XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-12-01 / 23. szám
Aktuális Családi napközi Új intézmény a Tátra utcában Otthonos légkör kicsiknek Ismét gyarapodott a gyerekeket ellátó intézményhálózat a kerületünkben. Ezúttal új, háromcsoportos családi napközi nyílt a Tátra utca 48-52. szám alatt. A november 15-i átadáson ott volt dr. Tóth József polgármester, Holopné Schramek Kornélia alpolgármester és Karácsonyi Magdolna, a Szociális és Közművelődési Osztály vezetője is. Mint kerületünk polgármestere elmondta: a húsz esztendeje szem előtt tartott integrált településfejlesztési stratégia az építészet mellett a kerület ellátóágazataira is figyelmet fordít. A szociális feladatok egyike a bölcsődei ellátás. Ami a férőhelyek alakítását illeti, abban mindig az igényekhez alkalmazkodik a kerület. Immár nyolc esztendeje egy-egy évben ezeregy- száz-ezerkétszáz gyerek születik. Ez márkialakult, stabil szám, lehet rá alapozni. A kerületünkben megépült ti- zenkilencezer lakásba többnyire alsó középosztálybeli családok költöztek. Régen volt számos gyári bölcsőde, aztán ezek megszűntek és felváltották őket az önkormányzati intézmények. A szélesedő igényeket felismerve, kerületünk önkormányzata a fővárosban elsőként nyitott családi napközit 2009-ben az Esküvő közben. Ma ez a hálózat már közel száz gyereket tud befogadni. A kerület bölcsődéi és családi napközijei pedig összesen ezeregyszáz kicsi ellátására képesek. A családi napközik elnevezése 2017. január elsejétől jogszabály- változás következtében megváltozik: családi bölcsőde néven fognak működni. Ezeknek a kis létszámú csoportokkal dolgozó intézményeknek nagy előnye a személyre szabottság és a rugalmasság. ATát- ra utcában most megnyílt intézmény helyén évtizedekig gyermek- orvosi rendelő működött, aztán a Kassák Lajos utcai óvoda építése idején átmenetileg óvodás csoportok vették birtokba. Most a hetvenmillió forintból korszerűen felújított, a többi között új fűtési rendszerrel és tálalókonyhával felszerelt, minden igényt kielégítő helyiségben háromcsoportos családi bölcsőde nyílik, ahová húszhetestől hároméves korig kerülhetnek be a kerületben, főleg az Újlipótvárosban lakó kicsinyek. A szakképzett munkatársak a Micimackó, Pagony és Zsebibaba csoportban naponta összesen huszon- egy gyereket tudnak ellátni. ■ Csop V. Zöldfejlesztés Népszerű a védnökségi mozgalom Házudvarból park Az idei, immár tizennegyedik Lakossági Zöldterület Védnökségi Pályázaton 119 társasház és lakás- szövetkezet vett részt, melyek 16 millió forinttal gazdálkodva összesen 107,5 ezer négyzetméternyi zöldfelület gondozását vállalták. A pályázati tapasztalatokat és új információkat november 25-én az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (AJAMK) megrendezett Kertbarát Konferencián ismertették, ahol a díjakat is átadták. A zöldvédnökségi pályázatokat hasznosnak, eredményesnek és sikeresnek értékelte a bírálóbizottság, kiemelkedőnek minősítve egyúttal a védnökségi területek tisztaságát, gyommentességét. A szakmai zsűri a 25 legszebb közül öt pályázónak javasolta a „kiemelkedő védnök” cím odaítélését: Mosoly utca 11—26., élőkért; Tahi utca 40/A-B elő- és oldalkert; Viza utca 7/A, élőkért és parkrészlet; Dráva utca 7—13.—Pannónia utca 116. körüli élőkért; Tahi utca 28-32., élőkért. Három kategóriában osztottak ki egyéni díjat: Legszebb fasori sáv (Ronyva utca 2.), Legötletesebb kert (Tahi utca 50—54., élőkért), Legtöbbet szeretgetett kert (Karikás Frigyes utca 2-4-6. körüli kert). Az önkormányzat idén első alkalommal írt ki pályázatot a társasházi udvarok, belső kertek „zöldí- tésére”. A pályázat célja - a közösségek összefogásával, az önkormányzat szakmai és anyagi segítségével — a társasházak jelenleg nem használt, rendezetlen, funkciószegény, felújításra szoruló belső területeinek megújítása. Ezzel javulhat a kerületi zöldfelületi rendszer minőségé és mennyisége, bővülhetnek a lakóterületek szabadtéri rekreációs lehetőségei. A zsűri javaslata alapján összesen csaknem négymillió forintnyi támogatást kapott az l. helyezett Angyalföldi út 36—38.; a 2. Reitter Ferenc utca 58., a 3. Raoul Wallenberg utca 2.; és a 4. helyezett Kassák Lajos utca 48. A pályázatok támogatási szerződéseit a konferencia keretében írták alá. ÜSS ...mc*:.. A. A Budapest Főváros XXII. Kerületi Önkormányzat Pályázati Felhívása l i 1 A XIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában nem lakás céljára szolgáló helyiségek határozott idejű (5 évre további 5 éves előbérleti jog biztosítása) bérbeadására. A pályázatokat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Ingatlangazdálkodó Divízió He- lyiséggazdálkodási Csoportjához (l I3l Budapest, Béke utca 65. földszint) kell írásban, | személyesen benyújtani legkésőbb 2016. december 13. (kedd) 16.00 óráig. A helyiségek megtekintésének időpontja: 2016. 11. 24. és 2016. 12. 08., a honlapon szereplő hirdetmény szerint. A licit időpontja: 2016. december 15. (csütörtök) 9.00 órától (hirdetményen szereplő sorrendben). Helye: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (I I3l Budapest, Béke u. 65.) A pályázattal kapcsolatosan a 450-3103, 450-3124, 450-3128 telefonszámokon lehet érdeklődni. ... . A részletes pályázati feltételekről szóló Közszolgáltató Zrt Hirdetmény a www.kozszolgaltato.bpl3.hu mr honlapunkon megtekinthető. —............ ................................. A Budapest Főváros XIII. Pályázati Felhívása A XIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest, XIII. kerület Petneházy utca 3-5. (2382 m2), Budapest, XIII. kerület Gömb utca 31.-Kartács utca 22. (2119 nr), szám alatti ingatlanok parkoló céljára történő, határozott idejű bérbeadására. A pályázatokat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Ingatlangazdálkodó Divízió Helyiséggazdálkodási Csoportjához (1131 Budapest, Béke utca 65. földszint) kell írásban, személyesen benyújtani legkésőbb 2016. december 13. (kedd) 16.00 óráig. Az ingatlanok jelenleg is parkolóként üzemelnek, így megtekinthetőek. A licit időpontja: 2016. december 15. (csütörtök) 14.00 órától (hirdetményen szereplő sorrendben) Helye: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (1131 Budapest, Béke u. 65.) A pályázattal kapcsolatosan a 450-3103, 450-3124, 450-3128 telefonszámokon lehet érdeklődni. A részletes pályázati feltételekről szóló Hirdetmény a www.kozszolgaltato.bpl3.hu honlapunkon megtekinthető. XIIL KerÜletÍ Vv Közszolgáltató Zrt.