XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-04-03 / 7. szám

Múltidéző 20 14- ÁPRILIS 3. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Építészetünk A-tÓl Z-ig Hamarosan jön a 4. BudapestlOO A tizenkét „szépkorú A XIII. kerületből - lapzártánkig - két, a Pannónia utca 9. (lent) és a Gogol utca 22. (jobbra) szá­mú ház lakóközössége jelezte, hogy biztosan csatlakozik az idei BudapestlOO elnevezésű, április 26-án és 27-én megtartandó fő­városi civil programhoz. Az izgal- ! más „időutazó” eseményen a centenáriumukat az adott eszten­dőben ünneplő budapesti épü letek nyitják meg kapuikat az érdeklődő nagykö­zönség előtt. Az említett két ház mellett valószínűséggel még egy újlipótvárosi épület, a Hegedűs Gyula utca 16. is kitárja kapuit a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjén, mely egy olyan rend­hagyó, immár negyedik alkalom­mal megrendezendő kulturális fesztivál, ami az egész fővárost megmozgatja. A Kortárs Építészeti Központ (KEK) és az OSA Archívum kezdeménye­zésében megvaló­suló nagy ren dezvényhez a kezdetektől, 2011 óta évről évre egyre több ház csat­lakozik, a látogatók száma pedig tavaly már meghaladta a 18 ezret. A rendezvény alapja a lakók, lo­kálpatrióták és önkéntesek közös munkája azért, hogy felhívják a figyelmet az épített környezeti ér­tékekre és reagáljanak az egyre erősödő társadalmi elszigetelő­désre. A BudapestlOO újabb két elis­meréssel is gazdagodott az elmúlt időszakban: a Summa Artium kulturális árverésen jelentős tá­mogatást szerzett, emellett hete­dik lett a Highlights Budapest versenyben. A fesztivál lakókapcsolati fele­lőse, egyben az Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény koordiná­tora, Maczó Balázs kulturális munkatárs a Hírnöknek elmond­ta, a XIII. kerületben - az emlí­tett három mellett - idén további kilenc ház érte meg a századik évét. Köztük azonban van olyan, amelyik nem pont száz éve épült, de 1914-ben történt rajta valami­lyen fontos, például szerkezeti nagyátépítés, mellyel új jelleget ♦ ♦ ♦ kapott. Van olyan is, amelyik több évig készült, de az építési en­gedélyét 1914'ben adták ki. A helytörténész adatai alapján ezek a centenáriumi épületek idén a következők: Béke utca 12., Csanády utca 21., Hegedűs Gyu­la utca 49-51., Kartács utca 20., Lehel utca 4/C és Lehel utca 14., Petneházy utca 44., Radnóti Miklós utca 23., Reitter Ferenc utca 3. K.A.I. (Köszönjük az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény segít- ségét! Sorozatunk Ferkai András Pest építészete a két világháború között című munkáján alapul.) Jövök'tnegyek 99. O lvasom az újságban (bizony, bizony, mert én nemcsak írom az újságot, hanem olvasom is: ezzel egyfelől szerény, de ál­landó olvasóközönséget terem­tek magamnak, másfelől pompás témaötletekre lelek, miként most is), hogy megnyílott a RAM-ban a Rockmúzeum. Nosza, gondol­tam, erről magam sem maradha­tok le. Elvégre a fiatalságomról van szó. H anem elöljáróban kénytelen vagyok elárulni önöknek, hogy-báréletkorilagmódom lett volna rá - sosem tartoztam a lel­kes beatnyikek közé. Nem jártam a legendás klubokba, nem másol­tam orsós magnószalagokat, nem faragtam lapgitárt a sufniban és nem tűztem a mellemre műanyag brossokat a kedvenc zenekarom nevével. Persze, én is megnövesz­tettem a hajam, ahogy mindenki, én is olvastam a slágerlistát az If­júsági Magazinban, én is vettem használt bakelitlemezeket a Tan­gón, én is feltűntem az Ifiparkban, láttam élőben a Radics Bélát és Verőcén az Illést, és nekem is volt kedvenc zeneka­rom (azLGT), de nem voltam fa­natikusa e fiatalos kultúrának, nem álltam órákig egy-egy kon­certhelyszín bejáratánál, re­ménykedve, hogy bejutok, nem gyűjtöttem autogramot és relik­viákat. M indezt nem azért bocsájtot- tam előre, hogy dicseked­jek, vagy panaszkodjak, hanem azért, hogy világossá tegyem, RAM-beli látogatásomkor is meg tudtam őrizni legendás objektivi­tásomat. Nem azért mentem, hogy találkozzam egykori önma­gámmal, és elájuljak az örömtől, hogy láthatom, mondjuk, a Szö­rényi gitárját. (Mert egyébként láthatom.) De azért sem, hogy megmosolyogjam a régi idők lo­vagjait, akiknek mára bizony megrozsdásodott egykor legen­dás páncélja. Hanem azért, hogy megnézzem, mit lehet egy ilyen ötletből kihozni. E gy idős hölgy érkezik épp előttem, megrökönyödik kis­sé, hogy belépődíj is van (ötszáz rénusi forintot számítanak fel mindazoknak, akik elég felelőtle­nül nem a tizenharmadik kerület lakói), megkérdezi hát, kézenfek­vő menekülési útvonal gyanánt, van-e nyugdíjasjegyi Ez a mon­dat, bevallom, mosolyt csal az ar­comra, pedig logikus, a múzeu­mok többségében az idősek bizo­nyos kímélettel kezeltetnek, pénztárcájukra való tekintettel. (Kivéve az Állatkertet, ott csak hét elején lehet valaki nyugdíjas.) Mindazonáltal e kérés itt úgy fest, mintha az ember a boldogult Vi­dámparkban kérne nyugdíjasje­gyet a hullámvasútra. Rögtön helyben is vagyunk, mielőtt be­léptünk volna, gondolom ma­gamban, hiszen a beatzene maga volta fiatalság, a nemzedéki láza­dás. Hogyan lehet akkor múze­umba tuszkolni? E z, válaszoljuk meg magunk­nak is, bizony, alapkérdés. Jagger, a Roling Stones frontem­bere valami olyasmit mondott hajdan, hogy ha negyvenéves ko­ra után fölmegy a színpadra, lő­jék le onnan. Lennon meg megír­ta, milyen lesz ő, ha hatvannégy éves lesz: ezen akkor jót nevet­tünk. Egy Beatles nem öregedhet meg! (Szegény Lennon aztán, ön­hibáján kívül, így is tett.) Vagyis a fő kérdés az, hogyan öregedhet meg egy mozgalom, amelynek legfőbb értéke a fiatalsága, az idő­sekkel szembeni lázadása? H át úgy, hogy nem öregszik. Illetve és pontosabban úgy, hogy nem hajlandó észrevenni az öregedést. Egy igazi beatzenész (tudom, tudom, ma már popze­nésznek hívják) ma is ugyanúgy növeszti a haját, ugyanolyan bőr­ruhákba tuszkolja egyre fáradóbb testét és ugyanazokat a számokat játssza ugyanúgy, mint régen. És minthogy ráadásul ugyanazok­nak játssza e számokat, a kollek­tív, jótékony öncsalás hibátlanul működik. A mai hatvanas közön­ség ma is ifjú lázadónak látja a mai hatvanas zenészbálványát, és a kör ezzel tökéletesen bezárul. Aki ebből a legendás nemzedék­ből meglátogatja a Rockmúzeu­mot, hazatalál. D e mi van a mai fiatalokkal? - tettem fel magamnak a kér­dést, miközben lassan besétáltam a fogadótérbe, ahol egy hatalmas Budapest-térképen keresheti ki a látogató kedvenc egykori zeneka­rának fellépéseit. (Előtte egy fü­zet, aki hiányosságot talál, jelez­ze: máris számos megjegyzést ol­vashatunk.) A falakon fotók, pla­kátok. (Kedvencem egy 1988-as majálisra hív, Himnusz, ünnepi beszéd, Internacionálé, Pokol­gép. Jelszó: Megújuló nemzeti egységgel a haladásért.) Éppen belépek a főcsarnokba (vajon mi­lyen funkciót álmodtak ennek a RaM tervezői anno?), amikor egy tinédzserpár érkezik, kézen fog­va. Első randevúnak látszik, mo­zihoz még korán, sétálni a kinti eső nem engedi őket. A fiú - mű­szaki érdeklődésű lehet- egyfoly­tában beszél, gitárokról, erősítők­ről, mikrofonokról, a lány csak mosolyog, pirul, hogy neki mi­lyen egy okos udvarló jutott. A fiú a történeti részeket átugorja, végre is a nagyszüleiről van szó, én se tudom, hova járt táncolni a nagyanyám a harmincas évek Bu­dapestjén. (És ha tudnám, akkor se mondana nekem semmit.) Ez a jelenet egészen felvidít, van jö­vője a múltnak, gondolom, és rá­érősen elbeszélgetek a helyiekkel arról, hogy nemsokára koncertek is lesznek a Rockmúzeumban. JoisvAi András

Next

/
Oldalképek
Tartalom