XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2014-02-06 / 3. szám

XX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2014. FEBRUÁR 6. media13.hu • naponta friss hírek • Hírnök online • a TV13 műsorai A TV13 műsorai már digitálisan is Térfelügyelet Passzívház Ökoépület évi 15 ezer forintos fűtésszámlával Bővülő rendszer A Lehel utcai bankrobbantás felderítésé­ben is fontos szerep jut a kerületben kiépí­tett térfelügyeleti rendszernek, amely ma Budapest egyik legkorszerűbb, s legna­gyobb hálózata. Ennek legújabb 55 darab­ját január közepén adták át. A rendőrség eddig több mint huszonöt térfigyelő kamera képét kérte be a XIII. Kerületi Közterület-felügyelettől, hogy eredményesen felderíthesse a január 13-ai Lehel utcai bankrobbantás körülményeit, s elfoghassa annak elkövetőjét. Ezekkel a kamerákkal ugyanis jól nyomon követhető a feltételezett tettes útvonala, mozgása, a rendőrség pedig ezek segítségével már köz­zé is tette annak a motorosnak a képét, aki­ről feltételezik, hogy ő helyezte el a robba­nóanyagot a bankfióknál. Ez a friss példa is jól mutatja, milyen fon­tos szerepe van a térfelügyeleti rendszer­nek a közbiztonság fenntartásában, a bűn- megelőzésben és -felderítésben. Az önkor­mányzat még 2000-ben döntött a hálózat­kiépítésről, melynek fejlesztésére, folya­matos bővítésére azóta összesen 241 millió Folytatás a 3. oldalon Fenntartható rezsicsökkentés % Alig fél évvel a tavaly június 27-ei alapkő- letétel után, január 28-án immár az építők bokrétaünnepségén is „túljutott” az ország első 100 lakásos úgynevezett passzívháza, melyhez léptékében, méreteiben hasonló egyedül a szomszédos Ausztriában talál­ható. Ezzel tehát célegyenesbe fordult a ré­gióban is úttörőjellegű, nettó 2,2 milliárd forintba kerülő, teljes egészében a kerület által finanszírozott, a Jász utca 91.-ben álló ökobérház kivitelezése. A beruházás ékes példa arra, hogyan lehet a kormányzati „rezsiharc” helyett valóban fenntartható, tudatos energiamegtakarítást elérni. Ha­marosan az ország minden tájáról csodájá­ra járhatnak a „zöldháznak”, hiszen ha­zánkban 2020-tól már csak ilyenek épül­hetnek. Az első lakók egyébként várható­an nyáron költözhetnek be, akik az öre­gebb önkormányzati bérleményük leadása mellett pályázhatnak majd. A feltételekről a közeljövőben dönt a képviselő-testület. A passzívház egy igazán markáns példa a tudatos várostervezésre és -fejlesztésre, amiért a kerület még 2012-ben kiérdemel­te a Magyar Urbanisztikai Társaság rangos elismerését, a Hild János-díjat. Dr. Tóth József polgármester szerint a városrész a házzal három területen alkot maradandót: az építkezés fontos várospolitikai állomás, nagy kihívás az ingatlanfejlesztés egy spe­Folytatás a 3. oldalon Egy másfél évtizedes dinamikus fejlesz­tésnek köszönhetően az egykor gyárak­kal tűzdelt volt munkáskerület jelentős változáson ment keresztül. Mára egy korszerű nyugat-európai város bonta­kozik, de a folyamat még nem zárult le. A környékbeli lakók hívták fel a figyel­münket a Hun utcában található önki- szolgáló bolhapiacra. A rendszer egy­szerű: feleslegessé vált holmijait ide bár­ki behozhatja, polcot bérelhet, beáraz­hatja, kipakolhatja. Az év folyamán számba vesszük azokat a gépeket és eszközöket, amelyekkel a kerületi egészségügyi intézményekben diagnosztizálhatok a betegségek. Ezút­tal a nemrégiben átadott új radiológiai berendezéseket mutatjuk be. Tavaly farsangkor indult el a kezdemé­nyezés, hogy a kerületben rendszeres táncházat tartson a Vadrózsa Néptánc Együttes. Céljuk, hogy jeles napjainkhoz a budapesti közönségnek nyitott tánc­házas foglalkozásokat szervezzenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom