XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-05 / 11-12. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK «Éfi| 20 I 4- JÚNIUS 5. * Sport Angyalföldi pálmafák Béke-beli nyitány f zgalmas júniusa volt a Vasasnak 1930 júniusában. A futballcsapat az előző évadot a második ligában töltötte, s mivel - a Sabaria mögött - megszerezte a második helyet, osztályozót vívhatott az első osztályba jutásért. Az ellenfél a miskolci Attila volt, amely a legjobbak között az utolsó előtti (tizenegyedik) helyen kötött ki, így „pótmérkőzéseken” kellett megvédenie felsőházi tagságát. Az osztályozó első felvonását Miskolcon rendezték, a Vasas viszont Mezőkövesden szállt meg, és csak reggel buszozott át a matinéra (a találkozót vasárnap délelőtt tartották). Hogy az öltözködés se vonja el a fiúk figyelmét, az egész csapat futballszerelésben ült fel a társas gépkocsira... A piros-kékben leszállók feltűnést keltettek, de még nagyobb meglepetést okoztak azzal, hogy a 28. percben Stanzl átadását Brunecker a házigazdák kapujába küldte (0-1). A miskolciak odavoltak a váratlan fordulattól, az ügyeletes helyi rendőrtisztet például annyira felzaklatta a hátrányos helyzet, hogy amikor Rottler szabálytalankodott Ormossal szemben, a karhatalom Vasas-Tlttxía l-l (0-0) Hungária út, 6500 néző. jv.: Boronkay. Vasas: Bereczky - Szemere, Rottler - Vági, Burger, Kiss-Jeclk, Brunecker, Egri, Schmiedt, Stanzl. Attila: Szemző - Kuti, Dankó - Pogány, Miskolczi, Bán - Gombos, Ardai, Ormos, Szidor, Hajós. Gól: Ormos (65.), Schmiedt (72.). képviselője a pályára rohant, és felszólította Klein játékvezetőt: legyen szigorúbb... Ez sem használt, a Vasas 1-0-ra nyert, de a visszavágót sem hazai pályán játszotta, mivel nem volt sporttelepe. Ezért az MTK stadionjában fogadta vesztésre álló ve- télytársát, amely azonban egyáltalán nem törődött bele, hogy kiesik. A második félidő huszadik percében Ormos ki is használta, hogy Rottler luftot rúgott (0-1), négy perccel később pedig Ardai tizenegyest rúghatott, miután Szemere fellökte Hajóst. A pesti nézők persze vitatták az ítélet jogosságát, és a korabeli hirdetést idézték: „Chmurát a bírónak!” (Chmura László látszerész volt, üzlete a Ferenciek 2. szám alatt működött.) Aztán viszont minden Vasas-drukker felsóhajtott, mert Ardai mellé lőtte a büntetőt... S újabb öt perc elteltével Brunecker beívelését Schmiedt a hálóba fejelte. Azaz 0-2 helyett 1- 1 következett, sőt - az összesítésben tekintve - ismét jobban állt a Vasas. A nem kis szerencsével elért döntetlennel fel is került az élvonalba, és vezetősége bejelentette: az első osztályú bajnokság nyitányán a Vasas-Újpest mérkőzéssel felavatják az angyalföldiek új otthonát a Béke úton. A rajtra azonban nem készült el a sporttelep, ezért az első fordulóban Újpestre látogatott, és 4-1-re ki kapott a piros-kék együttes. Végül a /jí kitűzött időpont nál (szeptember 7.) több mint egy hónappal később, október 12-én, a Va- sas-Pécs meccsen tartották a Béke úti nyitányt. Ez jól sikerült (Jeckl góljával 1-0), de nem elég jól. Egyrészt a két és fél ezresre tervezett pá lyára kilátogató ötezer szurkoló többségének i gyalog kellett mennie, mert a villamosok nagyon ritkán jártak. Másrészt az öltözőben derült ki, hogy mindkét együttes piros-kékben akar játszani, ezért a Vasas feketében (!) lépett pályára az ünnepi esemény alkalmával. A Béke úti hangulat nem a Royal Orfeum békebeli műsorának légkörét idézte... így november 16-án újabb hivatalos megnyitót rendeztek. Kitűnő érzékkel. Azon a meccsen az újonc Vasas 5-2-re győzte le a Ferencvárost... Hegyi Iván, a Népszabadság rovatvezetője Tagdíjmentes gyermeksport a Vasasban Vasas Gyerekprogram néven új, tagdíjmentes sportolási lehetőséget biztosító kezdeményezést indított útjára az angyalföldi klub. A piros-kék csapat ezzel azt szeretné, hogy ama családok gyermekei is aktívan, közösségben sportolhassanak, akiknek erre a leginkább szükségük van. A Fáy utcai központ miatt számos XIII. kerületi családnak is könnyebbséget nyújthat a program, hiszen a gyermekek tagdíjmentesen birkózhatnak, bokszolhatnak, kézilabdázhatnak vagy éppen focizhatnak a klubnál. Az utóbbi idők kiemelt állami támogatásának köszönhetően a Vasas Sport Club több új szakmai programot is elindíthat, ennek egyik első és fontos állomása a Vasas Gyerekprogram. Ez nagy segítség azoknak a szülőknek, akiknek komoly anyagi terhet jelent, hogy gyermeke sportolhasson, különösen hogy az nemcsak az eredményességről szól, hanem a fiatalok egészségéről, közösségi élményeiről is. A Vasas ebben szeretne segítő partner lenni, és még jobb feltételeket nyújtani az utánpótlásnak, csökkentve a rászoruló családok terheit, hogy minél több gyerek sportoljon továbbra is a Vasasban. A program első szakasza 2014. július 1-jétől indul és 2015. június 30-áig tart, amely során a Vasas Sport Club a kiemelt budapesti egyesületeknek juttatott állami támogatásnak is köszönhetően száz gyermeknek garantál - a program végéig, egészen 2020- ig - tagdíjmentes sportolást minden évben. A Vasas Gyerekprogramnak négy nagykövete is van, két olimpiai bajnok, Szilágyi Áron és Ihász Kálmán, rajtuk kívül pedig - a Vasasban sportoló gyermeke révén a klubhoz kötődő - Liptai Claudia és a közismerten Vasasrajongó Nemcsák Károly is népszerűsíti a kezdeményezést, sőt szerepvállalásuknak köszönhetően további négy gyermek kerülhet be a programba. Az elsó szakaszban 2014- június 13-ig lehet pályázni a tagdíjmentességre, a program honlapjáról (www.vasassc.hu/ gyerekprogram) letölthető adatlappal. További támogatók jelentkezését is várja a Vasas, ők a gyerekprogram@ vasassc.hu e-mail címen jelentkezhetnek. ágr* GYEREK PROGRAM ■«OGY A SPORTOLÁS M NE LEGYEN TEHER!