Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. december / 12. szám

Testvérvárosunk Gyergyószentmiklós Tevékeny együttműködésen alapuló kapcsolat 1993-ban kötött kerületünk testvérvárosi kapcsolatot a székelyföldi Gyergyószentmiklóssal. Szűkös pénzügyi lehetőségeink okán a kapcsolatépítés olyan formáit választottuk - tárta a testület elé a tényeket beszá­molójában Barna Andor alpolgármester -, amelyek a felek tevékeny együttműködésén alapulnak. A kooperációs haszonnal kecsegtet - többek között - a szentmiklósi Ifjúsági Információs és Tanácsadó (Ifitéka) Iroda szakmai támogatása. Kezdeményezésünkre évente készül keretmegállapodás az az évi tennivalókra. A tapasztalatszerző, kapcsolatépítő találkozók rendszeressé váltak, a különböző intézmények és közösségek együttműködése folyamatos. A művészet terén példaként említhetjük a képző- és fotóművészek kiállításait, a szentmiklósi Hóvirág tánc együttes kerületbéli fellépését, a Dózsa Liszt Ferenc kórusának ottani vendégszereplését, vagy Oláh Szilveszter Petőfi szobrának elkészítését Gyergy ószentmi k lóson. Az oktatásban szakkönyvek vásárlásával támogattuk a szent­miklósi idegenforgalmi főiskolát, a Balassi gimnázium, a Hősök terei és az Újlak utcai általános iskola kölcsönös láto­gatásokat szerveznek az ottani diákokkal. A sportban is erős szálak fűznek össze: a gyergyói tornászok és az iskolás sport­klub tagjai évenként nálunk edzőtáboroznak. Az "öregfiúk” focistái kölcsönösen szerepelnek egymás térfelén, a turisztikai egyesületek szintén szoros kapcsolatot ápolnak. A jó példák között találjuk a kerületi Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) és a Gyergyói Ifjúsági Szervezetek Koalíciója közötti kooperá­ció kezdeményezését, a vállalkozók együttmunkálkodásának elősegítését is. A jövőbeni tervek között szerepel a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatása, művészeti napok Gyergyószentmiklóson kerületi művészek közreműködésével és a szakmai kapcsolatok fejlesztése. Helyi adókedvezmények Szélesebb körben, egységesebben Egyedülálló módon képviselő-testületünk a - különben működőképes - helyi adózás kedvezményeinek körét újfent bővíti! Bizonyos közösségi feladatok hatékonyabb megvalósítása érdekében az adójóváírást a magánszemélyeken kívül más adóalanyokra is kiterjesztik, pl. kommunális beruházások esetében. Hasonlóképpen biztosítanak kedvezményt az engedél­lyel készült 81-82-es építési övezetben lévő létesítményekre. Ily módon a korábban mezőgazdasági építmények adóterhei enyhül­nek, a tulajdonos nem próbál kibújni az adókötelezettség alól, egyszersmind ezeket az ingatlanokat más célra hasznosíthatja. Ugyancsak fontos, hogy minél több környezetvédelmi beruházás készüljön. Erre ösztönöz(het) az adókedvezmény. Miért kell ehhez testületi döntés? Az előterjesztő, ifjabb Nagy László alpol­gármester elmondta: az előzetes (adóhatósági, pénzügyi) kontroll nélküli kedvezményes vitákra adhatnak okot. Ez a (zárt ülésen hozott!) előzetes testületi döntéssel kiküszöbölhető. A döntés ismeretében a vállalkozó kalkulációjában figyelembe veheti a várható adókedvezményt s az önkormányzat számára is ter­vezhetővé válik a bevételkiesés. Az alpolgármester szerint kerületünk adózási elfogadottsága jó, így az adóemelés nem lehet cél, a rendszer menet közbeni finomításai (mint a mostani is) a közösségi célok megvalósítását szolgálják. A helyi adókról szóló rendelet módosítását a testület elfogadta. Bemutatjuk bizottságainkat: VAGYONGAZDÁLKODÓK Önkormányzatunk kilenc szakértő bizottságának egyike a Kiss Lajos által vezetett vagyongazdálkodási bizottság. Közülük hárman önkormányzati képviselők, ketten külső szakértők. Ök véleményezik az önkormányzati vagyon üzemeltetésével, fenn- Itartásával és hasznosításával kapcsolatos előterjesztéseket.- Javaslatainkat a képviselő-testület az esetek döntő több­ségében elfogadja. - mondja Kiss Lajos. - A bizottság tagjai azonosan gondolkodnak a vagyonúnkkal összefüggő ügyekről, határozatainkat zömmel egyhangú szavazással hozzuk meg. Vagyonhasznosítás? Ilyen keretbe foglalt elképzelés-tervezet 1996-ig nem volt, a vagyonhasznosítás nem koncepció alapján, hanem esetlegesen történt. Megváltozott a helyzet a koncepció '96-os - bizottsági közreműködéssel való elfogadását követően. Persze minden elképzelés annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Ezért javasoljuk a képviselő-testületnek, hogy a vagyon­gazdálkodási koncepcióban meghatározott feladatok végrehaj­tására hozzon létre szervezetet. Az erre vonatkozó anyagok elkészültek, várhatóan a jövő év elsőfelében döntés is születik. Mindezzel megállítható a vagyonvesztés, illetve elérhető az önkormányzat vagyonának tervszerű hasznosítása. A bizottsá­gunk két éve foglalkozik a tanácsi, majd az első önkormányza­ti időszakban kötött Pesti út 63-107. sz. alatt található ingat­lanokra vonatkozó használati, bérleti, valamint adásvételi szerződésekkel. Ismereteink szerint a korábban kötött szerződések az önkormányzatra nézve rendkívül hátrányosak és az esetek navy részében végrehajth'atátlanok. Ezt a kérdést kívánjuk rendezni a legsürgősebben. Lakások, lovak, lámpák... Sürgető a közbiztonság erősítése (folytatás az I. oldötrőlf ‘ '• A testületi ülést követően pár nap múltán országos megdöbbenést kiváltó, brutális bűntényre derült fény kerületünkben. A vecsési taxis kegyetlen kivégzése két dologra világít rá: l.a szaporodó lakásbetörések, autólopások, prostitúció mellett a külkerületek felé orientálódó bűnbandák, a maffia megjelenése, a véresebb esetek is veszélyeztetik kerületünket. 2. Az éberen járőröző rendőröknek köszönhetően hamarabb fogták cl a gyanúsítottakat, mint ahogy a bűncselekményre fény derült volna. Gyöngyössy Márton képviselő is e két fő indok alapján terjesztette be intézkedések kezdeményezését szorgalmazó javaslatát. A közbiztonság javítása elemi közérdek! Számottevő kiterjedésű, félreeső helyekben bővelkedő kerületünkben elsőrangú lépés, hogy (újraszerveződ­jenek a kmb-irodák és a rendőrőrsök, amelyek szervezése éppúgy központi feladat, mint a közvilágítás fejlesztése. Mindkettőbe érdemes bekapcsolódnunk, a közbiztonságot mihamarabb erősí­tendő. Rákoskerten működik rendőri kirendeltség, Ligeten szinte azonnal megnyitható a kmb-iroda. Kerületi szinten legalább hét ilyen részleg szükséges. Hasonlóképp ildomos volna megszervezni a lovas járőrözést, hiszen a négylábúak sokszor okosabban és gyorsabban célba juttatják a zsarut, mint egy autó. Bárhogyan is, az állandó rendőri jelenlét a leghatékonyabb bűnmegelőzés! Gyöngyössy Márton sürgősségi javaslata termékeny talajra hullt, ily módon Kátai Péter polgármester még az idén tárgyalásokat folytathat dr. Sánta László kerületi rendőrkapitánnyal, valamint a BRFK illetékeseivel. Ehhez kapcsolódóan a rendőreinknek jut­tatható lakások ügyében is teljes egyetértés uralkodott a testületi ülésen. Kiss Lajos módosításával az önkormányzati bérlakások bérlőkijelölési jog alapján - nem szolgálati jelleggel-meg­üresedő lakásokat kapnak a rákosmenti zsaruk, melyeknek társasházi kötelezettségeit vállalják. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom