XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-02-06 / 3. szám

X^^<ERŰ^^^4ÍRNÖI^^J^^^^jFEBRUÁRJ^ Földeáki-Horváth Anna Díjnyertes alkotások Lelki egyensúly rímekben Természetessége irigylés­re méltó, finom beszéde, választékos szókincse le­nyűgöző. Formabontó, mégis családi gyökereihez hűen ragaszkodó. Földeáki- Horváth 7\ nna olyan ember, aki összefüggést keres a tettek, a viselkedés és azok következményei között, legyenek azok az élet leg­apróbb vagy a legjelentő­sebb mozzanatai. Versei, prózái érzelemvilágának legbensőbb értékeit vilá­gítják meg. Az egykori fe­leség, a gondoskodó anya és mindemellett az érzéki nő, a nyughatatlan ember, aki egységgé gyúrta, for­málta alkotó lényét. A megnyugváshoz, sikerhez vezető út azonban számos megpróbáltatással jár, töb­bek között erről is beszél­gettem Az én kerületem 2013 pályázaton egyedül­állóan két kategóriában is győztes lokálpatriótánk­kal.- Az írással későn kezdtem el foglalkozni: évtizedekig magam­ban hordoztam a külvilágból ért benyomásokat, fájdalmakat, bá­natokat és ritkábban örömöket. Tíz hónapos voltam, amikor édesanyám elhunyt, nagyszüleim neveltek. Iskoláimat többszöri költözéssel végeztem el. Férjhez mentem és hamarosan két fiam született. A korai válásommal, valamint az azt követő nehéz idő- szakkal lezárult egy korszak, és eh kezdtem felfedezni magamban azt a már-már elfeledett erőt, ami minden emberben ott lapul és ki- aknázásra vár. Tollat ragadtam és a versírás olyan rejtett zugokat szabadított fel a lelkemben, mely lendületet adott a továbbié­\ péshez - mondta Anna. . — Első kötete, a Sé­fl^. i i - i re Írnek es megbo­-Mus». csátá sok és kő- vetkező műve, az Olva- dó idő mintha szo­rosan kapcsolódna egy­máshoz. Majd tavaly a Hungarovox Kiadó gondozásában Suszterszék címmel jelent meg verses írá­sa, mely egy huszárvágással sza­kít ezzel a felállással.- Értékeket szeretnék közvetí­teni, nem csak szavakat; írói éne­met tudatosan képeztem, szépíró kurzusokra jártam. Az első két könyvem érzelmeim kiírása, a Suszterszék remélhetőleg már egy letisztultabb munka, melyet büszkén vállalok. A könyvborító képe, egy ház kőfalából gyökere­dző fa, egyszerre megindító és szimbolikus jelen­téssel bír szá­momra. Érde­kessége, hogy a fotót én készítet­tem régen egy nyolcadik ke­rületi építke­zésnél, már akkor érez­ve, meg- A külön­böztetett helye Á lesz alkotásaim között. Szerkesztőm, dr. Szepes Erika - talán erre is utalva - így írt e könyv előszavá­ban: „Rejtette, gyűjtögette fáj­dalmait, mint évgyűrűit a fa. Minden új élmény kerített köréje egy újabb gyűrűt, egyrészt, hogy óvja, másrészt hogy fogva tartsa. Kettős kötésben élt: a kitörni és elrejtőzni kettős indíttatásában. Évtizedekig gyűltek köréje a lát­hatatlan gyűrűk.” A családi köte­lék fontossága is meg­nyilvánul ebben a könyvemben - ezt szimbolizálja a susz­terszék (a stabilitás egyszerű és nagysze­rű példájaként). Úgy érzem, ezzel fiaimnak is átadtam azt a családi örökséget, melyet vala­mikor én kaptam út- ravalóul.- A méltatá­sok sem kerül­ték el, hiszen több irodalmi versenyen is díjnyertes lett, sőt a ke­rület jubileu­mi pályázatán fotói első he­lyezést értek el.- Főként a ja­pán haiku műfajt érzem magaménak, ezekben a pársoros gondolatokban tudom leginkább kifejezni magam. Nagyon örültem, amikor 2011- ben a Japán Alapítvány magyar nyelvű haiku pályázatán felnőtt kategóriában második helyezést értenf'el, majd az ÉLTE Füvész- kert 2012. évi haiku versenyének első, a 2013. évinek pedig harma­dik helyezettje lettem. Ami a kerületi elismeréseket illeti: tavaly különdíjban része­sültem a Geszterédy Alapítvány pályázatán, ezen kívül a kerület Mozaik 2 A Horváth saga (részlet) Az ifjabbak is ismerték, jöttek ők is-ág a törzshöz: a szeretet, mi idevonz, s köt a földeáki földhöz­Büszke a törzs, mely erejét tápláló gyökérből kapta, s büszkeségét, becsületét ágainak továbbadta. Ifjabb, frissebb hajtások, kik vagytok most a lomb, a levél, szabad utatok felfelé, ám lenn a múlt néha zenél: hallatja az ősök hangját,-és a szülők múló szava összeköt és táplál minket: erről szólt a Horváth saga... jubileumi versenyén vers kategó­riában harmadik, fotóművészet kategóriában pedig első lettem a Tömöri piac történetéről, bontá­sáról készített dokumentációm­mal. — Az elismerések még jobban kihozták kreativitását. Milyen­nek látja ezek után a jövőjét!- Fontos számomra a lelki egyensúly megőrzése, ehhez azonban lényeges, hogy aktívan tudjak reagálni a változó világra, a saját körülményeimre. A kom­munikáció minősége egyre in­kább meghatározza emberi kap­csolataimat. Ezzel kapcsolatos po­zitív tapasztalataim hasznosítása céljából járok jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés segítő szakember képzésére. Egyszerre van nyugdí­jas- és diákigazolványom... 75 év Büchler Júlia életútja Leltár a lomtárban Az én kerületem 2013 pályázat győztesei Városrészünk fennállásának 75. évfordulóját ünnepelve, a vele egyidős polgárait is köszöntötte az önkormányzat, ez alkalomból Büchler Júlia mesélt életútjától. 2011-ben jelent meg Leltár a lomtárban című kötete, melyben összefoglalta az emlékeit gyer­mekkoráról, a háború rettegései­ről, az éhínség és az üldözöttek életösztönéről. Hivatásról, sze­relmekről, pótolhatatlan édes­anyjáról, tündérmesébe illő uta­zásairól, kalandjai megvalósítá­sát segítő baráti köréről szól fo­lyamatos múltidézésében. (Rész­letek a szerző tollából a facebook oldalán olvasható.) Szülei, amikor úgy gondolták, nem jöhet már nagyobb baj, fel­foghatatlan hirtelenséggel tele­pedett a család maradék lelkiere­jére a járványos gyermekbénu­lás. Az akkor nyolcéves Júlia Pe­tő András első betegei között lá­badozhatott. Későbbi pályavá­lasztását a Pető Intézetben szer­zett' tapasztalatai segítették. Sorsszerű szakmaválasztásában elkötelezett tudásán kívül, pél­dát mutatott tanítványainak, mi­ként lehet hátrányos helyzetek­ből a lehető legtöbbet kihozni. Büszkén mutatta az idén átvett Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola arany diplomáját. Nagy terve, hogy Amszterdamban ok­tóber 24-én a Polio Világnapon részt vehessen. Érintettként vall­ja, hogy a Sabin-cseppet az egész világon elérhetővé kell tenni, így a fejlődő országokban mai napig létező nagyszámú járványos gyermekbénulás elkerülhető lenne. L.Á. Fotóművészet kategóriában 1. díj Földeáki-Horváth Anna 1. díj Gellért Gábor III. díj Fogas János különdíj CsepreghyÉva Képzőművészet kategóriában I. díj Bács Emese- IL díj Újvári Zoltán III. díj Hollai Krisztina különdíj Horváth István Kézimunka kategóriában különdíj Dányiné Sántha Krisztina különdíj Kovács Anna Széppróza kategóriában I. díj Bányai Tamás II. díj Kóbor Tibor II. díj Lami Rudolfné III. díj Zábrádi Ferencné különdíj Árion Kiadó KERÜLET Vers kategóriában I. díj Baranyecz János II. díj Kiss Székely Zoltán III. díj Földeáki-Horváth Anna Egyesített különdíj Oszikék Nyugdíjas Klub

Next

/
Oldalképek
Tartalom