XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-02-04 / 3. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK ^ - 201 6. FEBRUÁR 4. Sport Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Ihász Kálmán Mammut 1. Micsoda Vasas volt! Felső sor, balról: Mathesz, Farkas, Ihász, Mészöly, Machos, Sárosi. Alsó sor: Berendy, Kékesi, Szentmihélyi, Pál II, Bundzsák Három világbajnokságon futbal­lozhatott volna, ám valamennyiről lemaradt. Pontosabban 1962-ben és 1966-ban is ott volt, de nem lépett pályára, noha huszonegy esztendős korára kétszeres felnőtt bajnoknak mondhatta magát. S nem csak amolyan beugróként: az 1960-61- es évadban 21, az 1961—62-esben24 mérkőzésen szerepelt a Vasasban. De hiszen már tizenhét évesen a nagyok között játszott! Ihász Kálmán számára tényleg nyerő szám volt a huszonegy, mert 1958-ban az NB 1.21. fordulójában debütált; Raduly Józsefet helyette­sítette Szombathelyen a címvédő piros-kék együttesben. Aztán a sze­zon utolsó játéknapján megszerez­te első gólját az élvonalban. Hogy hol és melyik csapat ellen ? A Nép­stadionban, az FTC-vel vívott rangadón (3-3). Ha valahol, hát a derbin érdemes beköszönni... Nem csoda, ha az 1960-as UEFA-tornán, azaz a juniorok Ausztriában rendezett Európa- bajnokságán Hoffer József szakve­zető az irányító centert tette meg csapatkapitánynak. Bizony, az ifjú routinier a karmesteri szerepkör­ben futballozott két klubtársa, az NB I-ben már szintén otthonosan mozgó Kékesi Mihály és Farkas Já­nos között. A legmagasabb szinten fiatalon jártasságot szerző labdarú­gók pedig az elsőségig lendítették az utánpótláscsapatot a kontinens­tornán: Ihász úgy emelhette fel a trófeát, hogy a győztes együttes mindvégig veretlen maradt (NDK 2-0, NSZK 1-1, Törökország 3-0, Portugália 2-1, Románia 2-1). Angyalföldön akkoriban rend­szerint balszélsőt játszott, de Sárosi László megsérült, és Illovszky vá­ratlanul őt irányította a 46-szoros válogatott balbekk helyére. A beug­rás kiválóan sikerült, és amikor a következő évadban Kárpáti Béla, a 19-szeres válogatott jobbhátvéd sé­rült meg, Illovszky megint a „fre- golit” küldte hátra. Aztán pedig a sor összetétele Ihász, Mészöly, Sárosi maradt... Ez azért is történ­hetett meg, mert az átváltozó mű­vész mindkét lábával kitűnően rú­gott, a kívülálló nem is nagyon tud­ta eldönteni, vajon melyik az igazi, a jobb vagy a bal. Az volt ez is, az is! Ennek megfelelően az 1962-es vb után Ihász helyet kapott a válo­gatottban, miután a bécsi Práter Stadionban tartott osztrák—magyar meccs (1-2) második félidejének elején Sándor Károly megsérült. Baróti Lajos szövetségi kapitány még gondolkodott, kit vezényeljen a pályára a klasszis szélső helyett, amikor „Csikar” azt javasolta neki: dobj a csak be Ihászt. Az aj ánlott j á- tékos abban az időben még balszél­sőként villogott, és néhány héttel az ausztriai premier előtt finom sar- kazással szerzett gólt a 6-0-s Va­sas—Csepelen. A császárvárosban sem vallott szégyent, bár azért, hogy győztes nemzeti csapatban debütált, mindenekelőtt a duplázó Tichy Lajosnak lehetett hálás. Hogy olimpiai bajnok lett, azt meg annak köszönhette, hogy az 1962-es világbajnokságon egyetlen percre sem vetették be. így bekerül­hetett az ötkarikás keretbe, sőt egyenesen kirobbanthatatlanná vált a balhátvéd posztjáról. Japán­ban megismétlődött az, ami 1960- ban Ausztriában történt: a magyar csapat veretlenül hódította el az el­sőséget, sőt ezúttal egyetlen döntet­len sem csúszott be (Marokkó 6-0, Jugoszlávia 6-5, Románia 2-0, Egyesült Arab Köztársaság 6-0, Csehszlovákia 2-1). Ihász életében hallatlanul fontos ez az aranyérem, mert a sokoldalú futballista máig azt mondja: a tokiói győzelem kár­pótolja őt azért, hogy vb-meccsen soha nem szerepelhetett. Eb-találkozón viszont játszott, mégpedig először ugyanabban az esztendőben, amelynek során ötka­rikás bajnokká vált. Miután az Eb madridi elődöntőjében a magyar válogatott — kétszer negyedórás hosszabbítás után — 2-1-re kikapott a spanyol együttestől, a dánok elle­ni bronzmérkőzésre több poszton is változtatott Baróti kapitány, és a második sorból előléptetett Novák Dezső, Ihász, Varga Zoltán, Far­kas igazolta a döntést (megint csak ráadás után: 3-1). Ihász hátul 1965-ben teljesedett ki, a Vasas ugyanis akkor állt át iga­zán a 4-2-4-es szisztémára, és Illovszky brazilos rendszerében je­lentős szerep jutott a felfutó szélső hátvédeknek. A Mammutnak be­cézett, multifunkcionális balbekk - aki szinte minden poszton meg­fordult, egyszer Székesfehérváron még kapus is volt, a dorogi Ilku Ist­vánt váltotta fel a második félidő­ben a válogatott MÁV Előre elleni edzőmeccsén - járt is le-föl, és di­namikus előretörései nyomán jó néhány gólt szerzett az 1965-ben és 1966-ban megint kétszer egymás után bajnok angyalföldi együttes belsőcsatárpárosa, a két évadban összesen 75-ször eredményes Pus­kás Lajos (32) és Farkas (43). Ihász hatvanötben egyetlen NB I-es mér­kőzést sem mulasztott, s a váloga­tottból is csak Londonban, az an­golok elleni 0-1 alkalmával maradt ki. Hiányzott az olaszokkal vívott budapesti barátságos mérkőzésről is, de arról — több társával együtt — kikérte a Vasas, amely a Közép-eu­rópai Kupa négyes döntőjére uta­zott Bécsbe. (El is nyerte a KK-t a Sparta Prága 5-4-es, majd a Fiorentina 1-0-s legyőzésével, míg a nemzeti együttes 2-1-es diadalt aratott a Squadra Azzurrával szemben Mészöly, Ihász, Mathesz Imre vagy Farkas nélkül is.) Úgy nézett ki, Ihásznak bérelt helye van az 1966-os vb-csapatban, hatvanöt végén viszont kiutazta magát az együttesből. A válogatott dél-amerikai túrára ment, ám előt­te Frankfurtban az Eintrachttal, majd Londonban a Tottenhammel találkozott. Az NSZK-ban játszott meccsen, amelyen honfitársaink 4-2-es vezetés után 5-4-re kikap­tak, a balhátvéd megsérült, s mivel dr. Botár Zoltán csapatorvos sze­rint legalább két hétig nem épülhe­tett fel, azt kérte Baróti kapitánytól: hadd jöjjön haza, hiszen felesége — vagy inkább: örök társa — veszé­lyeztetett terhes volt. A szakvezető azonban nem tágított, de hiába ra­gaszkodott ahhoz, hogy a bekk a kerettel maradjon, Ihász a vissza­térés mellett döntött. Legközelebb akkor került pályá­ra a válogatottban, amikor a vb után Illovszky váltotta Barótit a kapitá­nyi poszton (1966. szeptember 7.: Hollandia-Magyarország 2-2). Az angliai keret közzétételekor ugyan elhangzott a neve, de azzal, hogy „itthon készül”. Aztán a szakveze­tő mégis kirendelte Sunderlandbe, mert Szepesi Gusztáv megsérült, sőt amint megérkezett a szigetor­szágba, Baróti közölte vele: ő lesz a balhátvéd a magyar—szovjet ne­gyeddöntőn. Másnapra viszont meggondolta magát a tréner, és megint Szepesit játszatta... Hét évvel később újból Sunderland és újból Baróti babrált ki a védővel. Az ősz mester az idő tájt a Vasas edző­je volt, s noha az 1973. május else­jén rendezett Magyar (Népköztár­sasági) Kupa-döntő, a Honvéd el­leni felhevítő 4-3 után még Ihász emelhette magasba a trófeát, a baj­noki évadban 23 mérkőzésen ját­szó, sőt a nyári sabadelli nemzet­közi tornán is a kezdő tizenegyben szereplő, szerelő csapatkapitányt Baróti hetvenhárom őszén kihagy­ta a csapatból. A piros-kékek akkor találkoztak a KEK-ben a másod- osztályú angol kupagyőztessel, a Sunderlanddel, és a Népstadion­ban mellbe vágó 2-0-s vereséget szenvedtek. A visszavágó előtt Ihász megkérdezte Barótit, számít- e a játékára, mert ha nem, akkor in­kább itthon maradna, hogy ne mu­lassza el a kéthetes szakmai gya­korlatot a Testnevelési Főiskolán. A futballista államvizsga előtt állt a sportszervezői szakon, ám a gya­korlatot csak évismétlés árán hagy­hatta volna ki. A tréner viszont nem garantálta a helyét a csapatban, mi­re a harminckét éves labdarúgó az Árpád hídon leszállt a Vasas-busz­ról, és elköszönt attól a klubtól, amelyben — kölyökkorától — éppen húsz esztendőt töltött. Valójában 1974. február 28-án, az emlékeze­tes Fáy utcai gálamérkőzésen bú­csúzott, amelyen 28 ezer néző tisz­telgett az esemény szervezésében is közreműködő Ihász, valamint Far­kas és Mészöly előtt. A válogatottságról 1969 decem­berében kellett lemondania. Bár a hatvanhatos rotterdami fellépéstől fogva folyamatosan a nemzeti együttes tagja maradt, Marseille vé­get vetett címeres mezes karrierjé­nek. A francia kikötővárosban a csehszlovákoktól elszenvedett 1-4- gyel szálltak el örökre vb-álmai, ezért aztán az a vereség pályafutása legkeserűbb emléke. Különösen fájó pont ez amiatt, hogy Ihász meggyőződése szerint mind a vá­logatott, mind a Vasas világszínvo­nalú képességeket mutatott fel a hatvanas években, ám a fennálló rendszerrel összeegyeztethetetlen profizmus hiánya újra és újra visz- szaütött. Nem mintha a komplex játékos külföldre vágyott volna: a kinn maradás lehetőségét nem ra­gadta meg sem Belgiumban, sem Svédországban. De tisztában volt vele, mekkora a különbség a pro­fesszionális és a szervezetileg ama­tőr futball felépítésében, hiszen TF-es szakdolgozatát éppen a klu­bok működéséről írta. Am a futbal- lista-életút lezárásával a labdarú­gás más területeitől is messzire ke­rült: divatáruüzletet nyitott az Akácfa utcában, ahol nála bohé- mebb játékostársai gyakorta meg­fordultak. Merthogy ott állt a Ma­xim Varieté, melynek ínycsiklan­dó, dekoratív műsora nagy népsze­rűségnek örvendett az éjszaka lo­vagjainak körében. Bár még az a bájos show sem volt annyira ellenállhatatlan, mint az Ihász és társai fénykorában négy aranyérmet elhódító, a hatvanha­tos bajnokságot veretlenül nyerő, a szemet ugyancsak gyönyörködtető Vasas... A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.) Heyvi Iván Magyaroknagy pályán A labdarúgás legendái

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom