XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-11-07 / 21. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2014. NOVEMBER 7. Mozaik Készül az önkormányzat jövő évi költségvetési koncepciója, melyet várhatóan a novemberi ülésén tár­gyalhat meg a képviselő-testület. A koncepció léte azért sajátságos, mert elkészítésének kötelezettsé­gét az államháztartásról szóló tör­vény módosítása időközben meg­szüntette. Ismeretes, eddig a tény­leges büdzsé elfogadását minden évben megelőzte egy hasonló ter­vezet elfogadása, mostantól - elv­ben - ez is másként lesz a helyha­tóságok életében, de nem a XIII. kerületben. A városrész vezetői ugyanis - a fentiek ellenére - még­is a képviselő-testület elé terjesz­tik javaslatukat a jövő évi költség- vetési tervezést megalapozó fő irá­nyok kijelöléséről. Ez azonban nem egyszerű a fel­adat, ugyanis egyelőre igen kevés konkrétum áll rendelkezésre a 2015-ös központi, azaz állami sza­bályozással kapcsolatban, ezért az önkormányzatok a korábbi esz­tendőkhöz képest csak később is­merhetik meg az őket érintő ki­emelt szempontokat, a főbb sa­rokszámokat, s egyéb részleteket, melyek lehetővé teszik pénzügye­ik megalapozott tervezését. A XIII. kerület fő feladataként továbbra is az elmúlt években el­ért gazdálkodási eredményeinek és magas szolgáltatási színvonalá­nak megtartására törekszik. Ezért a koncepció kiemelt fontosságú el­vek mentén készül, elsőként is az egyensúlyi költségvetés összeállí­tására, ami a bevételek megalapo­zott tervezését és a kiadások teljes körű számbavételét jelenti. A vá­rosrész hosszú évek hagyományát folytatva továbbra sem tervez hi­telfelvételt, azaz semmilyen, adós­ságot keletkeztető ügyletből szár­mazó bevétellel, de külső finanszí­rozású működési hiánnyal sem számol, ilyet nem is tervez. Csak így garantálható a bevételek és ki­adások egyensúlya a leendő költ­ségvetés elkészítésekor. Hasonlóan fontos elv, hogy a kiadások tervezése a kötelező fel­adatok, valamint a ciklusprog­ramban megfogalmazandó célok elsődlegességével, s az elfogadott ágazati programok és koncepciók szerint történhet. A koncepció azt a törekvést is rögzíti, mely sze­rint biztosítani kell az önkor­mányzati szolgáltatások elért színvonalát, a takarékos, haté­kony, biztonságos feladatellátás feltételeit. Az is megfogalmazó­dik, hogy a kiadások között ki­emelten kell kezelni a hátrányos helyzetűek támogatását, a kerü­let rászoruló lakosságának szoci­ális segítését. A lakókörnyezet ápolása is alapelv, ezért a leendő büdzsében a felújított közterüle­tek intenzív fenntartásával bizto­sítani kell értékük, színvonaluk megőrzését. Végül, de nem utol­sósorban a költségvetési koncep­ció azt is rögzíti: a kiadásokon be­lül meg kell teremteni az önkor­mányzati vagyon értékét megőr­ző-gyarapító felhalmozási arányt (értve itt a zöldfelületek, utak, önkormányzati lakóházak, intéz­mények tervszerű felújítását, fej­lesztését). Jövök'inegyek 110. K atona József utcai lakos let- tem: igaz, csak ideiglenesen és balkézről, de mégis. Az történt, hogy a kisebbik lányom az után- futóival (Bertalan nevű férjével és Simon nevű gyermekével) ide­iglenesen oda tette át székhelyét, így aztán mindennapos vendég lettem magam is. (Otthonuk ma már, mint oly sokaknak az ő nem­zedékükből, a messzi Ameriká­ban van, s ha, mint most is, hosz- szabb időre hazalátogatnak, la- kásbérlésre adják a fejüket: ezút­tal az Ujlipótváros divatos részén, a Pozsonyi út közelében esett ez meg velük.) Ha ez a sorozat affé­le jövésmenésekről szólna, mint egyik kedvencem, Lawrence Sterne alapvetése, az Érzelmes utazás, most szívtáji dolgokról kellene írnom, arról, hogyan tud vagy nem tud egy család az óceán két partján élni egyszerre, milye­nek a találkozások és elválások, a távolodások és közeledések, az egyre érthetetlenebb történetek és a régmúltból előhívott várat­lan gesztusok, melyek egyszerre meghitté varázsolnak egy találko­zást. Arról kellene írnom, ami egyre többeknek napi tapasztala­ta lett mostanában, milyen érzés leszármazottainkat egyre távo­labb tudni, s milyen érzés egyik percben abban reménykedni, hogy rövidesen hazatérnek, má­sik percben meg abban, hogy so­ha nem térnek haza. Megtalálják a boldogulásukat egy boldogabb világban, ahová gyermekeik már teljes jogú polgárként kérnek bebocsájtást. Ilyesmikről kellene írni, félelmekről és reményekről, elhallgatásokról és kifakadások- ról és félszavakról, melyekből egyre kevésbé értjük egymást. De hát ez nem egy érzelmes utazás (vagy legalábbis nem annyira), és fájdalom, én sem vagyok egy Steme: így aztán ez a fejezet még­is inkább a Katona József utcáról fog szólni, ahol másfél hónapra balkézrőli lakos lettem magam is. Illetve főleg arról, mennyire meg­változik egy környék, egy utca ké­pe bennünk, ha váratlanul más szögből nézünk rá. M ert hiszen jól ismertem én a Katona József utcát kis­gyerekkorom óta. Laktam is a kö­zelében egykor, és ma is gyakran átmegyek rajta reggelenként, munkába haladván, ha a Viseg­rádi utca bedugul. (Maguk értik, miért éppen nyolc előtt kell a ku­káknak eltorlaszolniuk a forgal­mat Pest-szerte! Mert én bizony nem értem.) Tudok róla renge­teg dolgot (például, hogy a belga sörözőt a sarkon régen Kassainak hívták, és hogy a nagy drámaköl­tő - akinek ugyan semmi, de sem­mi kapcsolata nem volt ezzel a vá­rosrésszel, soha nem is járt itt, de attól mi még büszkék lehetünk rá -mára tizenkilencedik század vé­ge óta adja a nevét ennek az addig teljesen névtelen - de nem nép­ié len! - utcának), volt róla elkép­zelésem, de az aprólékos megis­merés heteiben mégis volt mit fi­nomítanom a képen. Mert az ap­rólékos megismerésben, bizony, nem volt hiány: biztosította ezt mindjárt a parkolóhelyekért foly­tatott küzdelem. Bevallom, ko­rábban nemigen voltam tudatá­ban, hogy ilyen - hogy is mond­jam csak - kiélezett ez a helyzet. Esténként akár fél órát is kering­het az ember a környéken, mire végre üres parkolóhelyre lelhet, de a többi napszakban is jól tesz- szük, ha rászámolunk az útra még egy negyed órát. Persze, ha nem sietünk, sok mosolygós percet szerezhetünk magunknak ebben a küzdelemben. Van abban vala­mi humoros, amikor észrevesz- szűk, hogy három-négy autó kö­röz már mögöttünk — azoknak ugye, még kevesebb az esélyük, mint nekünk. Persze, aztán le- hervad arcunkról a mosoly, ami­kor azt látjuk a visszapillantó tü­körben, hogy az egyik üldözőnk váratlanul más irányt választ, és arrafelé tényleg talál magának helyet. Akárhogy is, a darwini ta­nokat mindenki a gyakorlatban tapasztalhatja meg, aki azon a ré­szen parkolászatba kezd. D e ezzel végére is értünk a ne­gatívumoknak. (Ja nem, bocs, ott van még a lift, az is ko­moly kihívást jelent a földi halan­dóknak. Nem tudom, hány éves, de sokkal többnek látszik. És fúj­tat, köhög, rázkódik, jajgat, míg csigalassúsággal a negyedik eme­letre ér. Az ember lefelé is, felfe­lé is elbúcsúzik az élettől, amikor beszáll: igaz, eddig még mindenki megérkezett.) De a parkolás meg a lift okozta megrázkódtatásokat tökéletesen feledteti az a pezsgő, vidám, nyílt szívű élet, mely ezt a környéket oly mélyen jellemzi, s mely annyira egyedivé varázsolja ezt a világot. Mindent lehet sze­retni a Katona József utcában. Az elegáns házakat (négy-öt emele­tes a többség, igaz, akad egy darab egyemeletes is, mutatóba, régi idők hírnökeként), az üzleteket (ahol három könyvesbolt meg egy antikvárium található néhány sa­rok hosszában, ott már nem lehet baj), az éttermeket és étkezdéket, a presszókat, az emléktáblákat (színészlakta környék ez, látszik azokból is), de főleg az embere­ket. Akik szembejőve köszönnek az idegennek is, rámosolyognak a kismamákra és megsimogatják a kutyákat. Akik egy hét alatt befo­gadtak engem is, a jövő-menőt. Jolsvai András Hitel nélküli, stabil jövőkép etési koncepció 2015 Nem kötelező, de lesz tervezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom