Hírhozó, 1992 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1992-11-01 / 11. szám

1992. NOVEMBER 1. 7 HIRHOZO f Szemelvények A Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat Képviselőtestületének 1992. október 9-én - a Dózsa Művelődési Házban 18 órai kezdettel - tartott közmeghallgatásáról. A Dózsa Művelődési Házban tartott 1992. október 9-i közmeghallgatáson jelen voltak: Dóci József polgármester, Kátai Péter alpolgármester, Barna Andor, Blahó Já­nos, Bukta Mihály, Dombóvári Csaba, Du­nai Mónika, Gém Judit, Góhér János, Ká­nya László, Károlyné Torkos Matild, Ko- vics Tibor, dr. Léránt István, dr. Póka Gé­za, Tóth Sándor, T. Salgó Árpád, Varga László képviselők. dr. Szabolcs Mária jegyző, dr. Sánta László, a kerületi Rendőrkapitányság veze­tője, Hernádi Rafael, a kerületi Tűzoltóság parancsnoka. 80 fő a kerületi lakosság részéről. Martsek Anikó (Kis u. 4.): Lakótársai nevében mondja, hogy az utcát nem taka­rítják. Kérdezi, ki a felelős azért, hogy a kutyák bármerre piszkolhatnak? Elmondja, hogy a Kis utca 4. szám alatti ház teteje beázik, már tavaly is bejelentet­ték, de nem történt semmi. Kaptak egy csekket az „Adonyi” Kft-tői, hogy fizessék be a gázátalányt. Addig nem fizetnek , amíg a díjbeszedő számla meg nem érkezik. dr. Póka Géza: Válaszolja, hogy a ku­tyák befogása nehézségekbe ütközik, mert a Gyepmesteri Hivatal akkor viszi el a ku­tyát, ha valaki megkötötte. Változás az új fővárosi ebtartási rendelet megjelenésével várható. Dóci József: Az „Adonyi" Kft-vel kap­csolatban válaszolja, hogy a Díjbeszedő Vállalattal a Gázművek felbontotta a szer­ződést és a Kft-vel kötötte meg. A szemét elszállítással kapcsolatban válaszolja, hogy a konténerekből, az ut­cákról a Fővárosi Köztisztasági Vállalatnak kell elszállítani a szemetet, az utcák sep­réséért, a konténerek fertőtlenítéséért is ez a vállalat a felelős, ez a Fővárosi Ön- kormányzat feladata. A kerületi önkormányzat feladata, hogy a közterületek rendben legyenek. Szerző­dést kötött egy vállalkozóval, hogy a kerü­letben felhalmozódott 7-8.000 m3 szeme­tet eltüntesse. Havi 2.000 m3 elszállítását vállalja. Dóci József: A tetőjavítással kapcsolat­ban válaszolja, hogy a „Lakás 17" Kft. ve­zetője 70 mFt-os felújítási keretet kért erre az évre, a költségvetésből 30 mFt-ot tud­tak biztosítani, amit nagy részben el is köl­töttek. dr. Léránt István: A rádióból értesült, hogy a Fővárosi Gázművek az „Adonyi” Kft-vel kötött szerződést. Elmondja, hogy az OTP-ben sorban állnak, akik átutalási számlával rendelkeznek. Tudomása sze­rint sok probléma van az „Adonyi” Kft. mű­ködésével kapcsolatban, a problémák rendezése érdekében javaslatot fog előter­jeszteni a képviselőtestület elé. Pethő Péter (Újlak u. 18.): A gázdíjbe­szedéssel kapcsolatban mondja, hogy drá­gábban és késedelmi kamattal megemelve történik. Annyi tájékoztatást kaptak, hogy más szedi be a díjakat, de hogy ki, emelt áron és késedelmi kamattal szedi be, arról nem volt szó. Elmondja, hogy a kutyákat 7-8 éves gyermekekkel küldik le sétáltatni, akik nem tudják fegyelmezni az állatot. Kérdezi, hogy ellenőrzi-e valaki, hogy hány kutya tartható a tanácsi bérlakásokban? Kánya László: Az Egészségügyi és Sport Bizottság tagjaként foglalkozott az ebtartási rendelettel. Úgy gondolja, hogy talán megoldódik az ebrendelet betartása az adó bevezetésével. Dóci József: Ismerteti dr. Kálnoki Gyöngyössy István, a Rákosmenti Polgári Kör elnöke által írásban benyújtott kérdé­seket. A kérdésekre válaszolja, hogy az