Hírhozó, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. október / 10. szám
1996. OKTOBER itRMOZd) A XVII. kerület kulturális tevékenysége (II. rész) A kerület művelődési házaiban tartott vendégelőadások, általános és középiskolások, valamint az öntevékeny színjátszó csoportok fellépései és a külföldi szereplők értékes színfoltjai a kerület kulturális életének. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a kerületnek sem állandó színháza, sem állandó színtársulata nincs. A kerület lakóinak tehát be kell utazniok a belvárosba, vagy más kerületbe, ha színdarabot akarnak látni. Az ilyen adottságokból önként adódik olyan szomorú következtetés levonása, hogy csökken a színházlátogatók száma. Az utazás fáradalmain kívül nagy szerepe van ebben a színházjegyek rendkívüli mértékű megdrágulásának is. Ebbe a helyzetbe azonban nem lehet belenyugodni. Annál is inkább nem, mert kerületünkben sok hányattatás után a Rákoskerti Művelődési Ház pincéjében működik a Szeifnerné Csetényi Anikó önfeláldozó munkája és az általa irányított amatőr színészek áldozatos tevékenységének eredményeképpen az Ascher Oszkár Színpad, amely a jogelődök munkáját is hozzászámítva, majdnem harminc éve szolgálja a kerület lakóinak kulturális fejlődését. Se szeri, se száma azoknak a magyar és külföldi szerzőknek, akiknek a darabjait műsorra tűzte e nagy jelentőségű színpad. Mind a magyar, mind a világkultúra örökségét jelentő színdarabok bemutatásával feledhetetlen élményhez juttatta a kerület kulturálódni vágyó lakosait. Ezekről tanúskodnak a ügeti, a Csabai és a Dózsa Művelődési Házban megtartott előadások, amelyek a Rigel színpad produkcióival tovább bővülnek. A kamaradarabok bemutatásán kívül - noha erre minden lehetőség megvolna - alig kerül sor igazi színházi előadásokra. Ennek pedig nem az öntevékeny művészek az okai, hanem a nagyon szűkre szabott anyagi lehetőségek. Tulajdonképpen ma sincs a kerület költségvetésében a színpad jelentőségének megfelelő összeg betervezve. Enélkül pedig nem lehet gondtalanul biztosítani a színpad működését. Még az állandó színházak működése sem képzelhető el megfelelő anyagi támogatás nélkül, hát még egy ilyen amatőr színpadé. A rendező, szóba hozni sem érdemes tiszteletdíjért fogja össze, irányítja, tanítja és fejleszti az öntevékeny csoport semmiféle anyagi juttatásban nem részesülő tagjait, akik pedig már többszörösen bizonyították színészi rátermettségüket és olyan színházat teremtettek, amelyet versenybe lehet állítani több, nagymúltú színházzal is. Nem lehet elvárni, hogy ez a - szinte a tagok önfeláldozó munkájából magas színvonalra felkerült - színpad csak pályázatokból kapott pénzből szervezze tevékenységét és ne tudjon meghívni vidéki társulatokat, mert sem a vendéglátást, sem az utazási költségeket nem tudja fedezni. Jó lenne, ha a képviselőtestület tagjai a színpadot jelentőségének megfelelő mértékű anyagi támogatásban részesítenék, de erkölcsi támogatásuk sem nélkülözhető. Remélhetőleg az 1997. évi költségvetésben nyomára bukkanunk a hathatós anyagi támogatásnak. Az ügyelet, a rezsiköltség térítésén kívül rendezni kellene a rendezői díjat és a szereplőknek is kellene juttatni egy csekély összeget sikeres bemutatóik ellentételezéseként. Alakítsunk ki olyan együttest, amely alapja lehet kerületünk állandó színházának. Ez nem nagy, de bátor tett lenne. Odavezetne, hogy a kultúra munkásai nemcsak a kasszasikert jelentő rendezvények szervezését tekintenék főfeladatuknak, hanem az igazi kultúra terjesztését is. Ez ugyan sziszifuszi, nagyon fárasztó munkát igényel és nem hoz bevételt, de maradandó élménnyel gazdagítja a kerület lakóinak műveltségét. Ne a bevétel - bár ez sem elhanyagolható - legyen kultúránk szlogenje. Az anyagi biztonság érzése táplálja majd a kultúrmunkások kezdeményezését és a jelenlegi kulturális rendezvények bővítését. A képzőművészeti alkotások kulturális jelentőségével a következő cikkben fogok foglalkozni. Dr. Bánk Endre APRÓHIRDETÉSEK Eladó Egószségház utcai 63 m2 2+félszobás felújított nagykonyhás öröklakás 3,5 MFt irányáron. Keresek garzont, vagy 1 - 1 +fólszobás öröklakást. Tel.:256-6239 15-18 h. Kaszáló lakótelepen 72 m2 2+2 félszobás öröklakás 4,1 MFt + garázs 900 eFt irányáron eladó. Vennék ugyanitt 1+2 félszobás vagy 2 szobás lakást. Tel.:256-6239 15-18 h. Kémiából, biológiából, történelemből, magyar irodalomból diák általános és középiskolásoknak korrepetálást vállal kedvező áron otthonában. Tel.: 294-5377. Eladom Rákoskeresztúr központjában 45 m2 1+T/2 szobás öröklakásom. Irányár: 2,6 MFt. Tel.:256-6239 Vennék építési telket vagy családi házat 150 négyszögölös telekkel. Tel.:256-6239 15-18 h. Sürgősen ELADÓ! 