XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-07-03 / 13-14. szám

Aktuális 2014. JÚLIUS 3. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK mma Rövidhíre hírek • Rövidhírek Drága, zavaros a „nemzeti” mobilparkolás Évi 80 millió forintos veszteség éri a XIII. kerületet amiatt, hogy a par­kolási díjakat július I -jétol a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül lehet mobiltelefonról fizetni. Ez a kormányzati döntés a városrésznek hússzoros többletköltséget jelent, mivel az állami vállalat a parkolási díj 10 százalékát egyszerűen „leemeli” a kerületnek járó összegből. Az új rendszer felelőtlen előkészítését jelzi, hogy az átállás időpont­ját eddig öt alkalommal halasztották el. Teszteléséről nincs átfogó ta­pasztalat, így olyan, mindenki számára bizonytalan helyzet alakulhat ki, ami veszélyezteti a már bevált szolgáltatások működését. A kerü­leti parkolásüzemeltető mindent megtesz a zavartalan üzemelés ér­dekében, ám az esetleg felmerülő, új típusú problémákért nem ő, s nem a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt., hanem az új rendszer tehető majd felelőssé. Idén is szavazhatunk Az év üzletére A kerület idén is kiírja pályázatát Az év üzlete díj elnyerésére, melyet a lakosság szavazatai alapján ítélnek oda, és novemberben, az Európai kereskedelem napja alkalmából adnak át. Bárki javasolhatja kedvenc XIII. kerületi üzletét - annak profiljától függetlenül -, ahol kulturált körülmények között vásárolhat, étkezhet, minőségi áruval, udvaria­san szolgálják ki. A szavazatokat július 15. és szeptember IS. között megfelelő indoklással (zárt borítékban), a javasolt üzlet nevének, pontos címének és tevékenységének megjelölésével a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján (Béke tér I.) az erre a célra kihelye­zett urnában lehet elhelyezni. A voksok elektronikus úton is elküld­hetők az ugyfelszolgalat@bpl3.hu e-mail címre. Az év üzlete díjat tavaly Mécsné Szamosvölgyi Melinda (képünkön), a Gyöngyösi utcai papír-, írószer- és nyomtatványbolt tulajdonosa nyerte el. Kártérítési igény a flúgos futam miatt __________________________________________.. A pünkösdi hétvégén, június 7-én felháborító felelőtlenséggel előké­szített és szervezett utcai gyorsulási futam, s a vele okozott rongálá­sok miatt a kerület jogorvoslatot, illetve a károk megtérítését és a tör­téntek szigorú kivizsgálását követeli az engedélyt kiadó fővárostól. Az önkormányzat bízik abban, hogy kárrendezési igényét érvényesí­teni tudja Budapesttel és a futamot szervező magánvállalkozóval szemben. A kerület az esemény idején, lakossági bejelentésekből, megdöbbenve értesült a jelentős zajjal járó gyorsulási versenyről, amelyről előzetesen sem őt, sem a helyi hatóságokat, sem az érintett lakókat nem tájékoztatták. A kiszolgáló egységek jogszerűtlenül te­lepültek ki a XIII. kerületi zöldterületekre, jelentős erkölcsi és anyagi kárt okozva a lakosok számára kialakított és nemrégiben átadott Du- na-teraszon. Indul a közbiztonsági pályázat Legfeljebb 300 ezer forintos vissza nem térítendő pénzbeli támogatás igényelhető a kerület idei közbiztonsági pályázatán, melynek benyúj­tási határideje július 31.16 óra. Az önkormányzat szakbizottsága au­gusztus 19-én dönt a jelentkezésekről. A városrész köz- és vagyon­biztonságának javítása érdekében meghirdetett támogatásra a kerü­leti illetőségű szervezetek (rendvédelmi és közbiztonsági szervek, olyan civil és egyéb szervezetek, melyek tevékenységüket e célok el­érése érdekében szervezik, valamint melyek nem a fenti célok eléré­sére alakultak, de bűnmegelőző, közbiztonságot javító tevékenysé­get is végeznek) jelentkezhetnek. A pályázatot 3 példányban postai úton vagy személyesen lehet benyújtani az önkormányzat jogi és közbiztonsági bizottságához (1139 Bp., Béke tér I.). Felvilágosítás- hivatali munkaidőben - a 452-4100/5093-as telefonszámon kérhető. Átadták a budapesti irodapiac egyik legkedveltebb és legjobban fejlő­dő régiójában, a Váci úti irodafolyosó középső részén elhelyezkedő Váci Corner Officest. Az épület 8 szinten kínál A kategóriájú, haté­kony kialakítású irodaterületeket a bérlők igényei szerint, a földszin­ten étterem és üzlethelyiségek lesznek. Az épület mellett lévő 1700 négyzetméternyi zöldfelület egy kellemes atmoszférájú kert, mely jó munkakörnyezetet biztosít a bérlőknek. A ház BREEM excellent mi­nősítése a fejlesztő HB Reavis Csoport környezetbarát megoldásait, az üzemeltetési költségek minimalizálását ismeri el. A beruházó Kö- zép-Európa egyik vezető kereskedelmi ingatlanfejlesztő cége, mely napjainkban is dinamikusan növekszik: több jelentős méretű projekt keretében összesen bruttó 204,5 ezer négyzetméternyi új irodaterü­let fejlesztésén dolgozik a régióban. Gyászolunk Urbánné Németh Gyöngyi (1946-2014) Urbánné Né­meth Gyön­gyi 1980-ban jeles ered­ménnyel ál­lamvizsgá­zott az Ál­lamigazgatá­si Főiskolán. 1988-tól volt a XIII. kerü­leti polgár- mesteri hivatal szervezési osztá­lyának vezetője. 1999. január l-jé- től 2007. december 31-éig, nyug­állományba vonulásáig dolgozott a hivatal kinevezett aljegyzője- ként. Több mint negyven évet töl­tött a közigazgatási pályán. Munkája eredményeként a polgármesteri hivatal a fővárosi kerületek közül elsőként felelt meg az ISO 9001:1994 jelű nem­zetközi minőségügyi rendszer kö­vetelményeinek. Több szakmai kitüntetése kö­zül kiemelkedik a XIII. kerületért díj, az Év köztisztviselője cím és a Magyar Köztársaság Arany Ér­demkeresztje kitüntetés. Urbánné Németh Gyöngyit Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetéséről később in­tézkednek. Emlékét őrizni fogjuk. Herboly László (1942-2014) Fájdalom­mal tudat­juk, hogy Herboly László, a XIII. ke­rületi ön- kormány­zat volt képviselő­je, trombi­taművész, zenetanár 2014. május 22-én, életének 72. esztendejé­ben elhunyt. Herboly László Budapesten született, majd a Budapesti Zene- akadémia elvégzése után a Fővá­rosi Operettszínház zenekarának lett a tagja: mintegy negyvenéves zeneművészi pályafutás után in­nen vonult nyugdíjba. 1998-2006 között két cikluson át volt a XIII. kerületi önkormányzat képviselő­je, a jogi bizottság elnöke. Nyugdí­jazása után haláláig az Angyalföl­di Szent Mihály-plébánia gitáros énekkarának karnagyaként tevé­kenykedett. Zeneszeretetét, a ze­ne iránti elkötelezettségét négy gyermeke örökölte, akik közül há­rom már ismert zenész. Búcsúztatása 2014. július 13- án, pénteken az Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplomban (Babér utca 17.), szentmise kere­tében lesz. Emlékét megőrizzük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom