesebb kétszer megabáljuk, puhítjuk, akár nyereg alatt is. Ha megpuhult, cirógatjuk. Föl nem verjük! Midőn kész, krumplival tálaljuk. Oldalbordaként ne vállaljuk! Ezért ha hazajön közben a vadőr, monoklival és söréttel is díszíthetjük. A rendőrkapitány kedvence Tíz évig jogerősen Kalocsán pácolt, kihízott foglyot páraként megszöktetünk. Hagymás gombás börtöntöltelékkel megtöltjük, azután személyi jogokkal leöntjük. Nyilvántartásba, refre nem tesszük. Kolompéros kenyérhéjába sütött reszelővei titokban fogyasztjuk el. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom