XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-03-03 / 5. szám
IO Egészség Mozaik 2016. március 3. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Egyre jobb a rákbetegek életkilátása Civilszervezetek a gyógyulásért A fejlett országokban nő a gyógyult rákbetegek, illetve egy adott időpontban daganatos kórral nyilvántartottak száma. Ezért a jövőben minden korábbinál nagyobb szerepük lesz a betegeket összefogó és képviselő civilszervezeteknek — erre hívta fel a figyelmet a daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke, Lakos István a februári Rákellenes Világnap kapcsán. Az elnök arról a látszólagos ellentmondásról beszélt, miszerint az orvostudomány fejlődésének is köszönhető, hogy egyre több rákbeteg él közöttünk. A civilszervezet rávilágít: világszerte és Magyar- országon is folyamatosan nő azok aránya, akiknek életük során daganatos betegséggel kell megküzdeniük. És szerencsére nő azoké is, akik meggyógyulnak, vagy hosz- szabb ideig együtt élhetnek a kórral. Sajnálatos, hogy egyre több olyan ember van közöttünk, aki élete során kénytelen volt rosszindulatú daganattal szembesülni. Jó viszont, hogy a végső soron gyógyíthatatlan betegek jelentős részének is elfogadható életminőségben megélhető éveket tudnak biztosítani az orvosok. Olyanoknak i$, akik egy-két évtizeddel ezelőtt még teljesen reménytelen esetnek számítottak volna. A daganatsejtekre célzottan hatni képes onkológiai kezelések, újabban pedig az immunterápiák számos daganattípus kezelését forradalmasították. Ugyanakkor nemcsak az onkológia, hanem más orvosi szakterületek fejlődése is növeli a népességen belül a rák előfordulását. Ma már sokkal kevesebben veszítik életüket fertőzések, járványok következtében, sok szív- és érrendszeri betegség is meggyógyítható, illetve karbantartható. így a korábban sokszor végzetes szívinfarktust vagy agyvérzést elkerülve több embernek van esélye megérni azt a kort, hogy a sejtek egyre gyakoribb másolási hibái, a felhalmozódó környezeti és életmódbeli ártalmak miatt valamilyen daganatos betegség alakuljon ki náluk. Az életkilátások javulása, a rák diagnózisa után megélhető életévek folyamatos növekedése egyre nagyobb terhet ró minden ország egészségügyi rendszerére. A rák krónikus betegséggé szelídítésével ugyanis egyre több beteget tudnak hosszabb távon kezelni, illetve egyre több egykori beteg számára kell hosszú távon biztosítani a kontroli- vizsgálatokat. A Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke megjegyzi: a betegszervezeteknek a tagjaik képviseletén túl felelősségük az önmagukat egészségesnek tudók meggyőzése is, hogy tegyék le a cigarettát, vegyenek részt az elérhető szűrővizsgálatokon, sőt követeljék a döntéshozóktól, hogy minden ismert és orvosilag elfogadott szűrési mód elérhető legyen. —Ahogy az emberek egyre hosz- szabb életkort érnek meg, úgy nő az esélye annak, hogy valamilyen daganatos betegség alakul ki náluk. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy aggastyánként vagy viszonylag fiatalon, a még aktív, ötvenes-hatvanas éveiben szembesül valaki a rákkal. Magyarországon sajnos ez idő szerint az utóbbi a gyakoribb — fogalmazott Lakos István. ■ Cs. V. homoludens.hu Internet Játékház Játékos pályázatok A homoludens.hu Egyesület célja, hogy minél többen ismerjék meg a hagyományos társasjátékozás örömét. Ennek elősegítése érdekében pályázatokat hirdet három témakörben XIII. kerületi lakosok és a kerületben élő és/vagy tanuló diákok számára. 1. Játszik a család - rajzpályázat diákoknak. Tetszőleges technikával készített rajzokat várnak arról, amit és ahogy játszotok a családotokkal. 2. Csináld magad játékok. Meglevő játékokat házilagos technikával is lehet készíteni papírból, háztartási hulladékból olló, ragasztó segítségével. Adjunk ötleteket másoknak! 3. Szelfi (selfie) fotópályázat diákoknak. Készíts képet a mobil kütyüddel, ahogy te és a barátaid vagy a családod játszotok! Beküldési határidő május 9., eredmény- hirdetés, díjátadó a Családi Játék NAP-on, május 29-én lesz az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban. Ugyanitt a részletes pályázati feltételek, adatlapok megtalálhatók nyomtatott formában, valamint az Internet Játékház - homoludens.hu és a kultl3.hu honlapokon. Az egyesület csapata az idei Civilszervezetek Napján, az elnyert Civil Vándordíjjal A Wing Tsun kung-fu tradicionális kínai harcművészet, mely napjaink egyik leghatékonyabb önvédelmi rendszere. Rendkívül komoly harci értéke tudományos tervezésen alapszik, kizárólag az emberi anatómiát és a fizikát véve alapul, reális esélyt adva a gyengébb fizi- kumúaknak, hölgyeknek, idősebbeknek is az önvédelemre. Harci értéke mellett egészségmegőrző, valamint fizikai és mentális nevelő hatása is igen jelentős, gyakorlói magabiztosabban lépnek fel az élet minden területén. Szellemi és erkölcsi hátteret biztosít, fejleszti a mozgáskoordinációt, önfegyelemre, egymás iránti tiszteletre nevel. Hazánkban Si-Fu Máday Norbert, 9. nagymesteri fokozatú kelet-európai főinstruktor vezetésével 30 éve működő Magyar Leung Ting WingTsunEgyesület az ország legnagyobb kung-fu iskolája, mely garanciát vállal tanítási programjáért. Tanítványaink között az 5-től 75 évesig minden korosztály fellelhető. Bemutató és tagfelvétel: 2016. március 9. szerda 18.00 órától Ének-zenei Általános Iskola, XIII., Dózsa György út 136. Tréningek: ugyanitt, minden szerdán 18.30-tól és pénteken 18.00-tól. A tréningeket vezeti: Szabó Csaba, 5. mesterfokozat, Budapest vezető oktatója. Kapcsolat: 06 (20) 972-2298, szabo.csaba@wingtsun.hu — www.wingtsunbudapest.hu SSM ft LÉPJ PÁLYÁRA, HOGY TE IS GYŐZTES LEHESS!) CSAPATOK JELENTKEZÉSÉT VARJUK 1 # # í tavaszi • Őszi rendszerű kispályás m í 8t I LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGUNKBA! 2*20 PERCES MÉBNÚZÉSEN HÉTFŐI JÁTÉKNAPOKON BAJNOKSÁG HELYSZÍNE: 1138 BP. ÚJ PALOTAI ÓT 13. TERVEZETT KEZDÉS: ÁPRILIS 4. NEVEZNI A RÉSZVÉTELI DÍJ REFIZETÉSÉVEL HARC. 10-16 A BAJNOKSÁG HELYSZÍNÉN LEHET. TDVÁIII INFORMÁCIÓÉRT OLVASD DE DKOSTELEFDNDDDAl A QR KÓDOT! E-MAIL: MALB@KDZSZ6LSALTAT0.RP13.HD «»■■■■■OTMMMMMMMSSES55S555S5555S ígl XIM. Kerületi 'ÄJ Közszolgáltató Zrt. , ... ' TÄ