XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-05-19 / 10. szám
XXII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJL1PÓTVÁROS-VIZAFOCÓ 2016. MÁJUS 19. media13.hu • naponta friss hírek • Hírnök online • aTVl3 műsorai A TV13 műsorai már digitálisan is Ember Juditra emlékeztek Ünnepélyes keretek között leplezték le május 11-én Ember Judit filmrendező, a XIII. kerület díszpolgárának emléktábláját. A megemlékező táblát a művész családja (képünkön a lánya, dr. Horváth Judit), valamint a kerület önkormányzata állíttatta a Balázs Béla-díjas filmrendező egykori lakóhelyén, a Karikás Frigyes utcában. A 2007-ben elhunyt Ember Judit idén májusban lenne nyolcvanegy éves. 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután a MAFILM-hez került. Mintegy negyedszáz filmet készített, a legrövidebb tizenöt perces, a leghosszabb pedig tizenegy órás. Sokat közülük betiltottak. A Balázs Bé- la-díjon kívül megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a 33. Magyar Játékfilmszemle Életműdíját, valamint a Televízió- és Filmkritikusok Életműdíját. 2004-ben tevékenységéért Kiváló művész elismeréssel jutalmazták. A háború befejezését követő évtől az Ipoly utcában, azután pedig a Hollán Ernő utcában lakott. A Karikás Frigyes utcai ház, amelynek homlokzatán mostantól Ember Judit emléktáblája áll, a neves filmrendező utolsó lakóhelye volt. Június elsején ünnepli közigazgatási fennállásának 78. évfordulóját a XIII. kerület. A helyi önkormányzat öt napon át számos programmal várja ez alkalomból a kerületieket. A kulturális mulatság május 28-án kezdődik, 14 órától a Béke tér ekkor átalakul a gyerekek központjává, játszóház, kézműves-foglalkozások, arcfestés és ugrálóvárak szórakoztatják majd a legkisebbeket. Este 19 órától Boban Markovic Orkestar dalai csendülnek fel a téren. Ugyanezen a napon a Tücsökkertben is a gyerekeké lesz a főszerep. Május 29- én, vasárnap 10-20 óra között kerületünk nemzetiségeinek tagjai mutatkoznak be a Szent Mihály-templom kertjében. Az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban vasárnap változatos társasjátékokkal ismerkedhetnek meg a családok, 31-én Eszék testvér- városi együttműködésének 15. jubileuma alkalmából a Radnóti Művelődési Központban nyílik kiállítás. Záró eseményekben is bővelkedünk, június elsején polgármesteri dicséretek átadásával kezdik a napot, majd az idei díszpolgárok kerülnek reflektorfénybe. 78 éves a kerület Többnapos kulturális mulatság A tradíciók új fellegvára A kerület további kedvezményeket szeretne bevezetni a fizetőparkolást igénybe vevőknek, például a kerületi cégeknél dolgozók díjfizetéséről. A rendelet- módosítást az önkormányzat társadalmi véleményezésre bocsátja. Reggeli két keréken 5. oldal A Jászai Mari téren, a Lehel Csarnoknál és a Szegedi úti szakrendelő előtt május 12-én reggel frissítővel kedveskedtek a kerületi önkormányzat munkatársai a kerékpárral munkába vagy iskolába siető lakosoknak. Szalóki Ági 7. oldal Szalóki Ági énekesnő számára a gyerekeknek való zenélés jelenti az élet napos oldalát. Ugyanakkor könnyedén elvarázsolja a felnőtt közönséget is. A folytonos átalakulást egyfajta áramlásként éli meg, amiben jó lenni. Rekordkísérlet 8. oldal Az ÁNTSZ kezdeményezésére civilekkel közösen tervezték megdönteni a kézmosásoktatáson részt vevők világrekordját. Városrészünkben öt kerületi idősek klubja csatlakozott a kísérlethez.