Hírhozó, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993-05-01 / 5. szám

1993. MÁJUS 1. HÍRHOZÓ Mit érdemes tudni a fővárosi „kétütemű” programról? A program gondolata 1992. júniusban fogalmazódott meg és került nyilvános­ságra: a budapesti levegő szennye­zettségének csökkentésére dolgoztuk ki a programot, a forgalomból való ki­vonást támogatjuk, és nem a roncsok, a leállított gépkocsik begyűjtését. Kik vehetnek részt a programban? Mindazok, akiknek 1992. június 1. előtt birtokában volt Trabant vagy Wart­burg személygépkocsi, akik legalább 3 éve budapesti lakosok, és akik a leadá­si akció meghirdetésekor forgalomké­pes gépkocsival rendelkeznek. Hogyan érinti a program a kétütemű személygépkocsik tulajdonosait? Három változat szerint érintheti. A tu­lajdonos: 1. Leadja megsemmisítésre, és ezért X időre Y darabszámú BKV bér­letet kap. 2. Leadja megsemmisítésre, ezért kedvezményes hitelkonstrukcióban vá­sárolhat katalizátoros, euro-normáknak megfelelő, négyütemű személygép­kocsit. 3. Katalizátorral felszereli, és ezért a Fővárostól Z forint támogatást kap. Az X, Y, Z számok nagyságát a ké­sőbbiek során, a még hiányzó adatok birtokában számítással határozzuk meg. A támogatás mértéke megközelí­tőleg arányos lesz a légszennyezés csökkentésének mértékével. A mozgássérültek kedvezménye a három változathoz pluszként adódik hozzá a következőképpen: a) az 53/1992. (111.21.) sz. kormány- rendelet szerinti vásárlási támogatást kap a kétütemű kocsiját megsemmisí­tésre leadó mozgássérült, b) katalizátorral történő felszerelés esetén a katalizátor árát téríti a Főváros. Kitiltják a kétüteműeket a fővá­rosból? Nem. Jól beállított motorral, zöld kár­tyával lehet közlekedni. Mindössze ösz­tönözni szeretnénk a lakosságot arra, hogy éljenek az általunk felkínált lehe­tőségekkel. Amennyiben azok nem fe­lelnének meg számukra, továbbra is használhatják az általános előírások­nak egyébként megfelelő járműveiket. Meddig tart a program? Több évig. Kb. 120 ezer Trabant és Wartburg üzemel Budapesten. Sem technikai, sem pénzügyi lehetőség nincs meg egy gyorsított kampány le­bonyolításához. Hogyan szervezi meg a Főváros a kétütemű porgramot? A Környezetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztériummal való szakmai és finanszírozási egyeztetés alapján. Mindenekelőtt gondoskodik a leadott gépkocsik bontásáról és környezetkí­mélő megsemmisítéséről. A bontásra és megsemmisítésre az ipari partnere­ket pályázati, versenyeztetési alapon kívánjuk kiválasztani. Az új gépkocsik szállítóit szintén ver­senyeztetni kívánjuk. Ezzel kívánjuk el­érni, hogy engedjenek áraikból. Egy több ezer darabos forgalomnö­vekedés komoly üzlet - és remek rek­lámlehetőség - nekik, még csökkentett árakon is. Elkészül így egy lista, ame­lyen több típus szerepel majd, s amit a kétüteműt leadó polgárok kézhez kap­nak. Ettől persze még nem lesz új au­tójuk; többségükben kedvezményes hi­telre van szükségük, amit szintén a Fő­város igyekszik megszervezni. Tárgyalásra hívjuk tehát a bankokat, s igyekszünk olyan hitelkonstrukciót ki­alakítani, amely a kétüteműektől meg­vált autósoknak lehetővé teszi, hogy a listán szereplő kocsik árának 30-50 százalékát készpénzben letéve a fenn­maradó összeget hosszú lejáratú, ked­vezményes kamatú kölcsönből fizes­sék, a kamatterhek egy részét átvállal­ná az önkormányzat. Ha valaki meg akarja tartani kétüte­mű autóját, de hajlandó azt katalizátor­ral felszerelni, a Főváros átvállalja a vé­telár és a szerelési költség bizonyos hányadát. A támogatás mértéke attól függ, melyik katalizátorgyártó, szerelő, szervizelő céggel sikerül megállapod­nunk, hiszen az áraik - a minőségtől is függően - változnak. Erre a megoldás­ra szintén pályázatot írunk ki. A beérke­zett pályázati anyagok szakmai és gaz­dasági értékelése után választjuk ki azokat az ipari partnereket, akikkel a programban való közreműködésre szer­ződést kötünk, s akiknek a tevékeny­ségét, illetve termékét dotáljuk. Milyen forrásból finanszírozzuk a programot? Részben a Főváros költségvetésé­ből, részben a Környezetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztérium által nyúj­tott támogatásból. Az összeg mindkét része évente kerül meghatározásra. Az így rendelkezésre álló, változó nagysá­gú éves keretösszeget az egyes prog­ramcélok között az elérhető fajlagos környezetszennyezés-csökkentés, illet­ve a lakossági érdeklődés arányában osztjuk fel. Mi történik akkor, ha több a jelent­kező, mint a rendelkezésre álló keret­összeg? A Szerencsejáték Rt. szervezésében sorsolással állapítjuk meg az adott évi sorrendet. Akik nem férnek bele a ke­retösszegbe, automatikusan átkerülnek a következő évre. Mikor indul a program? Legkorábban 1993. II. félévben, amikor valamennyi ipari partner aján­latának értékelése megtörtént, és az éves keretösszeg rendelkezésre áll, to­vábbá a szerződéskötések megtörtén­tek, s az egyes változatokhoz adható X, Y, Z összegű támogatás mértéke rögzíthető. Hogyan szerezhet tudomást erről a lakosság? Széles körű - napi sajtó, rádió, TV - lakossági felhívás útján, amelyet a Főpolgármesteri Hivatal tesz közzé. Ebben a felhívásban valamennyi alap­vető, de ma még nem rögzíthető rész- információ szerepelni fog. Dr. Molnár Zoltán programkoordinátor Gépfrásoktatás a XVII. kerületben gyors eredménnyel, olcsón. Eladó 100 négyszögöles telken 3 szintes ház: 6 szoba, 2 fürdő, 2 konyha, 2 WC, 2 erkély, 1 terasz. Pince, gáz és hagyomá­nyos fűtés, 28 m2 üzlethelyiség, teljes összkomfort. Cím: 1171 Budapest, Péceli u. 183. Telefon: 178-9832

Next

/
Oldalképek
Tartalom