1+2 félszobás tehermentes öröklakás, zárt folyosós, telefonos, vízórás. Tel.: 256-8999. Matematika, Fizika, Vagyonvédelem, Biztonságtechnika oktatás, korrepetálás, ingyenes tájékoztatás. Tel.: 256-9353 üzr. Használt fürdőkád, mosdókagyló, villanybojler és radiátorok eladók. Tel.: 258-1433. Angol és orosz beszédcentrikus oktatása anyanyelvű tanárok közreműködésével Rákoskerten. Fordítást és tolmácsolást is vállalunk. Tel.: 258-5677,18-21 óráig. Angol- és németnyelv korrepetálását vállalom általános iskolások részére. Tel.: 258-0588. Elcserélem, vagy eladom Rákoskerti 3 szobás, telefonos házamat Kaszáló úti 2 szobás lakásra, + ráfizetés. Telefon: 257-5997, 257-0605 munkaidőben. Flasznált LEGO kitűnő állapotban olcsón eladó! Tel.: 257-7930. A XVII. kerületben Cinkotai útnál, a Rákospatak és Cin- kotai lakótelep között 4600 m2 szántó hosszú távra bérbeadó. Tel.: 06/26 362-480, 131-0880. Borsó utcában eladó 2+2 félszobás, 2 erkélyes öröklakás. Tel.: 257-4827. SZOLGÁLTATÁS Főkönyvelő egyéni és társas vállalkozások könyvelését vállalja garanciával. Tel.: 258-4762. Épületlakatos-munkát vállalok. Kerítés, ablakrács, díszrács, teraszbeópítós, lépcsőfeljáró stb. Tel.: 256-8334. Vizes falak szigetelése falbontás nélkül szilikonos injektálással háromszoros védőréteggel garanciával. Szántó és fia. Tel.: 19-20 h. között 251-8684. Mobil: 06/30 501-306. Rákoscsabai munkahelyre keresek angolul és németül tárgyalóképes, női munkatársat, irodai munkára. Tel.: 06/20 355-431, 258-1433. Gyurkó építész épít, tervez, elkészíti építési engedélyezési tervét. Tel.: 291-7713. Felújított 2 ütemű Trabant alkatrészekkel eladó. T.: 257-5710 (folyt, az 1. oldalról) Az eddig osztálytermükbe szorult, padok szűkösében uzsonnájukat majszoló nebulók bizonyára meglepó'dtek, hogy az új tanév egy száz fó's ebédlővel várta őket, ahol végre kulturált "nyüzsgés” közepette csillapíthatják éhségüket. Hogy még mindig a gyomrunknál maradjunk: tankonyha is létesült, teret engedve az újdonsült háziasszonyok és urak kedvtelésének. És a szintén átadásra került két tantermet valamint a háztartási ismeretek oktatására kialakított szaktantermet még nem is említettük! A kerületben megrendezett "évfordulós” eseménysor méltó lezárását jelképezendő, a park övezte iskola falán emléktábla hirdeti: "Átadásra került a Millecentenárium évében.” Kővári Katalin fli | ■Pfll a I»; 1 KI Kátai Péter polgármester átadja Kékesi Istvánné igazgatónőnek a Kép utcai iskola új épületrészét. A kép jobb szélén Soltiné Kis Katalin és Edelényi-Szabó Ákos képviselők. Értékes információ ingyen, ez a SARGA VONAL 1995-ben alapítottuk cégünket a Sárga Vonal KFT-ét. Alapötletünk az volt, hogy tájékoztatást kell nyújtanunk a fogyasztóknak, mivel a megváltozott gazdasági körülmények között a bevált, jól ismert üzletek, cégek eltűntek, semmi nem az ami volt, és nem ott van, ahol keressük. Áz ember szinte egy dzsungelben érzi magát, ahol mindig eltéved. Hogy ez ne történjen meg, tudakozódni kell. Ez a tudakozó vagyunk mi a - Sárga Vonal - mondja Horváth Ádám a cég ügyvezetője. Fontos volt, hogy ingyenesek legyünk, mert egyébként nem veszik szolgáltatásainkat igénybe, ebben a MATÁV sietett segítségünkre, így díjtalanul hívhatnak minket. Hozzánk nem kell pénz, fax, számítógép, vastag könyv, szaknyelvi ismeret. Általunk időt, utazást, levelezést takaríthat meg. A legmodernebbtechnikát a közvetlen emberi segítségnyújtással ötvöztük. A Sárga Vonal KFT-nek hét tulajdonosa van, 50%-ban a Mozgássérültek Alapítványa, a fennmaradó rész a cég vezetői között oszlik meg. Óriási segítség számunkra a mozgássérültek munkája. Diszpécserszolgálatunkat ők látják el, jelenleg 20 főt foglalkoztatunk. Minden olyan cég, termelő, kereskedő vagy szolgáltató aki kínálattal lép elő a vevők felé, saját vevőszolgálatként használhatja adatbázisunkat, éves tagdíj ellenében. Tagnak lenni jó befektetés nálunk, mert egyéb kedvezményekre is jogosít. Naprakész információink, emberi segítséggel, többet nyújtanak bármilyen írásbeli adatbázisnál. Jelenleg 1500 tagunk van, de számuk napról-napra nő. Terveink szerint bővíteni szeretnénk cégünket, nagyobb helyiségre, több diszpécserre és telefonvonalra lesz szükségünk. Önkormányzati segítséggel lehetőség lesz még több mozgássérült foglalkoztatására. Jövő tavasszal országos reklámkampányba kezdünk. Célunk országos hálózat kiépítése, 900 ezer partnerrel, 30 telefon- vonalon nyújtott, naprakész információ. Varga Éva Telefonszámunk: 397-9797 Ügyfélszolgálati iroda: 153-2684 (tel.+fax) 1053. Bp. Szt. István krt. 27.1. em. 2.