XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2015-04-02 / 7. szám

10 Sport Sportközpont Nemzetközi RG verseny Tavasz Kupa Az Angyalföldi Sport- központ adott otthont március 21-22-én a RUS SE szervezésé­ben a Tavasz Kupa el­nevezésű ritmikus gimnasztika verseny­nek, melyen 14 or­szágból 180 versenyző vett részt. Az ifjú spor­tolók jól érezték ma­gukat, és az egyesület jelezte, hogy decem­berben visszajönné­nek és a Mikulás Ku­pát ismét a kerüle­tünkben, a sportköz­pontban szeretnék megrendezni. Katasztrófavédelem Ifjúsági verseny Tűzoltó diákok Mi a teendő katasztrófa esetén? Többek közt ezt is megtanulhatták azok az általános és középiskolások, akik részt vettek a XIII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság Zsinór utcai telephelyén rendezett Katasztrófavé­delmi Ifjúsági Versenyen. A megmérettetésen nyolc csapat indult a kerü­leti iskolákból. A mentő, egészségügyi, tűzoltó, vegyvédelmi, katasztrófa- védelmi állomásból álló pályán a négyfős csoportoknak elméleti és gyakor­lati feladatokkal kellett megbirkózniuk. Többek között tömlőt gurítottak, homokzsákokat helyeztek egymásra és a vegyvédelmi ruházatot is gyorsan magukra öltötték a diákok. Czeba János, az Észak-pesti Katasztrófavédel­mi Kirendeltség vezetője a legjobbakat kupával jutalmazta, mindemellett minden csapat érmet kapott. A Németh László Gimnázium növendékei mindkét kategóriában — általános és középiskolás - továbbjutottak, így ők fogják képviselni a kerületet a fővárosi versenyen. A megmérettetésen nyolc csapat indult a kerületi iskolákból 2015. április 2 KERÜLETI HÍRNÖK Angyalföldi pálmafák Itt a Pecha, lesz nagy ruha! M észáros „Bubu” 252 bajnoki mérkőzésen védett a Vasas­ban, úgyhogy igazán nem volt ide­gen számára a Fáy utca. Annál fur­csábbnak találta, hogy 1985. márci­us 9-én nem a piros-kékek hálója előtt állt Angyalföldön. A győri zöld-fehérek kapuját őrizte, azaz csak őrizte volna, mert az első alka­lommal, amikor ellenfélként jelent meg a XIII. kerületben, szériában kapta a gólokat. Nem ő tehetett róla. Arról sem, hogy a folyók városá­ban kötött ki - amikor a lisszaboni Sportingtói hazatért, a Vasasnál je­lentkezett, de váratlanul eltanácsol­ták —, meg arról sem, hogy ötször került a labda a kalitkájába. Az ETO csak az első félórában volt a pályán, utána nyomtalanul eltűnt. Pedig kitűnő garnitúrával állt fel, középpályás- és támadósorában Hannich Péterrel, Szabó Ottóval, Szentes Lázárral, Hajszán Gyulá­val. (Igaz, a védelme már „csonka” volt...) Habár 1984 júniusában ugyanilyen erőkkel vonult fel a Rá­ba Stadionban (20 000 néző), ám az ezüstérmes együttest a hatodik he­lyezett Vasas - a tarthatatlan Kiss László felejthetetlen főszereplésé­vel - 6-2-re elintézte. Az ETO-ban akkor Leskó László volt a kapus, és (saját bevallása szerint) egyenesen félt, ha Kiss és a többiek tiszteletü­ket tették a tizenhatosnál... A cselművész csatár a Fáy utcá­ban is jól játszott — Csorba János be­ívelését finom mozdulattal kezelte le, és küldte a hálóba —, de a meccs hőse Pecha László volt. A huszon­egy esztendős középpályás ellenáll­hatatlanul száguldozott a jobb oldalon, s miközben úgy járt le-föl, akár a vasaló, adott egy gólpasszt, és szerzett két gólt. Miután Birinyi István megsze­rezte a Vasas első gólját, a mezőny legjobbja érzéssel emelt Borostyán Mihályhoz, aki befejelte a máso­dikat. Majd Pecha úgy érte el a fik negyediket, hogy a saját tizen- Mb' hatosától indult el, a túlsó bün­tetőterületig szólóban szlalo- mozott, ott aztán összejátszott Borostyánnal, és méltóképpen fe­jezte be a távolsági rekordként is je­gyezhető egyéni akciót. Végül Bo­rostyán beívelt, a meccs embere pe­dig a tizenhatosról, kapásból a ka­puba küldött bombagóllal zárta pá­lyafutása talán legjobb mérkőzését (5-0). A Népsport másnap 9-es ér­demjeggyel honorálta teljesítmé­nyét, noha a lap egyáltalán nem szórta a magas osztályzatokat: 8-ast senkinek sem adott. (Balogh Tibor, Csorba, Birinyi, Borostyán és Kiss produkcióját egyaránt 7-essel is­merte el.) Magam a Népszabadságban megemlítettem, hogy látszik „Rodolfo mester” kéznyoma a csa­paton, mire Illovszky Rudolf edző felhívott, s leteremtett, hogy alig álltam meg a lábamon. „Ne nevez­zen engem bűvésznek, nem va­gyunk a manézsban!” - kiabálta a telefonba, vagyis magam a legke­vésbé sem tartoztam azok közé, akikről a távbeszélőt szinte felrob­bantó nagymester szelíden nyilat­kozta: „Mindenkire büszke va­gyok...” ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE Vasas-Győr 5-0 (2-0) Fáy utca, 5000 néző. Jv.: Győri. Vasas: Kakas - Híres - Farkas, Rácz, Balogh (Mundi, 75.), Csorba - Pecha, Birinyi, Csík (Szíjjártó István, 68.) - Kiss, Borostyán. Győr: Mészáros - Csonka, Stark, Rezi, Preszeller (Turbék, 46.) - Hannich, Szíjártó László, Hajszán - Szabó, Szentes, Weimper (Vági, 46.). Gól: Birinyi (31.), Borostyán (41.), Kiss (47.), Pecha (69. és 78.). INGYENES SZEMVIZSGÁLAT Vegye kézbe engedményét! A kedvezmény a keret árából a kockákkal dobott értéknek megfelelő százalék! LEHEL Piac, Emelet (a mozgólépcsőnél) Hétfő-péntek 9-00-18.00 ■ szombat 9-00-13.00 Telefon: 288-6960 Borháló BORKERESKEOÉS a XIII. kerületben már 2 helyen! Több mint 40 pincészet palackos- és folyó borai praktikus csomagolásban, nálunk a legjobb árakon! Kedvezményes HÚSVÉTI CSOMAGAJÁNLATOK* Borháló ANGYALFÖLD 131 Budapest, Reitter Ferenc u. 116. Borháló ÚJLIPÓT^^^^^B 1133 Budapest, Gogol u, 15/». JBS Nyitva tartás: hétfő: 12.00-19.00, kedd-péntek: I 1.00-19.00. szombat: 9.00-14.00 www.borhalo.com/angyalfoId, www.borhalo.com/ujlipot, +36(30)841-1960

Next

/
Oldalképek
Tartalom