XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-09-15 / 18. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2016. SZEPTEMBER 15. Szent István park Jeles polgárainkra emlékezünk Koszorúzás és padavatás Immár hagyomány, hogy születésnapján, augusztus 31 -én a Népszava megkoszorúzza tiszteletbeli fő- szerkesztőjének Szent István parkban álló szobrát (jobbra). A 2008- ban elhunyt Fejtő Ferenc, a neves történész, kritikus, baloldali publicista születésének idei, 107. évfordulóján sem volt ez másképp. Sőt, a Független Magyar Médiáért Egyesület kezdeményezésére ezúttal Fejtő szobrának közelében átadták a „Papad”-ot is (alsó kép), amellyel Andras-sew Ivánnak, a Népszava publicisztikai rovata örökös vezetőjének, az első Fejtődíjas írónak, újságírónak állítanak emléket. Interjú Varsányi Árpád lokálpatrióta festőművész A lét értelme az alkotás Varsányi Árpád festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a közelmúltban a Radnóti Miklós Művelődési Központban. A tárlat azért is kuriózum, mert a művész alkotásai 7 éve nem voltak láthatóak önálló kiállításon. A RaM tereibe lépve expresszív, drámai hangulat fogadja a látogatót. Közel 30 nagyméretű munka, a legtöbbjük szabadvászon. Jól érezhető a szabadságra való törekvés, a korlátok nélküli lét vágya, ugyanakkor a csalódottság, szomorúság, a világvége érzése is körbevesz. —Mi alapján alakította ki a kiállítás tematikáját? — Egész életemben az élet alapvető kérdései foglalkoztattak, ezek határozzák meg alkotói pályámat is. Ha tömören kell summáznom, az élet és a halál körforgása adja a mostani kiállítás tematikáját. Erre utal a nagyméretű vetőgép munkám is, amit elsőként állítottam ki: a halál után hamvaink a földbe kerülnek, a vetőgép elveti a búzát, így ismét élet születik belőle. Ugyanakkor a kiállításon szerettem volna felmutatni az alkotói lét értelmét is. Az élet bajaira a megoldás a folyamatos alkotás, cselekvés. Minden napot úgy kell megélni, hogy azt érezzük, van értelme felkelni, van mit tenni. Az én életemnek az alkotás az értelme, ezért kelek fel mindennap. Nagyon szeretem a munkámat, hatalmas örömet jelent számomra a mai napig. — Többféle jelentős művészeti tagsága mellett az egykori XIII. Kerületi Képző- és Iparművészek Egyesületének (KIPE 13) is aktív tagja volt. Mennyire kötődikaXIII. kerülethez? —35 éve lakom a kerületben. Egy egészen más kontextusból, a Karinthy Frigyes út környékéről kerültem ide. Először nagyon megdöbbentett, hogy mennyire más itt a hangulat, de aztán nagyon megszerettem. Üjlipótvárosban jól érzem magam. A KIPE 13 keretében egy családias hangulatú művészközösség jött létre, sajnálatos, hogy azóta széthullott, mert nagyon alkalmas volt a véleménycserére... Varsányi Árpád a Magyar Festők Társaságának alapító tagja, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületnek, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. Művei egyszerre személyesek és személytelenek, a zárt és végtelen terek ambivalenciájában a végső kérdésekre keresik a választ. A kiállítás október közepéig ingyenesen látogatható a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat jóvoltából. ■ Bárd Noémi Polli A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. TÁJÉKOZTATJA A TISZTELT HOZZÁTARTOZÓKAT, HOGY KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATUNK A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBÖL elköltözött! Új címünk: 1134 BP., VÁCI ÚT 23-27. (Bejárat az OTP fiók mellett a Dózsa György út felől) AZ IRODA nyitva tartAsAróL Továbbra is állunk RENDELKEZÉSÜKRE ÚJ KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNKBAN, VALAMINT Budapest összes KÖZTEMETŐJÉNEK IRODÁJÁBAN. HONLAPUNKON, A WWW.BTIRT.HU/NYITVATARTAS ClMEN TALÁL INFORMÁCIÓT! BT! 06 80 200 611 www.btirt.hu info@btirt.hu 40 éve a pályán Tánctanár, koreográfus A mozgás művészete Idén ünnepli 40 éves szakmai jubileumát Kriszt László tánctanár, koreográfus, aki több szállal is kötődik a kerülethez. Hogy hogyan lett táncosból tanár, többek között erről is nyilatkozott a művész. — A tánc szeretete annyira erős volt bennem, hogy amikor nem volt lehetőségem balett-, jazz- vagy sztepptánc órákra járni, a tanításban találtam meg a gyakorlás lehetőségét. Az 1980-as években nekünk a tánc egyfajta létforma volt, nélküle üresnek éreztük magunkat. Később a tanításnál azt tartottam lényegesnek, hogy a tánctechnikán keresztül pozitív mentalitást adjak a növendékeimnek, vagyis a hozzáállást, a kitartást, a szorgalmat, hogy a mozgás segítségével akarjanak még többet kihozni magukból. Ráadásul a szakma másik oldalát is megtapasztalhattam, nagy show-műsort koreografál- tam, a televízióban is volt több sikeres munkám. — Hogyan tudja most kamatoztatom tudását a mindennapokban ? — Ha a vargabetűket leszámítom, akkor azt mondhatom, még így, 55 évesen is, hűséges maradtam a tánchoz. Tudjuk, hogy anatómiai szempontból a mozgás véges, de az idő előretörését lehet kompenzálni, kezelni. Éppen ezért tartom a táncot a legnehezebb előadói műfajnak, hiszen az éneklést, a színészetet egészen életünk végéig művelhetjük. — Mi kell ahhoz, hogy valaki profi táncossá váljon? — Az egyik mód az akadémikus képzés, a másik, amikor az ember nem 8 évesen kezdi, hanem 14-17 évesen, ez egy sokkal nehezebb lehetőség. Az intézményes képzésnél ugyanis nincs egyéb dolga a növendékeknek, csak tanulni, a másik útnál a munka, a tanulás mellett kell elsajátítani a táncművészetet, ez már nagyobb küzdelem. —Angyalföldön kezdte a szakmát, aztán közel tíz évig a Honvéd Sport- centrumban tevékenykedett. Rendületlenül tanít most is, milyeneka mai növendékek? —Az egyik legszebb, legeredményesebb időszakom volt a Honvéd- ban működő tánciskola. Sok jó táncos került ki onnan, és értékes táncelőadásokat sikerült megvalósítanom. A növendék pedig mindig és mindenkor növendék, ez nem változott. Talán manapság jóval kevesebben akarnak táncosok lenni, nem elég kitartóak, és sokkal igénytelenebbek, pedig a nagyvilágban éppen azt látjuk, hogy hihetetlen virtuóz táncosok tömege jön a felszínre. Optika INGYENES SZEMVIZSGÁLAT MINDEN KERETRE! Lencse akció! Saját keretbe is! Részletek a boltban. LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Telefon: 288-6960 Hétfő-péntek 9.00-18.00 szombat 9.00-13.00