XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-01-15 / 1-2. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Mozaik mmmmmmmmmmme'A Centenárium Szépkorú polgáraink A Évtizedes emlékek A kerületben kiemelt figyelmet szentelnek az idősebb korosztálynak. Számos szolgáltatás, program segíti az itt élő nyugdíjasok mindennapjait. Az Idősbarát Önkormányzat címet még 2005-ben nyerte el a városrész, mely nem csak örömteli díjként könyvelhető el, hanem azt is jelzi, hogy a szépkorúak megbecsült állampolgárok a XIII. kerületben. Az utóbbi hetekben két jubileumi születésnapi köszöntéssel tiszteleghettünk olyan polgárok előtt, akik életútjukkal példamutató irányt mutatnak a fiataloknak. igazgatási főosztályon. And néni a Tátra utcában lakik, mindennap trolival jár be a klubba, ahol ebédel. Családorientált, egy fia, 2 unokája és 4 dédunokája van. Az asszony ma is szellemileg friss, fiatalos és tevékeny. Többen kérdezték már tőle a hosszú élet receptjét, amire szerényen így válaszol: minden emberben igyekszem megtalálni a jót - ezt még bölcs édesanyámtól tanultam - és sokat, keményen kell dolgozni, hogy az esti ima után a nyugalmat hozó pihenést kiérdemeljük. Nem csak And néni örült dr. Tóth József polgármester jókívánságainak, hanem a 100 eszAz egyik legszebb korú lakosunkat, dr. Hanti Endrénét a Radnóti Miklós Művelődési Központban az Öszikék Idősek Klubjában 104. születésnapja alkalmából kereste fel még az ünnepek előtt a helyi városrész vezetősége. Szinte hihetetlen, de And néni nem csak mindennapos vendég, hanem aktív résztvevője a klub életének. Beszélgetésekben gyakran felidézi a születésétől - 1910. december 23. - őrzött emlékeit; az elmúlt száz év családi vagy történelmi eseményeit. Törékeny alkatába rejtett, szívós egyéniségét megkülönböztetett figyelemmel óvja a klub vezetősége, az ismerősei és szerető családtagjai. Az asszony képesített könyvelő, terepstatikusként dolgozott Pécsett, 1964-től Budapesten az Országos Mérésügyi Hivatalban kapott állást. Nyugdíjba vonulása után még tíz évig dolgozott az Reményi József - A hadseregbe 38 évesen került, s egészen 93 éves koráig dolgozott Dr. Hanti Endréné - Sokat, keményen kell dolgozni, hogy az esti ima után a nyugalmat hozó pihenést kiérdemeljük A Kassák Lajos utcában élő Reményi József1982. december 30-án költözött a XIII. kerületbe, melyhez azóta is hű maradt. A tartalmas élet titkát firtató kérdésre pedig azt felelte: soha semmit nem vitt túlzásba. A szellemileg teljesen friss, naponta újságot • olvasó férfi a lakáson belül teljesen ellátja magát, egészségi állapota a korához képest megfelelő. Ma is szeret főzni, kedvencei a zöldfőzelékek, élete során rengeteg gombát evett, ebédjeihez pedig három cent konyakot szokott elfogyasztani, családi ünnepekkor 26-28 fős család veszi körül. Az egykor hadosztályparancsnokként, 1956 novemberétől öt éven át budapesti helyőrségparancsnokként szolgáló nyugalmazott ezredes ma is büszke bal- oldaliságára. A hadseregbe 38 évesen került, s egészen 93 éves koráig dolgozott. Fiatal korában aktívan bokszolt, de a sporttól azóta sem szakadt el, sokáig a Hon- védban töltött be különböző tisztségeket, s - a közéleti műsorokon kívül - ma is szívesen nézi a sportközvetítéseket. And néni aktív napjai Az egykori honvédfőtiszt Tücsöktanya A muzsika ereje Pocaklakóra hangolódó A várandóság legszebb pillanatait élhetik át azok a kismamák és családtagjaik, aki ellátogatnak az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házba (Dagály u. 15/A). Ugyanis a Tücsöktanyán ötalkalmas sorozat indul, mely a babára és önmagunkra hangolódás lehetséges gyakorlati módjait mutatja be a zene és a mozgás segítségével. Megoldásokat, ötleteket kaphatnak a résztvevők ahhoz, hogy milyen muzsikák, hangok, érintések, mozdulatok, játékok segítik leginkább a babák idegrendszeri fejlődését és a családtagok harmonikus együttlétét. A másfél órás kötetlen klubhangulatú rendezvényen élő klasszikus fuvola-gitár muzsikával és mozgással, tánccal, érintéssel várják a kismamákat, pocaklakókat, babákat és a kispapákat. A foglalkozásokat Horváth Éva peri- natális szaktanácsadó és Weidemann-Tóth Krisztina zenépedagógus, fuvolista vezeti, közreműködik Lantosné Musatics Anikó gitárművész. A Tücsöktanyán, a játszóházban pedig a nagyobb testvérek is kiválóan szórakozhatnak. Részvételi díj 800 Ft/alkalom/fő, XIII. Kerületi Kártyával ingyenes. Részletek Kovács Gertrúd: +36 (30) 451-6031. Részletes program: január 31. A magzatról (hangolódás, összhangban - játékos lehetőségek) február 28. A babáról (0-6 hónap, Mit tud már a babám, mit játsz- szak a babámmal?) március 28. A babáról (6-12 hónap, Mit tud már a babám, mit játsszak a babámmal?) április 25. Az édesanyáról (változások, légzés, mozgás, szükségletek a szülés előtt/alatt/után, fájdalomcsillapítás) május 16. Az édesapáról (párból család, változó szerepek szépsége, kötődés erősítése a gyermekkel, párunk támogatása szülés előtt/alatt/után) 4^ Dr. Orto Egészségcentrum Részesüljön Ön is gyors, minőségi ellátásban! A Béke utca 45. alatt nyíló Dr. Orto Egészségcentrumban egyedi segédeszköz-ellatassal, ortopédiai, cipó- és betétméretvétellel. orvosi rendelésekkel, gyógyászati segédeszközök árukészletével, egyéb gyógyászati szolgáltatásokkal várjuk Önöket. • díjmentes talpnyomásmérés 1135 Béke utca 45. Nyitva tartás: Bejelentkezés és információ: H-Cs: 8.00-18.00 vevoszolgalat@lbt.hu * 06 I 239 2380 P: 8.00—15.00 www.lbt.hu tendős Reményi József nyugállományú ezredes is. Az egykori honvédfőtiszt kifogástalan öltözékben, díszzsebkendős öltönyben, csokornyakkendőben fogadta az üdvözlőket, a polgármester ez alkalomból a miniszterelnök és a kerület egy-egy emléklapját adta át az idős férfinek, aki „hivatalosan” december 28-án ünnepelte születési centenáriumát.