Hírhozó, 1992 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
KHOZÓ 1992. FEBRUÁR !l A képviselő-testület határozataiból A képviselő-testület 1991. december 6-i ülésének határozataiból A közműfejlesztési támogatások visszatérítése ügyében a Kormány egyidejű tájékoztatása mellett felhívta a képviseló-tes- tület a Belügyminisztériumot a 8/1991. (VII. 12.) Korín, számú rendeletben foglaltak végrehajtására. A MONOREX RT területén engedély nélkül elkezdett vásárcsarnok és piac létesítésével kapcsolatban úgy foglalt állást a testület, hogy az érintett ipari övezeti besorolású területen a nagy volumenű kereskedelmi létesítmény elhelyezésével nem ért egyet. A képviselő-testület a Rákosmezeje Mezőgazdasági és Szolgáltató RT. közérdekű kötelezettségvállalását egészségügyi, környezetvédelmi, kommunális, fejlesztési, kulturális szolgáltatási célokat szolgáló kerületfejlesztési program megvalósításához a 137658/1 hrsz-ú 192.000 négyzetméter területű 230.400 e Ft értékű ingatlant elfogadja. Egyetértett a testület a fővárosi elsőfokú szabálysértési hatóságok illetékességi területének megállapításáról szóló fővárosi közgyűlési rendelet-tervezetben foglaltakkal, azzal, hogy a XVII. kerületben önálló elsőfokú szabálysértési hatóság működjék. Úgy határozott a képviselő-testület, hogy az Önkormányzati Törvény és a Vagyontörvény alapján kéri a kerületi mú emlékingatlanok önkormányzati tulajdonba adását. A Pesti út 117. sz. alatti műemléképület felújításáról és kulturális célú hasznosításáról vállalkozók bevonásával gondoskodik. A Pesti út 107. sz. alatti műemlékjellegű épületben elhelyezett szervek és szervezetek elhelyezéséről gondoskodik. Az ingatlant nemzetközi alapítvány támogatásával oktatási célra kívánja felhasználni. A testület Károly Sárát az Egész- ségügyi, Szociális és Sport Bizottság tagjává megválasztotta. A képviselő-testület az ULKÜ főbb működési területeit a következőkben határozta meg: 1) Mélyépítési részleg. Kerületi felszíni vízelvezetés, út, közmű, zöldterület karbantartási, felújítási és fejlesztési feladatok ellátása. 2) Magasépítési részleg. Kerületi intézmények és bérlakások karbantartási és felújítási feladatainak ellátása. 3) Gyorsszolgálat. Kerületi intézmények és bérlakások hibaelhárítása. A testület hozzájárult ahhoz, hogy az ULKÜ a kezelésben lévő, de funkcionális működéséhez nem kapcsolódó Iemberg utcai és Kelecsényi utcai ingatlanait értékesítse. Lapnak jelen és következő számaiban folyamatosan közöljük a képviselő-testület fontosabb határozatait. Csapán azért nem adhatjuk közre a teljes anyagot, mert más közérdeklődésre számot tartó hírekről, eseményekről is tudósítani szeretnénk olvasóinkat. Akit azonban behatóbban érdekel a határozatok teljes szövege és a testület munkája, mindenről rendelkezésére áll az eredeti jegyzőkönyv a Polgármesteri Hivatalban a titkárságon és az ügyfélszolgálati irodában. Úgy döntött a testület, hogy a fenti ingatlanok értékesítéséből származó bevételből az ULKÜ 1990-91. évi összes veszteségét (cca 5,5 millió Ft) jóváírja, a fennmaradó összeget pedig elvonja az üzemtől. A ULKÜ szervezeti rendjével, illetve az átalakítás időütemezésével kapcsolatban a következő határozatot hozta a testület: 1) Működjön tovább az ULKÜ a jelenleg formájában a VÁB részéről történő önkormányzaü tulajdonba adásáig. 2) Ezt követően önkormányzati vállalatként működjön tovább, legkésőbb 1992. decembe r 31-ig. 3) A testület legkésőbb 1992. novemberében dönteni kíván az ULKÜ Kft-vé (vagy egyéb gazdasági társasággá) alakulásának ügyében. Ezért felkéri a polgár- mestert, hogy vizsgáltassa meg az átalakítás lehetőségeit és 1992. novemberében javaslatát terjessze a képviselő-testület elé. Úgy döntött a testület, hogy 1992- ben a ULKÜ kapacitásának túlnyomó részét költségvetési munkákkal kívánja lekötni. Az 1992. éves megrendelés terhére folyamatosan előlegeket kíván folyósítani a fejlesztés haladéktalan végrehajtásához. Az ULKÜ az önkormányzattól történő munkavállalásaiban 10-15 százalékos nyereséghányadot érvényesíthet, amely a fejlesztés finanszírozásának fedezetéül szolgál. Felügyelő Bizottságot nevezett ki a képviselő-testület az ULKÜ stratégiai, üzlet- politikai irányítására. A Felügyelő Bizottság a Gazdasági Bizottság tagjaiból áll a polgármesterrel kiegészítve. A képviselő-testület 1991. december 20-i ülésének határozataiból A képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy Polgár Gézáné a képviselői keretéből 50 ezer forintot befizessen a Szabadság sugárúti Általános Iskola Alapítványának számlájára. A testület a 320/1991. számú határozata alapján lefolytatott fegyelmi vizsgálat által feltárt mulasztások és hibák miatt Hutai Ferencet, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatóját szigorú megrovás fegyelmi büntetésben részesítette. Úgy döntött a testület, hogy támogatja a kerületben új középiskolai osztályok indítását. Ennek értelmében 1992. szeptemberétől az alábbi oktatási formák beindítását tervezik: Keleti Károly Dolgozók Közgazdasági Szakközépiskolájának XVII. kerületi nappali tagozata, igények szerint 2 vagy 3 osztály. Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium, 2 gimnáziumi osztály. Újlak utcai Általános Iskola és Háziasszonyképző Szakiskola, 2 szakiskolai osztály. Csepel Oktatási Vállalat SZIGET Középiskola. Egyetértett a testület a „Gondoskodás" Alapítvány létrehozásával, egyben hozzájárult 16.958 e Ft alapítványban történő elhelyezéséhez. (Az összeget az önkormányzat pályázaton nyerte.) Titkos szavazással megválasztotta a testület a „Gondoskodás” Alapítvány Kuratóriuma tagjainak Károlyné Torkos Mariid, Gém Judit és Bukta Mihály képviselőket. Hozzájárult a testület ahhoz, hogy egy, az önkormányzat tulajdonát képező ingatlanon a 264. sz. Hunyadi János Cserkészcsapat egy faházat állítson fel csapatotthon céljára. A képviselő-testület nem fogadta el Bukta Mihály határozati javaslatát, mely szerint a rendszeres szociális segélyben részesülők egyszeri kiegészítésként 5 ezer, a rendszeres nevelési segélyben részesülők gyermekenként 2 ezer forint anyagi támogtást kapjanak. A képviselő-testület Bakos Lajosnak, a Diadal u. 41-49. sz. Általános Iskola igazgatójának lemondását - indokait mérlegelve - 1992. július 31-i hatállyal elfogadta. Bakos Lajosné, az Erzsébet krt. 56.sz. alatti Általános Iskola igazgatójának munkaviszonyát 1992. augusztus 26. napjától számított 18 hetes felmondási idővel 1992. december 30. napján nyugdíjazás miatt megszűnteti a testület. A képviselő-testület Hutai Ferenc, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatójának munkaviszonyát - 1992. szeptember 9. napjától számított 16 hetes felmondási idővel - 1992. december 30. napjától nyugdíjazás miatt megszűnteti. Rafiay Ferencné, a Bulyovszky-Gyö- kér u-i Óvoda vezetőjének munkaviszonyát 1992. augusztus 26-tól számított 18 hetes felmondási idővel, 1992. december folytatás a 0. oldalon