XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-06-16 / 12. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK A színház a hivatásom, a tévézés a szerelmem Mozaik Kismenő a szomszéd lány Ábel Anita körül pezseg az élet. A Kismenőkben a gyerektehetségeket zsűrizi, a Drágám, add az életed! című show-műsort vezeti, s mindeközben színpadi feladatait is élvezi, a színészetet tartja igazi hivatásának. A jó időben pedig már nagyon várja, hogy flip-flop papucsban pihenhessen a Balaton-parton. — Hogy érzed magad az új tévés feladatodban? — Nagyon élvezem, de a két produkció nagyon különbözik egymástól. Mindig is szerettem gyerekek közelében lenni, és a Kismenőkben nagyon jó érzés ennyi kis tehetséggel találkozni, ennyi tiszta tekintet között lenni. Rengeteg ösztönzést, motivációt jelentenek számomra is. A Drágám, add az életed! egészen más típusú műsor. A forgatásokon nagyon élveztem a pörgését, lüktetését, örülök, hogy a nézők is megszerették. — Te isgyere\színészként kezdtél, milyen érzés most gyerektehetségeket zsűrizni? — Nagyon szerencsések lettünk volna, ha olyan sok támogatónk akadt volna, mint most a gyerekeknek. Szakemberek és pszichológusok kísérik őket végig a műsorokon, akik segítenek feldolgozni az élményeket, vagy akár azt, ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Nekünk ilyen nem volt. Engem sem készített fel senki, amikor a Szomszédok első része lement a tévében és 5 millióan nézték, hogy attól a perctől gyökeresen meg fog változni az életem. A Kismenőink sokkal tudatosabbak, mint mi voltunk, és szerencsére sokan segítenek is nekik. — Tudatos döntés, hogy a legsikeresebb televíziós munkßd közepette is vállalsz színpadi szerepedet? — A színészetet tartom a hivatásomnak, a televíziózás pedig a szerelmem. Bár igaz, hogy a színpadot kevesebb reflektorfény övezi, mint a televíziós munkáimat. A hivatásomat én akkor is gyakoroltam, amikor nem voltam épp képernyőn. A színházi munkáim, a szinkronszerepeim, a saját előadói estem fontosak nekem. Plusz ajándék az élettől, hogy a televíziózásban is megtaláltam a helyemet. — Botos Évával, Györgyi Annával és Dobó Katával közösen mutattátok nemrég az Anyád kínja című előadást az Orfeum Színházban. — A darabot női biogokból ollózta össze Tallós Rita, aki a produkciót színpadra álmodta. Sok mindenről szó esik benne, amiről nem szoktunk beszélni az anyaság kapcsán, ami tabu, miközben magunkon is nevetünk, hiszen az anyaság nem egy rózsaszín felhő, amin csücsülünk. —Mit jelent számodra a XIII. kerület? — Itt nőttem fel. A gyerekkoromat, az ismerős környezetet, barátokat jelenti nekem. Újlipótváros tényleg egy falu, egy különleges hangulatú kerületrész a városban, ahol mindenki köszön a másiknak az utcán, mindenki ismer mindenkit, mindenkinek megvan a saját bejáratott kis boltja. —A kislányod már iskolás, hogyan éli meg, hogy az anyukája közismert? — Ugyanolyan anyuka vagyok, mint más, csak épp színházban és tévében dolgozom. A munkám egy teljesen természetes dolog az életünkben, amibe a kislányom beleszületett. Ha napi 12 órát dolgozom, akkor is természetes, hogy amikor hazaérek, elvégzem mindazokat a teendőket, amit más. — Hogyan tervezed a nyarat? — Nyaranta általában a Balatonhoz megyünk. Számomra az a legnagyobb pihenés, ha pizsiben és flip-flop papucsban ülhetek a teraszon, miközben nézem a mókusokat, ahogy a fákon ugrálnak, és szuszog mellettem a kutya. Nagyon szeretem a Balatont, az az igazi feltöltődésem. Egy kevés munka is lesz nyáron, utána pedig már Lucával készülünk a második osztályra, ami legalább olyan izgalmas lesz, mint amikor tavaly elsőbe ment. ■ Bárd Noémi Polli Baranyi Ferenc Négy vas a tűzben Rímekbe zárt könyvhét Az Ünnepi Könyvhét elsősorban a kortárs magyar irodalom közreadásának színtere. Könyvhéti mű lehet minden élő magyar szerző első kiadású alkotása, a klasszikus magyar irodalom új kiadásai. Kivétel - mely erősíti a szabályt — a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent díszpolgárunk, Baranyi Ferenc utánnyomást igénylő sikerkötete. A tavaly kiadott verses kötete, Ballada a hunyászkodókról, az elmúlt év végéig teljesen elfogyott. A 62 éve pályán lévő Kossuth-díjas költő június 11-én, a Vörösmarty téri pavilonban dedikálhatta az utánnyomásban megjelent verses kötetét. Találkozásunk alkalmával elmondta, jelenleg négy vasat tart a tűzben: boldogan vállalta és a napokban készen átadta hajdani tévéműsorához hasonló laza stílusú, Költők és komponisták című operakalauzát. Lírai operatörténetek teszik egyedivé az elkészült művét. Az alkotó kicsit piheghetett volna, ha az italianista tudósok egyre erőszakosabb unszolására nem szánja rá magát, hogy folytassa az Isteni színjáték fordítását, de már pályatársával, Simon Gyulával „felesben”. így kettejük jóvoltából összeáll majd a teljes Dante-mű — talán már jövőre. A harmadik vas egy közös album Baranyi Péterrel, a fotográfusként alkotó fiával. Verseket ír azokhoz a fotókhoz, melyek megihlették. Végül ezt, az egy esztendővel a 80. születésnapját megelőző évet a saját életműve „lekere- kítésére” szánja; kódexmásoló szerzeteshez hasonlítja önmagát a felvállalt feladataival, szeretett Erika márkájú NDK-s írógépe társaságában töltött napjain. ■ Lendvai Emléktáblák Díszpolgárok írói munkássága Ünnepelt a kerület A kerület két díszpolgára emlékének adózott az önkormányzat kerületünk születésnapján. Június 1- jén volt húsz éve, hogy — az elsők között - Nemeskürty István megkapta a díszpolgári címet. Ebből az alkalomból emléktáblát avattak lakóházának, a Pozsonyi út 32-es számú háznak a falán. Az ünnepségen ott voltak a Széchenyi- és Kossuth-díjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi ta• tilt* k Mn» KJ »« »UtOTOTT • NEMESKÜRTY ISTVÁN IMS - 2015 SZÉCHÉNYI * IS KOSSUTH • tfljAS iRfMÉQDAtÖM - |S HUHTÖtTÉNlU. tOYSTtMI TAKAR NYVCÁlLOMiNYÖ DANDABTÁIOBNOK. a xiiurBöin wszrolgába Mt rtv XII! Kfcföim SW«t«ANVj;*T nár családtagjai, tanítványai és tisztelői. Avató beszédében dr. Tóth József polgármester elmondta: termékeny életútja során Nemeskürty tanár úr több mint ötven kötetet jegyzett, és filmesztétikai tanulmányai, forgatókönyvei, társadalmi szerepvállalása is emlékezetessé teszi pályafutását. Munkásságát hazaszeretet és történelmi felelősség jellemezte. Szívén viselte a kerület közügyéit, és tevékenyen közreműködött a Béke téri kerületi emlékhely létrehozásában is. Ezután Nemeskürty István egykori tanítványa, Kaiser László író, költő, kiadóvezető beszélt egykori mesteréről és munkásságának jelentősebb állomásairól, majd az emléktábla leleplezésére és megkoszorúzására került sor. Békés Pál író, drámaíró, műfordító a Hegedűs Gyula utca 24. szám alatti házban lakott. Az épület előtt megrendezett emléktáblaavató ünnepségen ott voltak rokonai és tisztelői. Dr. Tóth József elmondta: Békés Pál öt évvel ezelőtt posztumusz kapta meg a kerület díszpolgári címét. Az íróról beszélve a kísérletező kedvét és sajátos iróniáját emelte ki. Békés Pál ötletadója volt a sikeres Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő mozgalomnak. Huszonegy könyvével, különösen a novellásköteteivel beírta nevét a magyar irodalom történetébe. Az emléktábla leleplezése és megkoszorúzása előtt Békés Pál tanára, majd barátja, Takács Ferenc irodalomtörténész, egyetemi tanár elevenítette fel az íróhoz fűződő emlékeit. ■ (csop)