XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-18 / 4. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2016. FEBRUÁR 18. Sport Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Várady Béla A géppuskalábú Vasas—Salgótarján 4-1. Az 1977-es találkozó valamennyi angyalföldi gólját Várady Béla (balra) érte el „Huszonöt méterről akkorát bombázott, hogy csak akkor lehetett látni a labdát, amikor az már a hálóban volt” — írták egy szabadrúgásáról 1979 nyarán. Ez volt az ismertetőjegye. Többen tudták, micsoda lövése van, mint azt, hogy ipszilonnal vagy i-vel írja-e a nevét. Szinte egész NB I-es és válogatott pályafutása során az i-t használták, pedig a születési anyakönyvi kivonatába ez került be 1953 áprilisában: Várady Béla. Ám összetéveszteni mással nem lehetett, mert a hetvenes évek második felében a fotójával és ezzel a szöveggel hirdették a magyar exportterméket: „Rúgjon gólt Artex-labdával! ” Ahhoz persze lábra is szükség volt. Váradyénak már kiskorában a csodájára jártak Putnokon, ahol alig tizennégy évesen bemutatkozhatott a helyi felnőtt együttesben. Pontosabban, meghívták az Ózd elleni Magyar (Népköztársasági) Kupa- mérkőzésre, de megbetegedett, és ének-zenetörténelem szakos tanár édesapja hallani sem akart arról, hogy Béla kimozduljon otthonról. A tinédzser azonban kiszökött a házból, hogy aztán a megyei egyes Putnok az ő két góljával győzze le az NB I/B-s Ózdot (2-l). A másod- osztályú Kohász edzője akkoriban Vilezsál Oszkár volt, és a korábbi neves ferencvárosi fedezet azt mondta a meccs kamasz hősének: „Gyere, fiam, hazakísérlek.” Majd a bosszús, ám a két góltól megenyhülő papával megbeszélte: az ifjú Várady ezentúl Ózdon futballozik majd. Ebben az időben már kiváltképp elhivatottan válaszolta, ha azt kérdezték tőle, hogy milyen pályát választ: „A futballpályát.” Hatvan- kilencben aztán „felnőtt” lett, egy esztendővel később pedig azt írta a Borsod megyei újság: „Őszinte meglepetéssel fogadtuk a hírt, hogy Váradi (i-vel, ugye) a Vasasba tart.” S valóban, már akkor megjelent Angyalföldön, de — pázsiton kívüli ózdi cselek nyomán — csak egy év múltán igazolhatott a budapesti piros-kékekhez. így 1971 tavaszán még ózdiként vált az előmeccs legjobbjává a bécsi Práter Stadionban, ahol a magyar ifjúsági válogatott 5-0-ra nyert az osztrákok ellen. Az első két gólt - tizennyolc, illetve húszméteres bombalövéssel — a középcsatár Várady szerezte, noha a házigazdák abban bíztak, hogy az ő centerük, bizonyos Hans Krankl szakítja szét a hálót. Mészöly Kálmánnak kevésbé szép emléke az a nap: az A válogatottak találkozóján (2-0 „ide”) máratizen- kettedik percben megsérült, és akkor játszott utoljára a nemzeti együttesben. Nemsokára pedig azt hallotta Váradytól a Fáy utcában, hogy „csókolom”, mert a tinédzser nem merte tegezni a többieket. Ehhez képest rangadón debütált (Vasas—Újpest 0-2), és első évadában huszonhét mérkőzésen szerepelt, ráadásul a tavaszi szezon végén Puskással kettesben intézte el az FTC-t. Az 5-2-es derbin a piroskékek első két gólját Várady, a további hármat Puskás doktor érte el, sőt a „kisfiú” mindjárt a második percben bevarrt egy szabadrúgást Géczi Istvánnak. Az új center olyan jól futballozott, hogy Illovszky Rudolf szövetségi kapitány elvitte magával Münchenbe, sőt az ötkarikás játékokon rendszeresen bevetette — balszélsőként. Ennek azért van jelentősége, mert néhány évvel később, amikor Illovszky újra a Vasas edzője lett, az Angyalföldön továbbra is középcsatárt játszó, a müncheni bizalmat hamar elfelejtő Várady azt mondta neki: „Márpedig én nem megyek ki a balszélre!” Erre — bár akkor már a szurkolók kedvencei közé tartozott a XIII. kerületben, és szüntelenül azt hallotta a lelátóról, hogy „Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska” — saját maga és a közönség legnagyobb meghökkenésére a kispadon találta magát... Addig azonban nyílegyenesen haladt előre. Az olimpiai döntőben ő szerzett vezetést, miután középre nézett, és éles szögből rövidsarkos lövéssel lepte meg Kostka kapust, és azon kevesek egyike volt a magyar táborban, akit nem rázott meg oly nagyon a lengyel fordítás (l-2). Helyesebben, búsult is meg nem is a vereség miatt, hiszen az együttes legfiatalabb tagjaként szerepelhetett és nyert ezüstérmet a játékokon. Egyébként sem ért rá bánkódni, mivel az olimpiáról hazatérve, a bajnokság első fordulójában immár emblematikus szabadrúgásgóllal tette teljessé a Vasas győzelmét az Újpest ellen (3-0), és egy láda sört nyert Hofi Gézától, mert fogadott a nagyszerű komikussal az angyalföldi sikerre. Ebből is kitetszik: tizenkilenc évesen már - alanyi jogon —a hírességek társaságában forgott. .. Aztán negyedik lett a góllistán Bene Ferenc, Kozma Mihály és Fazekas László mögött, közben pedig mesterhármassal ünnepelte május elsejét a Vasas—Honvéd kupadöntőn (4-3). Az olimpiai ezüsthöz 1974-ben hozzátehette az utánpótlás Eb aranyát — a 4-0-s döntőn kettőt rúgott az NDK csapatának -, és részese volt a Vasas korabeli nagy diadalának, az Üllői úti stadion újjáavatásán az FTC ellen elért 1-0-nak. Erre utóbb így emlékezett: „A kezdőrúgást Takács II, mindkét klub legendás alakja végezte el. Szinte nem is hittem el, hogy mellette állhatok...” Majd azt nem tudta felfogni, hogy ártatlanul meghurcolták. A sportlapban az jelent meg: Várady a Balaton vizében húzatta a nótáját a cigányokkal. A hírnek egyébként volt alapja, csak a zenekar Hajdú Lajos és Tieber László kedvéért muzsikált ruhástul a magyar tengerben.. . Várady hiába bizonygatta, hogy semmi köze az egészhez, a Vasasnál és az MLSZ-ben is süket fülekre talált, mígnem hónapokkal később - a félresikerült cikknél jóval kisebb terjedelemben - helyre- igazítást közölt az újság, de akkorra már Várady lelki válságba került, mivel a közönség szüntelenül a „dzsentritempóval” ugratta. Jó néhány válogatottsága veszett oda a téves információtól és annak fogadtatásától, de nem csupán ez okozta, hogy a csatár nem szerepelt minimum ötvenszer a nemzeti együttesben. Egyrészt 1978-ban, az argentínai világbajnokságot megelőző németországi edzőtáborban megsérült, méghozzá úgy, hogy a szabadrúgó-mozdulat közben, a labda érintése nélkül kapott a combjához a műfüvön, másrészt 1979 augusztusában, a Vasas-Vi- deoton találkozón (Fáy utca, 20 000 néző) nem fogott kezet az őt lecserélő Mészöly edzővel. Az angyalföldiek 5-1 -re nyertek; Váradyt 3-1-nél, ragyogó szólógólja után hívta le a szakvezető... Aztán 1980-ban Mészölyt nevezték ki szövetségi kapitánnyá, és Várady — V. B. monogramja ellenére — nem kapott helyet a válogatottban az 1982-es világbajnokság selejtezőin, miként a vb-n sem. A ballábas bombázó úgy tartotta: a Videoton- meccs afférja iktatta ki a címeres mezes csapatból... (Tény, ami tény: 1980-tól már csak ötször játszott a legjobbak között.) Am a különleges gólok mestere maradt, hiszen még 1983-ban is lenyűgözte a publikumot azzal, hogy Csepelen — nem vicc! — a kezdőkörből küldte a labdát Kovács Attila kapujának bal felső sarkába. Az 5- 2-es mérkőzésen a Vasas még csak 2-1-re vezetett, amikor a XIII. kerületiek szabadrúgáshoz jutottak a pálya közepén, és Kiss László váratlanul azt tanácsolta Váradynak, hogy lője rá a labdát; ha elmegy, elmegy, úgyis az első félidő utolsó perce van... A centerből lett balszélső hasonlóan nagy alakítása volt 1976-ban az Újpest ellen negyven méterről, az oldalvonal közeléből a hálóba tekert labda, és különben is: az 1976/77-es évadban szinte minden sikerült neki. Az éppen száz góllal aranyérmes Vasasban harminchatot szerzett, és elnyerte az európai Ezüstcipőt, a válogatottal prímán szerepelt a vb-selejtező- kön, miközben — rendkívüli rúgótechnikájával — nem csupán gyártotta a gólokat, hanem gólpasszok sorát adta. Akkoriban, másokhoz hasonlóan, a kontinens hírneves profija lehetett volna, ha elengedik, de még 1984-ben is hiába kereste meg a Feyenoord, a sportvezetés itthon nem járult hozzá, hogy a vele a francia másodosztályból az élvonalba feljutó, a Ligue 2 döntőjében a Marseille-t felülmúló Tours- tól Rotterdamba igazoljon. Mivel nem mehetett Hollandiába, csupán feltételes módban írható, hogy menekültek volna előle ott is. Ahogyan Nyilasi Tibor itthon. Mivel a hetvenszeres válogatott középpályás jó magasra nőtt, az ellenfelek szabadrúgásainál be kellett állnia a ferencvárosi sorfalba. A Vasassal vívott rangadókon viszont „Nyíl” mindig elsomfordált, mert nem akarta, hogy Várady Béla eltalálja... Azt sem feltétlenül kívánta, ami 1979 júniusában történt. Várady a bal oldalról indult, átjutott az FTC három-négy játékosán, de mire a kapu közelébe ért, kisodródott jobbra. Bemutatott egy lövőcselt; a zöld-fehérek védői kicsúsztak. Csinált még egyet; újabb siklás. Majd még két „lóba” következett, aztán egy finom ívelés tetőzte be az attrakciót; a labda a gólvonalon felugró Martos és Bálint feje fölött tökéletes ívben hullott a jobb sarokba. Alighanem ez volt Várady Béla legeslegszebb gólja, ilyet még az emlékezetes dugókban oly gazdag Népstadion is ritkán látott. Palotai Károly, az 5-3-as angyalföldi győzelemmel zárult találkozó játékvezetője azt mondta a találkozó után: „Ha nem én fújom a sípot, akkor odamegyek Váradyhoz, és szívből gratulálok neki.” A Vasasban utóbb nem gondoltak effélére. Miután a csatár hazajött Franciaországból, egy évadot még „lenyomott” a Fáy utcában, majd elszegődött Vácra. A Pest megyei városban is mély nyomokat hagyott, hiszen vezérletével az NB I-ben addig sosem látott együttes feljutott az első osztályba. Két esztendő után köszönt el a Dunakanyar csapatától és az élvonalbeli labdarúgástól; a helyiek méltó búcsúmeccset szerveztek a számára. Angyalföldön, ahol tizennégy esztendőt töltött, nem rendeztek gála- mérkőzést a tiszteletére... Ez hallatlanul bántotta, öt évig a Fáy utca felé se nézett. Aztán felhagyott a hátra arccal, és haláláig kijárt a Vasas találkozóira, jóllehet Vecsésen lakott, és a hajdanán oly félelmetes bal lábára sántított. Operálni kellett volna, de úgy volt a műtéttel, mint Nyilasi a Várady-féle szabadrúgással: nem mert elébe állni... A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.) Magyaroknagy pályán A IMomUletfnM
