XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2015-11-05 / 21. szám

KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓK 2015. NOVEMBER 5. Csata Zsuzsanna MSZP-LPE13 a 11. sz. választókerület képviselője A mai világban — amikor az adott szónak, az aláírt szerződés­nek, az elfogadott törvénynek nincs becsülete, különösen nagy jelentősége van a tervszerű és ki­számítható működésnek. A XIII. kerületben az elmúlt egy évet is a kiszámíthatóság, a tervszerűség és a fenntartható fej­lődés jellemezte. A képviselő-testület elfogadta a Lendületben a XIII. kerület cik­lusprogramot, így folyamatosan annak megvalósításán dolgo­zunk. Sor került a koncepciók idő­arányos beszámolójára, megal­kottuk és elfogadtuk a következő időszakra szóló programjainkat. Ezek között volt az ifjúságpoliti­kai, gyermekvédelmi, illetve csa­ládpolitikai koncepció is, melyek koromnál fogva is különösen fon­tosak számomra. Pénzügyi bizottsági tagként tudom, hogy kerületünk költség- vetését, gazdálkodását mindig is a stabilitás, a biztonság jellemez­te. Ez az elmúlt évben sem volt másképp. Teljesen átalakult a szociális rendszerünk, mely a kormány drasztikus lépése, a nagymértékű forrásmegvonás miatt vált szükségessé. Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a változtatás ellenére továbbra is magas színvonalon tudjuk működtetni szociális és el­látórendszerünket, szem előtt tartva azt, hogy egyetlen olyan család, egyetlen olyan XIII. kerü­leti lakos se legyen, akinek nem tudjuk megadni a megfelelő se­gítséget és támogatást a minden­napjaihoz. Választókerületemben, az Or­szágbíró lakótelepen és környé­kén az elmúlt években nagymér­tékű fejlesztés ment végbe, így azt gondolom, legfőbb feladatom ér­tékeink megőrzése, a felújított közterületek minőségének fenn­tartása. Örömömre szolgált, hogy észrevételeikkel segítették mun­kámat, így közösen tudtuk meg­oldani a körzetben felmerülő problémákat. Továbbra is várom önöket fo­gadóóráimon, illetve észrevételei­ket a csatazsuzsanna@bpl3.hu e-mail-címre. Köszönöm. Csiga Gergely MSZP-LPE13 az I. sz. választókerület képviselője Tisztelt Lakótársak! Az idén a képviselő-testület el­fogadta Lendületben a XIII. kerü­let elnevezésű ciklusprogramját, amely 2019-ig meghatározza az elvégzendő feladatokat. A prog­ram megvalósítása garancia arra, hogy a XIII. kerület továbbra is dinamikusan fejlődő, élhető vá­rosrész maradjon. 2015-ben szűkebb környeze­tünkben, Újlipótvárosban is szá­mos fejlesztés valósult meg. Befe­jeződött a Visegrádi utcai rendelő felújítása, terveink szerint valóra válhat a CT- és MR-készülékek beszerzése. Új burkolatot kapott a Katona József utca a Kresz Géza utca és Hegedűs Gyula utca közötti szakaszon, jövőre elkészül a Ka­tona József utca és Visegrádi ut­ca kereszteződésének megújítá­sa is. Év végéig új térfigyelő kamera kerül kihelyezésre a Katona Jó­zsef utca és Hollán Ernő utca, va­lamint a Katona József utca és Borbély utca sarkára. Egy újlipótvárosi háztömbre vonatkozóan elkészült egy újabb koncepcióterv, hogyan lehetne a belső udvarok alatt parkolóhelye­ket létesíteni. A képviselő-testü­let vizsgálja parkolóház, mélyga­rázs építésének lehetőségét. A nyár folyamán a Herman Ottó Tagiskola udvara megszé­pült és a mellette lévő tanuszoda homlokzata civil összefogással kiszínesedett, a Fischer Annie Zeneiskola koncertterme meg­újult. A Tátra utcában magyar-an­gol nyelvű óvodai csoport várja a környéken élő óvodás korú gyer­mekeket. A Radnóti Miklós utca—Pozso­nyi út sarkán felállítottuk Radnó­ti Miklós szobrát, a Pannónia ut­ca 21. számú társasház falán el­helyeztük Bächer Iván emléktáb­láját. Nagy sikerrel zajlott a Pozso­nyi Piknik új helyszínén, az Új­pesti rakparton. Sok feladat áll még előttünk, és ezek megoldásához kérem tá­mogatásukat, észrevételeiket a csigagergely@bpl3.hu e-mail- címre és szeretettel várom önöket fogadóóráimon. Erdős László MSZP-LPE13 az 8. sz. választókerület képviselője Tisztelt Választópolgárok! A számvetés ideje van. A válla­lásaim egyrészt megvalósult álla­potban, a tervezés időszakában, illetve megvalósulás alatt vannak, ígéreteim között szerepelt, hogy a ciklus alatt elkészül a Klapka Szolgáltatóház. A terv Építészeti Díjat is nyert. Az építési engedély birtokában, 2016-ban kezdődik a bontás és az építés, hogy 2017-re befejeződjön. Döntés született a Kassák L. utca-Rózsafa utcai közpark létrehozására. Itt ke­rül elhelyezésre Papp László szobra is. Kezdeményezésemre felmé­résre került a Kassák utca közvi­lágítása, melyet elküldtünk az il­letékeseknek. Az ebtartók igénye­inek figyelembevételével már idén átalakításra került a Lehel utcai kutyafuttató. Kezdeményezésemre megte­remtjük egy első, második világ- háborús emlékhely létrehozá­sát, melynek felállítására az első világégés befejezésének 100. év­fordulója alkalmából kerülne sor. A terveknek megfelelően, időarányosan folytatódik a Sza­bolcs utcai kijelölt tömbök sza­nálása. Mint egyéni képviselő: vala­mennyi testületi és bizottsági ülé­sen részt vettem és képviseltem a helyi lakók véleményét. Számos civil szervezet tagjaként részt vet­tem és szerveztem a civil és ön- kormányzati rendezvényeket, melyek közül a legfontosabbak az Európa felszabadításának 70. év­fordulója, a Dagály Nap, a Kerék­páros és a Lakótelepi Napok vol­tak. Valamennyi fogadóórámat megtartottam és a társasházi közgyűlések zömén részt vet­tem. Az országgyűlési képvise­lővel közösen képviseltük a Da­gály kormánybiztosánál a lakos­ságot, melynek eredményeként a fürdő 2016. december 31 -ig nyit­va tart, majd a versenyt követően közhasználatra ismét visszakap­juk. Mindent megteszek azért, hogy a Csángó lakótelepen to­vább folytatódjon a pihenőparki fejlesztés és a már megkezdett más fejlesztések tovább folytatód­janak. Harrach Tamás FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselő T isztelt V álasztópolgárok! Huszonöt évvel a rendszervál­tás után senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy település (különösen egy kerület) fejlődése függetleníthető az ország gazda­sági lehetőségeitől és politikai működésétől. Egy kerület vezetése addig nyújtózkodhat, amíg a törvény- hozás és a kormány, majd a főváros lehetőséget biztosít szá­mára. Magyarország kormánya el­kötelezte magát Angyalföld fej­lesztése mellett, felülemelkedve a napi politika kisstílű torzsalko­dásain. A kerületi sportélet új lendüle­tet kapott. A fejlesztések a — száz­milliós kormányzati támogatás­sal épült — Gedó György Ökölví­vó Teremmel kezdődtek; az an­gyalföldi ökölvívás végre méltó helyre költözhetett. Egy új fut- ballstadion a VASAS régi álma. Az új látványosság Angyalföld hírnevét öregbítené. A Fidesz kormány döntött: elindultak az egyeztetések az új Illovszky Ru­dolf Stadion felépítéséről! A 2017-es vizes vb a világ sport- rajongóinak tekintetét Angyal­földre fogja irányítani. A kor­mányzat ezzel a nettóértéken hu­szonöt milliárd forintos beruhá­zással a Dagály utcát és környé­két, valamint az egész fürdőt és új szárnyait világszínvonalúvá fog­ja varázsolni. Ennek első számú nyertesei a környék lakosai, a für­dőbe járók és a büszke angyalföl­diek lesznek. A kerület közlekedése nehéz­kessé vált. A 3-as metró állapota az utóbbi évtizedekben alaposan leromlott, a gépjárműforgalom növekedését nem követte az utak kapacitásbővítése. A beavatkozás elkerülhetetlenné vált. Az alsó rakpart meghosszabbítása túl­mutat a kerületi vezetés lehetősé­gein. A kerület ebben a fejlesztés­ben is számíthat Magyarország kormányára, illetve a fővárosi ve­zetésre, akik vállalták a feladat el­végzését. A 3-as metró milliárdos felújí­tását elindította a főváros, így a kerület külső segítséggel hama­rosan túllendülhet a közlekedési lankadtságán. ^ XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Holopné Schramek Kornélia MSZP-LPE13 a 13. sz. választókerület képviselője Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A 2014-es önkormányzati vá­lasztást követően fogalmaztuk meg a Lendületben a XIII. kerület programunkat, keretet adva a cik­lusban elvégzendő teendőink­nek. A dokumentum alkalmas ar­ra, hogy lendületben tartsa a ke­rületet, amely kiemelten szól a humán területeken megfogalma­zott elképzeléseinkről is. Az év legnagyobb kihívását a szociális területen való helytállás jelentette, hiszen az állam kivo­nult a segélyezés finanszírozásá­ból. Nem volt kétséges: meg kel­lett tartani a lehetséges támoga­tási formákat, ezért 40%-kal megemeltük a segélyezésre szánt összeget. Az azóta eltelt időszak­ban folyamatosan figyeltük a fel- használás és az igények össz­hangját, majd megemeltük a gyógyszer- és a lakhatási támo­gatást. Külön figyelmet kellett fordí­tani az oktatási intézmények mű­ködtetésére, mert az intézmé­nyek fenntartása nem az ígéret szerint történt. A jól működő ok­tatási irányítást egy forráshiányos rendszer váltotta fel. De nem hagytuk magukra az iskolákat, 150 millió Ft értékben fordítot­tunk karbantartásra, pályázatot írunk ki 150 számítógép elnyeré­sére. 100 millió Ft értékben támo­gatjuk az oktatás tartalmi részét, hogy megmaradjon a számunkra fontos értékek egy része: ECDL- és nyelvi képzés, Éneklő Ifjúság, tanulmányi versenyek, diákön­kormányzat működése, kitűnőre érettségizettek köszöntése, jó ta­nuló, jó sportoló fiatalok elisme­rése. Szerencsére saját fenntartás­ban működő óvodáink szépül­nek, a jelentős létszámnövekedés örömteli gondot jelent, a gyerme­kek elhelyezése biztosított. Mint egyéni képviselő, nagy hangsúlyt helyezek a személyes találkozásokra, továbbra is sze­retnék megfelelni a kihívások­nak. Az összegyűjtött információk a tervezés alapjául szolgálnak. Köszönöm együttműködő rész­vételüket, amit a szűkebb környe­zetünk, ezáltal a kerület fejlesz­tése érdekében tesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom