Hírhozó, 1992 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

HÍRHOZÓ November 12. és december 5. kö­zött mintegy száz bűncselekmény történt a kerületben hallottuk Tógyika József rendőrszázadostól, a kerületi kapitány­ság nyomozó alosztályvezetőjétől. A nyomozók 230 üggyel foglalkoztak de­cember közepén, s mintegy száz ügy volt vizsgálad szakaszban. A fend 4 hét alatt 46 betöréses lopás történt. A lakásbetöréstől az üzletfosz­togatáson át a hétvégi ház feltöréséig szinte minden előfordult, beleértve az óvodai és iskolai betöréseket, sőt még újságos pavilont is feltörtek és kifosztot­tak. A gépkocsik iránt sem csökkent a bű­nözők érdeklődése. 23 autó tűnt el ez idő alatt a kerületben. Továbbra is túl­súlyban vannak a keleti típusúak, hiszen az alkatrészekhez változadanul nehéz hozzájutni. Van, akiket csak a kocsiban hagyott értékek érdekelnek, de azokat hiányta­lanul elviszik. Feltehetően nem kis gon­dot okoztak annak a váltakozónak, aki a vállalkozására vonatkozó szinte minden iratot a bélyegzővel együtt a kocsijában hagyott őrizedenül, s mire kereste vol­na, csak hűlt helye maradt. A Pesd út 162. számú ház elől éjszaka 72 farmer- nadrágot, 70 db esőkabátot, 43 db dzsekit, 23 szabadidő ruhát 10 db farmerdzsekit, s egyéb értékeket vittek el egy autóból min­tegy 194 ezer forint értékben. Most már a módszerek se „válogatottak”. Nem egyszer a szélvédő bezúzásával jutnak be a kocsiba. „Új divatként” jelentkezik a gépko- csifelgyújtás. Nem az ellopott, szétszerelt gépkocsikat gyújtják föl az erdőben, mint eddig, a ház előtt petárdát robban­tanak alatta, s ettől fölrobban a kocsi is. Két autót és egy motorkerékpárt éget­tek el eddig ezzel a „módszerrel”. Több bűnelkövetőt sikerült elfogni HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT értesítője FELELŐS KIADÓ Dóci József polgármester SZERKESZTI a szerkesztőbizottság FELELŐS SZERKESZTŐ T. Ágoston László A SZERKESZTŐSÉG CÍME 1173 Budapest, Pesti út 165. TELEFON 158-7333/120 mellék KOPINT-DATORG Rt. Nyomda Budapest F.v.: Balázs Péter 8 égi hírek az utóbbi hetekben, ellenük folytatják az eljárást. Köztük olyanokat is, akikre még a nyomozók sem gondoltak. Egy lakásbetörési ügy kapcsán terelődött a gyanú két 16 éves lányra akik eddig há­rom lakásbetörést ismertek el, s 8-10 egyéb más lopást. Basa István rendőrszázadostól, a vizsgálad alosztály vezetőjétől egy nem mindennapi adócsalási ügyről hallot­tunk. Az ügy még az ügyészi vizsgálat szakaszában van, így a gyanúsítottról csak annyit árulhatunk el, hogy nő, és neve kezdőbetűi: M. R. M. R. nagy értékű családi házat épí­tett a kerületben. Az építőanyagok vá­sárlása után fölvette a jogszerűen járón ÁFA visszatérítést. A számlákat vizsgál­va rájött arra, hogy az építőanyagke­reskedők nem húzzák át a számla üresen maradt részét, így oda még fiktív vásárlá­sokat, illetve számokat lehet beírni. Föl­kereste a kerületben építkező ismerő­seit, s elmondta, hogy módjában áll elintézni, hogy az illető plusz ÁFA visszatérítést kapjon. Az átadott épító­Köszönet az adományokért Az SZDSZ köszönetét mond mind­azoknak, akik a kerületünkben nehéz életkörülmények között élő emberek megsegítésére rendezett ruhagyűjtést akciót adományaikkal támogatták. Az összegyűlt ruhákból három hétig tartó vá­sárt rendeztek 10-150 Ft-os árakon. Az SZDSZ 69 ezer forintot utalt át a Re­mény Alapítvány számlájára. 1992. JANUÁR anyagszámlákhoz több százezer forin­tos tételeket hozzáhamisított, majd visszaadta az építkezőnek, akinek el­számolták az adóhivatalban az ÁFA visszatérítést. M. R. és 13 társa mintegy 1,3 millió forint jogtalan ÁFA visszatérítést vettek föl. Ennek nagyobbik részét M. R. tette zsebre, a kisebbiket a társai. A büntető eljárással még nem zárul le az ügy, hiszen az építőanyagkereskedőt megterheli az adóhivatal a hamisított összegek után járó ÁFA összegével is. A nagyvonalú kereskedő polgári per­ben érvényesíthed követelését, s felte­hetően a jövőben majd jobban vigyáz arra, hogy utólag ne lehessen hozzáír­ni a számlájához. T.Á. L. KÖSZÖNJÜK! A Remény Alapítvány Kuratóriuma ezúton is köszönetét mond a Balassi Bálint Gimnázium énekkarának és a Sálem Keresztény Gyülekezetnek, ame­lyek rendezvényeik bevételének fel­ajánlásával erkölcsi és anyagi támo­gatást nyújtottak. Dr. Bényl Zsolt a kuratórium elnöke Tisztelt Rákosligeti Polgárok! Értesítem Önöket, hogy képviselői fo­gadóóráimat 1992.februárjátóla nemrég megnyílt Rákosligeti Közösségi Házban tartom minden hónap második hétfőjén 17-19 ára között. Dombóvári Cash* képviselő Rákosliget 17. vk. KERESZTÚR HATÁRA Salamon György grafikája

Next

/
Oldalképek
Tartalom