XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-10-02 / 19. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2014. OKTÓBER 2. Mozaik Jövök-megyek 108. „Itt van az ősz, itt van újra / 5 szép, mint mindig, énnekem" - mondja a költő, ám ezúttal nem osztjuk lelkesedését. (Igaz, ő ma- ga is bevallja, fogalma sincs, mi­ért szereti, de szereti: ő már csak ilyen, neki a végtelen rónák is tet­szenek. Karinthy halhatatlan át- költésében: „Szép vagy Alföld, legalább Petőfinek szép. ”) Ami engem illet, az ősz, bizony, nem tartozik legkedvesebb évszakaim közé, sőt, a legjobb négybe is épp csak hogy befér. Pontosítok: mindez a városi őszre igaz. Mert az erdei ősz például tényleg szá­mos szépséget rejteget, csak győz­zünk gyönyörködni benne. De a városi! Annak bizony az égvilá­gon semmi értelme. Esik, egyfe­lől, folyton és értelmetlenül, mert ami jó a földnek, egyáltalán nem jó a betonnak (meg a közlekedés­nek), egyre korábban sötétedik, másfelől, ami lehetetlenné tesz minden délutáni programot (kez­dődik a „és akkor most hová vi­gyük a gyereket iskola után!" tár­sasjáték, mert mire igazán leér­nénk, már zárnak a játszóterek), eltűnnek a kerthelyiségek, a fagy­laltárusok, az utcafesztiválok, el­tűnnek a színek a városból, az aj­tók záródnak, mindenki bezárkó­zik, és várja, hogy történjék már valami végre: legyen például tél, sok hóval, az legalább konkrét. Ősszel náthajárvány van és a körzeti orvoshoz nem lehet bejut­ni se, és a közkönyvtárakból is rég kivették a kurrens regényeket. Ha rajtam múlna, átugranám az egészet, akkor legalább megúsz­hatnánk az óraállítást is, aminél kevés szomorúbb dolog van: mintha kitéptek volna valamit az életünkből. Egyetlen dolog miatt vagyok hajlandó megbocsátani az ősz­nek, és ez a maratoni futás. Ma­ratonit nem lehet máskor futni, csak tavasszal meg ősszel, futnak is ilyenkor mindenfelé, és e moz­galomból, szerencsére, Budapest is alaposan kiveszi a részét. Nem­rég ért véget az egyik verseny (igaz, az csak egyketted maraton volt, de az is egész pontot ér), s rövidesen következik a másik, az igazi. Nem tagadom, nagy barátja vagyok az ilyesminek. Persze, kantiánus alapon lelkesedem én a futásért, érdek nélkül tetszik nekem, nézni szeretem, nem csi­nálni, de ez az élvezetből, higgyék el, semmit le nem von, hanem sőt. (Jöjjön azért itt egy történeti jellegű bekezdés. Történt, hogy hajdanán, amikor kiterjedt bará­ti társaságunk többsége megkö­zelítette a negyven esztendőt, va­laki felvetette, mi lenne, ha ebből az alkalomból testületileg lefut­nánk a pesti maratoni. Szó szót követett, s úgy an nyír a komolyra fordult a helyzet, hogy előbb edzéstervek születtek, aztán edzések is: végtelen hosszan rót­tuk a margitszigeti nagykort, ami­kor az még szűkebb pátriánk ré­sze volt. Ez a róttuk, ez azért nem áll meg teljes egészében, én pél­dául egészen csekélyke rovás után - kívülállónak az is inkább poroszkálásnak tűnhetett - józa­nul felmérve esélyeimet, lemond­tam a további önsanyargatásról, belátva, hogy csak akkor lenne esélyem, ha a maratoni sík negy­venegy és fél kilométerrel köze­lebb lett volna Athénhoz. Böl­csen visszavonultam tehát, ahogy mondani szoktam, sikereim csú­csán, illetve átálltam a túloldalra: lelkes szurkolója lettem ennek a sportágnak. A nagy napon ott voltam persze a pályán, ponto­sabban a pálya szélén, és vízzel, banánnal, jó szóval biztattam ba­rátaimat. Meg is lett az eredmé­nye: közülük nem egy (hanem kettő) hat könnyű óra alatt lefu­totta a távot. Őket elkapta a futás mámora, azóta is nekiveselked­nek újra meg újra, engem pedig a szurkolás mámora ragadott el, és azóta is lelkes drukkere vagyok a várost átszelő futásoknak.) Nem dicsekvésképpen mon­dom, de sok szép eredménynek voltam azóta (szemlélődő) része­se, sőt, eljutottam külföldre is, a fényes császárvárosban izgulva, tapsolva végig a hosszú távú vá­rosi versenyt. Csakkalaplevéve tudoknyilat- kozni azokról a héroszokról, akik e feladatra vállalkoznak. És ezek több tízezren vannak: fiatalok, öregek, kövérek, soványak, pro­fik és amatőrök. A közös futás va­lahogy összeforrasztja őket, ilyenkor minden szenvedés elle­nére átfesti a jókedv a várost, és ez a jókedv átragad rendezőkre, nézőkre, városlakókra. Valahogy mindenki szeretne részesévé vál­ni ennek az élménynek, valahogy mindenki büszke egy kicsit a fu­tóira, a versenyére, a városára ilyenkor. Ilyenkor senki sem tü­relmetlenkedik, morcoskodik, hogy le van zárva a fél város, ilyenkor mindenki beletartozik a körbe, és ez az érzés olyan közös­ségi élményt jelent, amire minél többször volna szüksége ennek a szegény városnak. Bár a futászati útvonalak időn­ként változnak, rajtok és célok el­eimozognak, büszkén mondha­tom, hogy a versenyek többségé­ből mi, angyalföldiek is tevőlege­sen vesszük ki a részünket. Az al­só rakpart majdnem mindig ját­szik, aztán van, hogy a rakpartvé­gen visszafordulnak a verseny­zők, de volt már úgy is, hogy a Dráva utca meg a Dózsa György út is játszott, teljes hosszában. Nagy tisztesség ez nekünk, annyit mondanék. Magam jobbára a Jászai tér alatt szoktam szurkolni, ott már elég fáradtak a küzdők, rájuk fér egy kis baráti biztatás. Nem is fu­karkodom ilyenkor a jó szavak­kal, biztatok kicsit és nagyot, és persze biztatom magunkat, ma­gamat, hogy egyszer tényleg olyan barátságos lesz ez a város, mintha mindennap maratoni futnának benne. JoLsvAi András Társasházi ügyek Technikai vízdíj A szépségnek ára van Több társasház fog közre egy rendezetlen, gazos kertet, me­lyet hosszú évek óta nem gondo­zott senki. Míg néhány tulajdo­nos gondolt egyet, és szabadide­jében nekilátott a kertépítésnek, virágokkal ültették be a társas- házukhoz tartozó lekerített zöld­részt. Száraz időben azonban a frissen ültetett növényeket lo­csolni kell, így a társasház közös vízfogyasztása megnőtt. A 18 albetétes házban csupán 3 víz­órás lakás van. A legközelebbi közgyűlésen már arról folyt a párbeszéd, hogy a vízórás tulaj­donosokra 500 forint technikai vízdíjat terveznek kiróni. Mit je­let ez, többek között erről kér­deztük a szakember. Ináncsi Krisztián társasházke- zelő elmondta: a technikai vízdíj a közös vízhasználatból eredő fo­gyasztás, mely az összes lakótulaj­donost érinti. A vízóra nélküli la­kások vízdíját fő vagy m2 arányo­san számolják ki, ebben már ben­ne van a technikai vízdíj is. Azon­ban a vízórás lakások eddig nem fizettek vízdíjat a közösség felé. A megnövekedett vízfogyasztás mi­att viszont a technikai vízdíjat ne­kik is rendezniük kell. Tulajdon­képp úgy lenne átlátható minden­ki számára, ha a kerti csapot is el­látnák vízórával, így a mérőn nyo­mon követhető a tényleges közös­ség érdekében használt vízmeny- nyiség. A közös képviselő év ele­jén, vagy végén leolvashatja, el­számolhatja, a pontos fogyasztás költségét leosztva albetétre vagy m2-re, így valamennyi lakó biztos lehet a közösen használt víz mennyiségével és árával. Ha a kert nagy és meg szeretnék ra. Ez ügyben a Víz- és Csatomá- spórolni a csatornadíját, akkor er- zási Művekhez kell fordulni. re is van lehetőség: hitelesített víz- -------------------------------------------­órá t kel felszereltetni a kerti csap- KG Ha önöknek is van történetük, amit szívesen megosztanának ve­lünk, e-mailben (tahaugy@gmail.com) vagy a postai úton (Hírnök, I I 37 Budapest, Újpest rkp. 7.) címre várjuk. Kérjük, a borítékra ír­ják rá: Társasházi ügyek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom