XIII. Kerületi Hírnök, 2015 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2015-09-05 / 17. szám
XIII. KERÜLETI HlRNÖK 201 5. SZEPTEMBER 3. Önkormányzat Rekonstrukciók Idén is jelentősek az intézményi beruházások Két és félmilliárdos gondoskodás A tavalyról áthúzódott munkákkal együtt idén összesen csaknem 2,5 milliárd forintot költ a kerület intézményei megfiatalítására. Az Újpalotai úti Sporttelep új műfűborítást kapott Várhatóan még idén megkezdődhet a Láng Művelődési Központ (Rozsnyai út 3.) épületének teljes felújítása, vagy legalábbis annak előkészítése. T ervezési szerződését július 20-án kötötte meg az önkormányzat, a képviselő-testület pedig szeptemberi ülésén foglalkozik a rekonstrukcióval, melynek előkészületeire ötvenmillió forintot különített el a kerület idei költségvetésében. A Láng Művelődési Központ megfiatalítása a városrész egyik nagy beruházása lesz, melynek kapcsán érdemes áttekinteni a városrész idei intézményfelújításait. A 2015-ös, összesen mintegy hatvan rekonstrukcióra vonatkozó javaslatot tavaly novemberi ülésén fogadta el a képviselő-testület, ezek nem mindegyike önálló beruházás, hiszen akadt olyan intézmény, ahol egy helyszínen, de több feladatot is meg kellett oldani. Ilyen például a Lehel Csarnok, ahol tucatnyi beruházás valósult meg vagy van folyamatban összesen mintegy 465 millió forintért, kezdve a légtechnika korszerűsítésétől a külső menekülőlépcső rekonstrukcióján és a felvonók nagyjavításán át a komplett tetőfelújításig bezárólag. Az egyik legnagyobb léptékű rekonstrukció a Kassák Lajos utcai Meséskert Tagóvoda bővítése lesz, mely egy új, 16 csoportos passzív óvodaépület építése lesz. Erre egy- milliárd forintot különített el az önkormányzat; jelenleg is zajlik a kivitelezői nyílt közbeszerzési eljárás. Ezenkívül további kilenc tagóvoda esett, vagy esik át kisebb-na- gyobb bővítésen, fiatalításon ösz- szesen 516 millió forintért. Három bölcsődéjére 32 millió, míg az immár államosított, de az önkormányzat üzemeltetésében lévő Csata Utcai Általános Iskola statikai megerősítésére csaknem ötvenmillió forintot költött, illetve költ a kerület. Az oktatási-nevelési intézmények között szerepel még a Petneházy utcai családi napközi, a margitszigeti napközis és a velencei ifjúsági tábor rekonstrukciója összesen 80 millió, továbbá a kerület két tanuszodájának részleges felújítása 33 millió forintért. Nem maradt ki a szociális és az egészségügyi hálózat sem: a kerületi idősklubok, illetve a gondozóház és a Prevenciós Központ javító munkáira csaknem háromszáz- millió forintot költött az önkormányzat, míg a szak- és a háziorvosi rendelőire csaknem 225 milliót. Több sport- és kulturális létesítményre is sort kerítettek, illetve sort kerítenek még az idén, kezdve az Angyalföldi József Attila Művelődési Központtól az Angyalföldi Sportközponton, az Angyalföldi Gyermekházon és az Újpalotai úti Sporttelepen át a Radnóti Miklós Művelődési Központig bezárólag. Ezek együttesen csaknem 200 millió forintot emésztenek fel. Fontos rögzíteni, hogy a felsorolt, nagyjából 1,7 milliárd forintnyi összeg az idei költségvetésbe betervezett előirányzat volt, ám a közbeszerzési eljárások végén több beruházás esetében is ennél olcsóbban sikerült megkötni a tervezői, illetve a kivitelezői szerződéseket. ■ K. A. I. 2014-ről áthúzódott munkák Több helyszínen — az Angyalföldi Sportközpontban, a Gyöngyösi Tagóvodában, a Frim Jakab Napközi Otthonban, a Napraforgó Bölcsődében és a Lehel Csarnokban — olyan munkák is zajlottak, melyek tavalyról húzódtak át 2015- re. Ezek idei összköltségvetése meghaladja a 710 millió forintot. A Tátra utcai családi napközi kialakítása 70 millió forintba került, még a 2014-es büdzséből. ■■■■■■■■■MB Civil torna Idén a kerület rendezte az Idősek versenyét Csak korukban szeniorok Iskolapadban Támogatások Kicsiktől a nagyokig A nagy hagyományokkal rendelkező Idősek sportversenye idei nemzetközi tornájának ezúttal - és immár ötödször - a XIII. kerület adott otthont. A Csehországból és Szlovákiából érkezett és a helyi versenyzők úszásban, asztaliteniszben, teniszben, bowlingban és dartsban mérték össze teljesítőképességüket. Kassa Délváros, Ostrava Poruba és a vendéglátó XIII. kerület időskorú sportolói augusztus 26-án ismerkedhettek meg egymással a Visegrádi utcai Napfény Idősek Klubjában. Másnap, augusztus 27- én került sor a versenyekre, külön a nők és külön a férfiak részvételével. A mindvégig gördülékenyen megrendezett sporteseményeken a XIII. Kerületi Szociális Szolgáltató Központ munkatársai látták el a házigazda feladatait, hozzájárulva ahhoz, hogy a résztvevők egybehangzó megállapítása szerint ezen a megmérettetésen mindenki nyert, és senki sem veszített. Beigazolódott, hogy hatvan fölött is lehet egészségesen, tartalmasán élni. A versenyek után a József Attila Művelődési Központban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, amelyet Karácsonyi Magdolna aljegyző, a szociális és köznevelési osztály vezetője nyitott meg. Az esemény meglepetése Kassa Délváros polgármestere, JUDr. Jaroslav Hlinpa megjelenése volt, aki személyesen fejezte ki jókívánságait az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett Idősek sportversenye résztvevőinek és rendezőinek. Dr. Tóth József polgár- mester köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a XIII. kerület megkülönböztetett figyelmet fordít az idősekről történő gondoskodásra, melynek alapelveit, célkitűzéseit és eszközrendszerét az önkormányzat Idősügyi programja foglalja keretbe. — Azért dolgozunk, hogy a kerületünkben élő idős emberek egészségesen, közösségben, tiszteletben élhessenek, a fiatalabb generációkkal kölcsönösen segítve és megbecsülve egymást — fogalmazott. A csapatverseny első helyezettjének járó serleget a házigazdák együttesének képviselője vehette át dr. Tóth Józseftől, a második díjat Kassa, a harmadikat pedig Ostrava sportolói kapták. Az egyéni versenyszámokban elért helyezésekért járó érmeket Holopné Schramek, Kornélia alpolgármester adta át. A most kezdődő tanévben több mint tízezer gyermekről - 3500 óvodásról, 5150 általános iskolásról és 1700 gimnazistáról - gondoskodik a kerület a jogszabályoknak megfelelően. Az önkormányzat korszerű, jól felszerelt bölcsődéiben mintegy ezer kisgyermek napközbeni ellátása zajlik. A kerület óvodáiban 1200 gyermek kezdi meg a 2015/2016-os nevelési évet szeptember l -jén, miközben 880-an ke- rülnekki onnan és lesznekelső osztályos tanulók. A városrész a fokozódó igényeknek megfelelően folyamatosan bővíti az óvodai férőhelyek számát, Üjlipótvárosban pedig a családi napközis hálózatot. A kerület emellett folytatja és fejleszti a felmenő rendszerű kétnyelvű óvodai programját is. Nagy létszámú óvodás korosztályok érték el az általános iskolát. Évről évre egyre több diák kezdi meg tanulmányait az első évfolyamon. Idén áprilisban 800 gyermek iratkozott be valamelyik XIII. kerületi általános iskolákba, miközben a múlt tanévben 420 nyolcadik osztályos tanuló fejezte be alapfokú tanulmányait. Az önkormányzat — rászorultsági alapon - minden évben segíti azokat a családokat, ahol iskoláskorú gyermeket nevelnek. Ez kétféle települési támogatást jelent: diákonként hatezer forintos utalványt biztosít a tanszer- és tankönyvvásárláshoz, valamint hozzájárul az iskolába járó gyermek étkezési költségeihez. A támogatás feltétele mindkét esetben az, hogy a család egy főre jutó jövedelme nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékát, ami jelenleg 57 ezer forint. Az étkezési támogatás költségét a kerület a teljes tanévre átvállalja, ennek összege 76 ezer forint. Az önkormányzat ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy a kormányzati ingyenesség nem terjed ki az iskolába járó gyermekekre. A kerület a nevelési évre szóló gyermekszállítási parkolási kedvezményt biztosít a bölcsődés, óvodás és általános iskolás gyermekek szüleinek. (A tanévkezdésről szóló további írásainkat a 8. és a 9. oldalon olvashatják-)