XIII. Kerületi Hírnök, 2014 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-05 / 11-12. szám
A Schiller Autó Család mára több autómárkát forgalmazó, használt autókkal, autókölcsönzéssel és szervizeléssel is foglalkozó cégcsoport. Schiller Péter vállalkozó egykor édesapja cipészboltjában leste el, hogyan kell a vevőkkel bánni, mára pedig egy hatalmas holdingot alakított ki. Ugyan az operatív vezetést 2005-ben átadta fiának, de ma is aktívan részt vesz a cég életét érintő legfontosabb kérdésekben.- Azt n yila tkozta egy helyen, hogy édesapja cipészüzletében sajátította el üzlet alapját; nevezetesen: a vevőknek köszönni kell! Hogyan jutott a cipőktől az autókig1- Anyai nagybátyám bohém természetű, jópofa ember volt, imádta az autókat. Már az ötvenes években is volt autója, abban az időben, amikor a pesti utcában, ahol laktunk, mi srácok az utcán fociztunk, olyan ritkán járt autó. Ha mégis arra hajtott egy, az autóról meg tudtuk mondani, hogy ki a tulajdonosa; Latabár, vagy valamelyik focistajárt arra!? Miután járműgyártás-technológus üzemmérnöki diplomát szereztem, a nagybátyám helyezett el egy Fiat szervizben autószerelőként. Amikor a vezetővel először találkoztam, mondtam neki, hogy én nem tudok autót szerelni! Azt válaszolta: „Nem baj, bele fog jönni!” Nagy akarat és kitartás volt bennem, és nem szégyelltem segítséget kérni, így háromnegyed év múlva már egész jól beletanultam.- Az üzleti érzéket kitől örököltei- Apám remek szakember volt, anyukám pedig remek üzletember lévén, a vevőkkel foglalkozott. O pontosan tudta, kinek milyen az ízlése, igénye!- A kezdő autószerelő fiú az Opel márkával vált híressé, mára pedig egy számos márkát forgalmazó holding feje lett. A kitartás és az akarata titok?- Sok összetevője van. Kell szaktudás, üzleti érzék, hatalmas kitartás és szerencse. Egy szakmai tréningen hallottam a mondást, amit azóta én is terjesztek: szerencse nincs önmagától, azt ki kell eszközölni!- Mondana egy példát!- Nagybátyám iskolatársa volt Szenes Iván, hátulgombolós korom óta ismert. Amikor elkezdtem az Opellel foglalkozni, a feleségemmel együtt felkerestük őt, és beszámoltam neki. Azt mondta, aki vele kezd, annak nagy szerencséje van! így is lett. Megtanított arra, hogy a reklámba pénzt kell tenni, olyan reklámszövegeket talált ki, amit a kuncsaft hallani akart.- Ma már számos márkát forgalmaznak, az Opel mellett Skodát, Toyotát, Fiatot, és többféle üzletágra építenek. Melyik a legsikeresebbI- A tevékenységek közül az autókölcsönzés. A márkák közül kicsit a Skoda került előtérbe, de az Opel is szépen tartja magát. A legújabb márkánk pedig a Ssang Yong.-Hogyan élik meg a válságot, a gazdasági helyzetet1- A válság kitörése óta az emberek sokkal ritkábban cserélnek kocsit, ráadásul így a használtautó-piac is elöregszik. Nem tartom egészségesnek, hogy az állam irányítja a gazdaságot. Reményeim szerint a jövőben a kedvező hitelezés következtében a magánemberek és a cégek lesznek újra a magyar gazdaság meghatározó vevői!- A Schiller Autó Család üzleti sikerei sok éve a kerülethez kötődnek.- A Váci út, a maga napi tízezres autó- forgalmával a lehető legalkalmasabb terület a vállalkozásoknak. A XIII. kerület ön- kormányzata, Tóth József polgármester vezetésével jelentősen segíti a helyi vállalkozókat - a múltban is ez volt a jellemző, amikor Marjai Piroska volt a tanácsnál az osztályvezető. Itt mindig is rang volt iparosnak lenni, és ma is érezhető az önkormányzati együttműködés.- Magánéleti kötődése is van a kerülethez1- A hatvanas években a Wallenberg utcában laktam, ahol egy remek baráti társaság alakult ki. Minden vasárnap együtt fociztunk a Szent Istvámparkban, és a mai napig összejárunk. , Bárd Noémi Polli Polgármesteri dicséretek átadása Díszpolgárok/Kerületünk díjazottjai Kerületünk kitüntetettjei 2014* Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a 14/2014- (IV. 23.) önkormányzati rendeletében „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím alapításáról rendelkezett, mely azon személyeknek adományozható, akik életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a XIII. kerület fejlődéséhez, akik szakmai tevékenységükkel vagy a kerület nemzetközi kapcsolatai, illetve az együttműködés más formáinak fejlesztésében kiemelkedő tevékenységükkel öregbítették a kerület hírnevét, tekintélyét. A képviselő-testület a rendeletében foglaltak szerint „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj adományozásával ismeri el azok érdemeit}, akik kiváló szakmai tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a kerület fejlődéséhez. Mindezekre tekintettel Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete az 56/a/2014. (IV. 24.) Ö. K. számú határozatával „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címet adományozott Gergely Ágnes költő, prózaíró, esszéista, műfordítónak, dr. Kemény Dénesnek, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének, címzetes egyetemi docensnek, Schiller Péter vállalkozónak. A képviselő-testület az 56/b/2014. (IV. 24.) Ö. K. számú határozatával „Budapest Főváros XIII. Kerületért" díjat adományozott Arató György főépítésznek a kerület építészeti értékeinek megőrzése, a magyar építészeti törekvések támogatása érdekében végzett tevékenységéért; Kapuvári Beatrixnak, a Közszolgáltató Zrt. nyugalmazott munkatársának a közművelődés terén végzett kimagasló tevékenységéért; Molnár Miklósnénak, az Egyesített Óvoda szakmai igazgatóhelyettesének kiváló pedagógiai munkájáért; Perger Zoltánnénak, az Évgyűrűk Idősek Klubja vezetőjének kiváló pedagógiai munkájáért; dr. Rudnyánszky Pál címzetes egyetemi docensnek, gyémántdiplomás építészmérnöknek a műszaki tudományokban, az építőiparban kifejtett tevékenységéért; Szilárdi Katalin vezető edzőnek a kajak-kenu sportban elért edzői érdemei elismeréseként. A címet és a díjat dr. Tóth József polgármester 2014. május 30-án a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartott díszünnepségen adta át. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete „Polgármesteri Dicséret” elismerés alapításáról rendelkezett, mely kitüntetéssel a polgármester a kerület fejlődése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységet jutalmazza. Dr. Tóth József polgármester 2014- május 30-án „Polgármesteri Dicséret” elismerésben részesítette Bánné Budai Ágnes szociális gondozót a szociális munka iránti elkötelezettségéért; Bősze József nyugállományú honvéd alezredest a lakóhelyi közösség érdekében, a honvéd hagyományőrzés terén végzett tevékenységéért; Farkas Pál polgárőrt a lakóhelyi közrend, közbiztonság érdekében végzett tevékenységéért; Fábián-Brocskó Mártát, a polgármesteri hivatal munkatársát a polgári és a katasztrófavédelem terén végzett hatékony, szakszerű tevékenységéért; Gellért Lajost, a polgármesteri hivatal munkatársát a nemzetközi és sajtóreferensi feladatainak magas színvonalú ellátásáért; Kiss-Karácsony Évát, a polgármesteri hivatal munkatársát szakmai elkötelezettségéért, kiegyensúlyozott, kiemelkedő munkájáért; Kovácsné Négyesi Katalin nyugalmazott artistaművészt az Öszikék Idősek Klubjában a közösségért végzett önzetlen tevékenységéért; Leiter Krisztinát, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanítónőjét színvonalas pedagógiai munkájáért; Maixner Attilát, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének tagját, kommunikációs ügyvivőt a helytörténeti, helyismereti népszerűsítő tevékenységéért; Meggyes Jánosnét, a Madarász Viktor Tagóvoda vezetőjét kiváló pedagógiai tevékenységéért; Molnár Miklós nyugállományú katona alezredest a lakóközössége érdekében kifejtett tevékenységéért; Pajor Józsefet, a polgármesteri hivatal munkatársát megbízható, lelkiismeretes munkájáért; Sárosi Évát a 75 éves XIII. kerület ünnepségsorozata háziasszonyi teendőiért; Sásik László nyugállományú ezredest a XIII. kerületben végzett elkötelezett közösségi munkájáért; dr. Sziklai József szakorvost a betegek gyógyulásáért, a prevenció terén végzett kiemelkedő munkájáért. Dr. Tóth József polgármester az elismerést 2014. május 30-án a polgármesteri hivatalban tartott ünnepség keretében adta át. Dr. Prehlk Lajos, jegyzó C/f|4| 11/?^+ Vetet*