Hírhozó, 1991 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1991-08-01 / 4. szám
HÍRHOZÓ 1991. AUGUSZTUS VAN-E MEGOLDÁS? Nyolc éve lakom a Pesti út 126 számú házban. Öröm és anyagi gondok együttese tette nehézzé és széppé míg az új lakásból igazi otthon lett. Illetve... Jó pár éve, - talán öt vagy hat lehet, - hogy megnyílt előttünk az „Oázis ételbár” nevű vendéglátó létesítmény, ami messze nem „oázis”, de még ételbár sem. Leginkább kocsma, vagy söröző. Nem mondom, hogy, részegek randalíroznak (bár ez is előfordult,) mégsem ez az igazi gond. Az úgynevezett rendes vendégekkel van baj. A KRESSZ szabályait felrúgba keresztbe parkolnak kocsijaikkal a garázsbejáratok és a többi szabályosan álló kocsi előtt. Jó kedéllyel mesélik sztorijaikat sörre várva. Hangosan, tapintatlanul szórakoznak a nyári este melegében, még 23 órakor Is zeng a környék. Ha záróra van, - ki tudja hánykor? - a személyzet a vasszékeket nagy zajjal rakja egymásra. Ugyanilyen zajjal pakolnak egyébként vasárnap reggel is. A mi háztömbünkben lakóknak tavasszal, nyáron, ősszel lehetetlenség nyitott ablaknál élni. Egymás szavát épp úgy nem halljuk, mint a telefont vagy a televíziót. Alvásról, pihenésről szó sem lehet, mert embertársaink kikapcsolódása olyan zajjal jár, hogy a többiek a saját otthonunkban csak szenvednek. Mi lenne a megoldás? Nem tudom, hiszen a vendéglősnek joga van üzletét fenntartani, a dolgozónak szüksége van az esti iszogatásra, a pincérnek rendet kell rakni a záróra után. Illemtankönyv tanyulmányo- zására nem lehet kötelezni azt, aki az Oázisban helyet foglal. De könyörgöm, a lakóknak nincsenek jogaik? ók csak szerencsétlenek, hogy pont az ő ablakuk alatt folyik a hangoskodás? Hogy ha hazaér, nem tud parkolni kocsijával, vagy ha netán színházba menne, nem tud kiállni a kocsijával, mert más vezetők ott sörözgetnek, míg kocsijuk rossz helyen vár rájuk. Vajon hol vannak a szondázó rendőrök? Vajon hol van az embertársak iránti tapintat és figyelem csírája legalább? Ennyire önzőek vagyunk? Ennyire nincs modorunk, még minimális sem? Ennyire fütyülünk a világra? Tűrni kell egyeseknek, hogy kettesek kellemesebben éljenek? Ki mondja meg, mi itt a megoldás? László Zsuzsa Megnyílt! „Szöszi” TRAFIK- BAZÁR Játék - édesség - dohány HÍRLAP Palackozott italok, üdítők diszkont áront Bp. XVII., Kőhúr u. 4. Nyitva: minden nap 6-11-ig, 14-tól 20 óráig. Várjuk vásárlóinkat! Tovább tanuló diákok Kerületünk általános iskoláiban 1251-en fejezték be tanulmányaikat az idén. Szakközépiskolába jelentkezett 459, szakmunkásképzőbe 400, gimnáziumba 228, szakiskolába 77, kétnyelvű gimnáziumba 14 tanuló. Néhá- nyan az idén is a pótvizsgára való felkészüléssel töltik a nyarat, de mindössze 11 -en jelentették be, hogy nem kívánnak továbbtanulni. HIRDETÉSl LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSEK: 10 szavanként 50.-Ft + ÁFA KÖZÜLETI APRÓHIRDETÉSEK: 10 szavanként 150.-Ft + ÁFA KERETES HIRDETÉSEK: 1/1 A/4 oldal: 18 ezer Ft + ÁFA 1/2 A/4 oldal: 9 ezer Ft + ÁFA 1/4 A/4 oldal: 4.500 Ft + ÁFA 1/8 A/4 oldal: 2.500 Ft + ÁFA 1/16 A/4 oldal: 1.130 Ft + ÁFA 1/32 A/4 oldal: 560 Ft + ÁFA A közületi hirdetéseket megrendelő levélben, vagy személyesen is feladhatják a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatalban lévő szerkesztősé günkben (1173. Bp. Pesti út 165. III. em. 304.). A lakossági hirdetéseket ugyanitt várjuk a hétfői fogadónapokon 13.30 tói 17 óráig, valamint szerdán 0 tói 16 óráig. Telefonszámunk: 150 7333/180 mellék. DÍJAINK 7 Lesz kis posta Rákosligeten A Hírhozó júliusi számában Kell-e Rákosligeten postahivatal? - címmel iterjút közöltünk a postahivatal vezetőjével és az érintett terület két képviselőjével. A képviselő-testület június 7-i határozatának megfelelően megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzat és a Posta Vezérigazgatósága között, melynek eredményeként sikerült elérni, hogy a Körzeti Postahivatal augusztusban megszünteti ugyan működését Rákosligeten, s átköltözik a Ferihegyi út és a Pesti út kereszteződésében épült új épületbe, de a régi postaépületben is tovább működik majd egy Ids posta. Ennek feltételéül szabta a Posta Verzérigazgatósága, hogy a kerületi önkormányzat biztosítson számára ingyenes és határozatlan idejű használatbaadással egy raktározás céljára alkalmas helyiséget. A képviselő-testület június 28-i ülésén úgy határozott, hogy elfogadja a Posta Vezérigazgatóság feltételeit, s megbízta a polgármestert a megfelelő helyiség kiválasztásával és a szerződés megkötésével. így a Körzeti Postahivatal is a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést nyert, ami várhatóan a szolgáltatások színvonalát is emelni fogja, s a rákosligetieknek sem kell a kisebb küldeményeik feladásáért autóbuszra szállniuk. A rákoshegyi iskolásokért Köztudott, hogy az önkormányzatokat sújtó nehéz gazdasági viszonyok közepette az iskolák is pénzügyi nehézségekkel küzdenek. A korlátozott anyagi lehetőségek elsősorban nem az alapoktatást érintik, de komoly gondokat okoznak egyéb, a gyermekek általános műveltségét szélesítő területeken. A rákoshegyi Kép utcai Általános Iskola és a szülői közösség ezért alapítványt hozott létre, melynek tágabb célja, hogy az ott tanuló gyermekek megalapozott tudásanyaggal készülhessenek a jövőjükre. Az alapítvány közvetlen céljai: 1. A speciális foglalkozást igénylő (dyslexia, dysgraphia) gyermekek képzése, 2. Az idegen nyelv - és számítástechnikai oktatás elősegítése, 3. Az iskola kutúrális - és sportéletének fejlesztése, a gyermekek kulturális fejlődésével kapcsolatos szociális támogatás. Kiemelkedő tanulók támogatása. A jelenlegi gazdasági körülmények között nem is remélt nagyságrendű szülői és egyéb lakóközősségi felajánlások mellett az alapítvány megkezdte működését és várja a lakosság további támogatását. Az alapítvány neve: „A rákoshegyi Iskolásokért” Alapítvány. A számlaszáma, melyre a hozzájárulások befizetfhetők: Magyar Hitelbank 222-10300-7887. Közösképviselők, Gondnokok, Üzemfenntartók ügyelem! A BUDAINVEST Kisszövetkezet garanciával vállal tetőszigetelést, bitulax és nehézlemez technológiával. Szükség esetén tervezést is vállalunk. Telefon: 11141)1 Levélcím: llél Budapest, Róna u. H. Újra AEFKMIH Augusztus 22-tól Helyet , a Pesti út 80 szám alatti Általános Iskola tornaterme Idejet kedd, csütörtök augusztusban 17-tól 18 óráig szeptembertől 18-tól 19 óráig Dgal 8 alkalomra összesen 400 forint