önkormányzatnak határozata van arról, hogy 1993. jan. 1-től a felnőtt- és gyermek egészségügyi alapellátást átveszi. A következő héten összorvosi értekez­letet tartanak. A konkrét szervezeti felépí­tésről X. 30-án terjesztik be az előterjesz­tést. Létrehoznak egy Egészségügyi Szol­gálat elnevezésű intézményt az alkalma­zottként dolgozó orvosok számára. Az or­vosok nagy része úgy kíván dolgozni 1993 január 1-től. Kisebb számban vállalkozás jellegű el­képzelések is érkeztek az önkormányzat­hoz. A Társadalombiztosítási lg. egy bizo­nyos összeget leoszt az önkormányzat számára. A kórházzal az önkormányzat megegyezett egy összegben, de ez változ­hat. A rendelkezésre álló összeg szűkén elegendő a kerület orvosi ellátásának biz­tosítására. Ha az orvos vállalkozóként kí­ván működni, a körzetére leosztott össze­get ő kapja, de neki kell kigazdálkodni a működtetés feltételeit. A szakellátást várhatóan 1994. jan. 1-től veszi át az önkormányzat, pillanatnyilag nem rendelkeznek koncepcióval erről. Ha a Társadalombiztosítási lg. az or­vossal szerződést köt a korábban említett formában, támogatja az orvosokat az ön- kormányzat. „Van-e az önkormányzatnak elfogadott koncepciója a vállalkozások támogatását illetően és az ebben megfogalmazott prio­ritások milyen mértékben tükrözik a kerü­let lakosságának érdekeit?” - kérdésre vá­laszolja, hogy az egészségügyi vállalkozá­sok közül azokat preferálja az önkormány­zat, akikkel a TB is szerződést köt. „Hogyan kívánja az önkormányzat kör­nyezetvédelmi koncepciója megvalósítá­sához megnyerni a kerület- polgárait:”— kérdés megválaszolására felkéri Blahó Já­nost. Blahó János: Válaszolja, hogy a kör­nyezetvédelmi koncepció még formálódik. Az önkormányzat várja a kerület polgárai­nak kezdeményezését. A feladatok megol­dására kevés pénz van, nagy összefogás­sal lehet lépni ezen a területen. Dóci József: Elmondja, hogy az önkor­mányzat felé időnként jelzések érkeznek különféle területek környezetvédelmi prob­lémáit illetően, pl. a Napiás úti szemétbá­nyával kapcsolatban. A szemétbánya problémájának megoldására alkalom adó­dott. Kovics Tibor: A Napiás úti szemétbá­nyával kapcsolatban elmondja, a Közterü­letfenntartó Vállalatnak nem érdeke, hogy a bánya megszűnjön. A termelőszövetke­zet partner volt, rendelkezésre bocsátotta RENDELET Budapest Főváros XVII. kerületi Önkor­mányzat Képviselőtestületének a 6/1992./7/1992./VII.l./;9/l992./VII. 1/. számú rendeletekkel módosított 3/1992./VU. 1./ számú 1992. évi költségvetési rendelet módosításáról szóló 11/1992/XI. 1/ sz. rendelete. 1. |. A rendelet II. számú melléklete az alábbiak szerint módosul: A. III. Fejlesztési kiadások nem beruházási célú kiadásai közül és nem lakáscélú bérlemények támogatása:- Üzemeltetés, karbantarás előirányzata 1.000 eFt-tal e.elkedok. 29.000 eFt-ra módosul.- Felújítás előirányzata 1.000 eFt-tal csök­ken, 31.000 eFt-ra módosul. B. I. Működtetési kiadások, működtetési célú át­adás összesen és dologi előirányzat részlete­zése: A gyermekorvosi ügyelet ellátására átadás a Bethcsda Kórház részére feladattal, 328 cFt - os dologi és összesen előirányzattal egészül ki. ül. Fejlesztési kiadások nem beruházási célú kiadásai közül a kamattámogatás 17.860 eFt os előirányzata 328 eFt-tal csökken, 17. 532 eFt-ra módosul. 2. §. E rendelet kihirdetés napján lép hatályba, (a Hírhozóban történő megjelenésekor 1992. XI. 1.) 1992. XII. 31.-én hatályát veszti. dr. Szabolcs Mária Dóci József jegyző polgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom